Evangélikus Élet - Baciu, 1939 (4. évfolyam, 1-25. szám)
1939-09-24 / 20. szám
1939 szeptember 24. evanoElikus Elet 3. Nem megy kárba. Öreg papilakunk udvara tele volt ültetve sok sok egyszerű, de kedves és illatos virággal Úgy ölelték körül az öreg lakást a virágok, mint megtört aggastyánt az unokák vidám, üde gyermekserege. Az idő azonban halált mondott az öreg házra s rommá kellett lennie. A bontás miatt romladékkal telt meg a régi ház s a virágok kő- és tégla törmelékek alá kerültek. A törmelékeken, romokon összevissza szaladgáltunk s nem gondoltuk, hogy kíméletlen lábunk virágokon tapos. Majd széthordottuk a romokat s az egész udvarból levágtunk sokhelyt 10-20 centit is. Megépült az új ház, de körülötte minden kopár lett. De csak egy darabig. Megszűnt az örökös taposás s Íme kitűnt, hogy a feltúrt, majd keményre taposott, levágott és széthordott föld mélyére is hullott virágmag. S a papilak udvara ismét kezdett megtelni virágokkal. Kövek és romok között virágok nyílnak ismét. De akik földet vittek az udvarról, a széthordott földdel azok is vittek virágmagot S ime, ott is kidugták fejüket a virágok, hogy széppé tegyék a törmeléket. Egyik kedves hívem, aki szintén vitt földet az udvarunkról, valamelyik nap, mikor végighaladt udvarunkon, látta a virággal befonódott udvart, igy szólt: na, most már értem, hogy honnan van a mi kertünk végében is olyan virág, amelyet mi nem is ültettünk. A törmelékekkel vittük a virágmagot. Amikor felfigyeltem erre a megjegyzésre, az jutott eszembe: nemcsak a gyom terjedhet; a nemes virág is kikel, áttöri a keményre taposott rétegeket, megküzd az ellenállások, akadályok ezerféleségével — csak hullhasson el egyszer a magva S arra gondoltam, hogy milyen szép és jó lenne, ha a templom környékéről széthordódna és beplántálódna — ha lassan és észrevétlenül is — az az áldott mag is, melyet az igazi Magvető akar elhinteni az emberek Kikébe s amelyekkel megakarja szépíteni és boldoggá tenni az emberi sziveket Biztatást jelentett számomra és kell hogy jelentsen valamennyiünk számára, akik aggódva figyeljük a lelkekbe hullatott mag sorsát. Ha a gyom uton-útfélen növekszik, a virág is kikel és fejlődik. Raduch György. Ismételten fejtettük ki e lap hasábjain azt a nézetünket, hogy mi evangélikus öntudat alatt nem valami üres, hiú, öntelt és egyoldalú túlértékelését értjük annak, ami a miénk, hanem értjük alatta a hivatásunkból származó kötelességeknek bátor vállalását, így értelmezve az evangélikus öntudatot csak természetesnek kell látnunk azt is, hogy annak egyik legbiztosabb velejárója a közös egyházi ügyekért hozott áldozat. Az evangélikus öntudatnak nem szavakban, különleges hanghordozásban, sajátos fellépésben kell megnyilvánulnia, hanem áldozatkész, önérzetes tettekben. Itt fekszik előttem az Erdélyi Magyar Evangélikus Gyámintézet idei gyűjtésének pontos kimutatása. Egyházunknak egyik leghasznosabb intézménye ez. Főcélja a tanuló ifjúság segélyezése. További munkarendjét képezhetné aztán a szórványmisszió felkarolása. Kétségtelen, ez a hasznos intézmény megérdemelné úgy a vezetők, mint pedig a gyülekezetek, hívek legteljesebb támogatását. Az előttem fekvő kimutatás ilyen körülmények között nem lehet más, mint szomorú vádirat. Vádirat, mely vezetőket és híveket önzés, nemtörődömség kemény vádjával Ítél meg. 15.000-nél több lelket számláló egyházmegyénk gyűjtésének összege alig 8 000 lej. 1.300-1.600 lelket számláló gyülekezetek adománya 200—300 lej. Sőt, van olyan gyülekezet is, amely teljesen kivonta magát ebből az akcióból annak ellenére, hogy nem egyszer maga is élvezte már ennek az intézménynek támogatását. Összehasonlitottam ezt a gyarló eredményt azzal, hogy az országos egyházhoz tartozó bánsági német evangélikus esperesség ilyen célú gyűjtése meghaladta a 40 000 lejt. Pedig kisebb a miénknél. Beszéltem az ottani esperesség egyházi elnökével, azt mondja náluk is megtörtént, hogy az egyik népes gyülekezet igen csekély összeget küldött be Azonnal vizsgálatot rendeltek el s kitűnt, hogy nem a hívek voltak szűkkeblűik, de a ieikész ki sem küldötte a gyüjtöivet. Szomorú, amikor egyházi vezetők elfelejtik, hogy mekkora erő van az adakozásban. Nem az adományban, hanem az adakozásban, abban az érzésben, amely az adakozásra késztetett. Gillich F. súg megtartására A régi h más, színes szöt tes szoknya is veszített régi értékéből. Fel cserélték azt ifjaink a városi ruhákkal, mert úgy tartják, hogy szőttes az „parasztos“. Pedig ebben tévednek. Talán egyedül a tanító tudja visszavezetni, helyes útra terelni az iskolán keresztül ifjainkat. Rajtunk áll tehát, hogy megmaradnak e a falvainkban az ősi és értékes vi- seletek. Azután ott vár ránk a falu egészségügye, amiben ma már a hatóságok is segítségünkre vannak. A falú gazdaságához is tanácsokat kell adnunk népünknek. Milyen nehéz kérdések ezek mind. Mag8m nem ér tem még tökéletesen, hát hogy tanítsak mást? Már az iskolában megtanultam, hogy másnak csak azt adhatom, ami az enyém. Azonban nem kell visszatorpannunk, hiszen: „Holtig tanul a jó pap, de a jó tanító is“, ha máshol nem, akkor az élet iskolájában, ahol Krisztus irányit, ő fogja a kezemet és igazgat tanácsával amint megígérte. A tanítónő pályája ugyanis nem hivatal, hanem hivatás, nem anyagi pálya. A tanítónő hivatása, másokkal megosztani azt ami neki van. Megosztani a néppel, ahi várja a taniióeőt. AzokKönyvet, Írószert, papirt, iskolai könyveket ELEKES-nél vásároljon! B R A § O V, Str.^ Voev. Mihai 25. kai a gyermekekkel, akiket rá bízott Isten és a szülők. Kell adnom a népnek elméleti, és gyakorlati tanácsokat, példát kell mutassak nekik. Ezenkívül még kell adnom valamit, ami annyira hiányzik ebből a mai világból ez a megértés és a szeretet. Megérteni azt az elhagyott magyar falusi népet, amelyet olyan kevesen értenek meg. Szeretettel tanítani a gyermekeket. Azzal a mérhetetlen szeretettel, ahogy a Jézus Krisztus szerette őket. A kérdés az volt, miért választottam a tani'ónői pályát? Azért mert szeretem magyarnépemet, érte akarok dolgozni, szeretem az ártatlan gyermeki lelkeket és' hiszem, hogy köztük mindent megtalálok, amit keresek. Van e ennél szebb pálya; munkálkodni az ártatlan gyermeklelkek között. Néha elképzelem a jövendőbeli iskolámat. Látom a sok kiváncsi szemmel néző gyermeket. Némelyik szeméből már visszatükröződik a boldog élet. Még nem érintették tiszta gyermekiekét az élefgondok, még hófehér a lelke. A másik bágcyadt szemeiből láthatom, hogy korán megismerte az élet gondjait, terheit. Őnkénytelenül is eszembe jut egyik kői őnknek gyönyörű verse, amit a „kezdő tanítóhoz“ intéz és követem tanácsát. Mikor először lépsz az iskolába, Legyen arcodon, Jézé» nyájassága S; ó itsd köréd a kis gyermekeket És simogasd meg fejecskéjüket. Ha látsz közöttük rútat, rongyosat Gyermeki arccal búbánatosat Ismerd meg benne a korán szenvedőt Öleld magadhoz és csókold meg őt. Testi szempontból nehéz munka a tanítás tudom, de mi ehhez képest az az öröm amit akkor érezhet a tanító, amikor látja, hogy munkája eredményes. Kora reggeltől késő délutánig a gyermekeket tanítja, azután a falusi embereket az ő tanácsaival ellátja s példát mutat a falúnak a helyes útra. f Ma azonban nehéz időket élünk. Ma száz-meg száz kéz nyúl egy falat kenyér után. Kenyérkereset ez a pálya is és sokan vannak rajta. Nehéz álláshoz jutni. Ez sem rettent vissza, hiszen ha máskép nem, a családi nevelésben érvényesítem azt, amit annyi éven át a telkembe oltott az iskolám. A saját gyermekeim nevelése által alkotom meg a párhuzamot és kapcsolatot az iskolai és családi nevelés között. Soha sem bántam, hogy erre a pályára adtak szüleim s ha ma kellene pályát választanom, ma is ezt pályát választanám, mert ez a női hivatás egyetlen pályája. Ha néha kell is küzdeni, lemondani sok mindenről, de azért a célért lemondani, amelynek eléréséért küzdünk, nem nagy dolog á’dozatot hozni. Ez a cél pedig a „nevelés“. Hivatást érezve haladok mindig előre. „És ha szívem lassan hűlni kezd S érzem, hogy erőm elfogy teljesen Erőnek lelke esengve kérlek. Te vezess engem, dicső Szentlélek*. Az Úr ügye győzni fog örökké a „Hit* és „Szeretet" által. BÍRÓ ILONA VII. o. tsn. kép. nőv.
