Evangélikus Élet - Baciu, 1938 (3. évfolyam, 9-37. szám)
1938-09-11 / 30. szám
1938 szeptember 11. EVANGÉLIKUS ÉLET 3. E V A N G ÉLI U M É S ÉLET. Nincs időd számomra... Megkezdődik az iskolai oktatás, de hasztalan a tanítók megfeszített munkája, ha a szülök nem ügyelnek gyermekeikre, ha maguk is nem nevelik gyermekeiket Isten előtt való szigorú felelősségtudattal. Csak a nyári hónapokra kell gondolnunk, amikor alig lehetett vasárnaponként egy-két gyermeket látni az istentisz- telen s azonnal tisztában vagyunk vele: magyar evangélikus szüléink nem igen törődnek gyermekeiknek keresztyén nevelésével. Lehet észre sem veszik, hogy gyermekeik nem járnak templomba, vagy éppen maguk szoktatják le őket, mikor elviszik magukkal vasárnapi kirándulásokra, vagy falusi szülők, ki a mezőre. Nagyon sokan meg, ha azt kérdeznők tőlük: miért nem vigyáznak gyermekeikre azt felelnék éppen, „mert nincsen időm törődni velük.“ Álljon hát itt e kis történet Talán meggondolkoztat sokakat. Egy kis fiú egyszer nagy figyelemmel nézte végig, amint apja szorgalmasan átvizsgálta autóját mielőtt útnak indult volna. Egyszer csak megszólalt a gyermek: „Úgy e apám, sok gondot okoz neked ez az autó ? Nem is mernéd másra bízni az átvizsgálását?“ „Igen fiacskán — felelt az apa. — Ez az autósok pénzembe került s azért kell szorgalmasan utánna néznem mindennek, nehogy megkárosodjam. S aztán tudod fiacskám sokkal jobb előre megnézni mindent, mert aztán biztosabban megy vele az ember s nem éri olyan könnyen kellemetlen meglepetés.“ Elkomolyodva hallgatta a fiúcska, majd némi gondolkodás után ezzel fordult apjához: „Ugy-e apám, én nem vagyok nagy befektetés?“ — Ugyan miért mondod ezt fiacskám? — „Csak azért, mert az én számomra nincsen soha időd. Velem nem törődsz úgy, mint ezzel az autóval 1“ Hány szülőnek mondhatná ugyanezt gyermeke Szerszámaikkal, földjükkel élvezeti lehetőségeikkel többet törődnek, mint gyermekeikkel. Nincs idejük számukra. „Igazán nem tudom honnan szedte magára ezeket az a gyermek“ — mondja később sok szülő. Ne feledjük el az Evangélium az életre szól s az Evangélium hiánya az életen bosszulja meg magát. ein ion f-’üiöp EVANGÉLIKUS ÖNTUDAT Miért terjednek a szekták ? Falvainkban újból egyre jobban terjednek a szekták: adventisták, baptisták stb. Hozzávetőleges számításunk szerint egyházmegyénkben, evangélikus hívek közt, csaknem annyi naptárt adtak el, mint amennyit mi el tudtunk adni a mi naptárunkból. Sőt volt gyülekezet, ahol az evangélikus naptárból nem fogyott el 20, az övékből elfogyott három-nébyszer annyi! Háromfaluban most indít be lapot a független baptistáknak nevezett töredék csoport és ha tétlenül nézzük, nemsokára több előfizetője lesz annak ott, mint a mi lapunknak. Ez pedig azt jelenti, hogy egyházunk sorvad, romlik napról-napra egyre feltarlózhatatlanabbul. A szekták terjedéséről tudnunk kell, hogy az „kórjelzö“ az egyházban. Egyszer egy lelkész azt kérdezte Nieber- galltó', a kiváló német profeszortól, hogy mi az oka annak, hogy falujában terjednek a szekták: Niebergall az írás szavaival csapott le: „Ahol a dög, ott a saskeselyü“! És igaza van. A szekták olt terjednek, ahol az egyház üres keret lelt, ahol nem tudja híveit lelkileg kielégíteni. A szekták terjedése ezért elsősorban önvizsgálatra kell késztesse a gyülekezetei és vezetőit. Lelkészek, tanítók, felügyelők, presbiterek, egyesületi vezetők és végül az egész nép meg kell vizsgálja: nem ö és lagymatag munkája az oka annak, hogy a hívek üresen hagyják templomainkat és a szekták házaiba sereglenek ? Mert a nép kívánkozik az ige után és ha azt nem kapja meg egyházától, akkor oda megy, ahol megkapja. Élő egyháznak nincsenek szektái. Viszont ahol vannak ott ne szektákat szidjunk, se a híveket, hanem igyekezzünk egyházunkat olyanná tenni, hogy az a lelkeket kielégíthesse. A bibliaórák, áhitatok, ifjúsági munka elhanyagolása igy boszulja meg magát. A szekták másodszor figyelmeztetés híveink számára. A keresztségben és konfirmációban a mi egyházunk számára köteleztettek el és akik az egyházat megtagadják, a Krisztus testét tagadják meg. Kiss Béla ápolgassa, szeretettel gondozza. Nó meg Gírgaly urnák is csak hiányzott, de még mennyire hiányzott az asszony. D ktum factum, Gergely uram mrgházaso- dott. Régi ismerőst vett el, fiatal özvegyet, ki gyakran átlátogstott — mióta Gergely ur gyászfátyolt kö'ött volt kalapjára — hol ezzel, hol azzal az ürüggyel. Ilyenkor mindig került Gergelyt ének, nó meg az öregnek is nyájas szó, apró ajándék — olyan édes volt a két Gergelyhez, mint a nádméz. De bezzeg megváltozott a lakodalom után! Vakarhatta mán az üstökét Gergely uram! Megváltozott minden, még az ő neve is. Eddig volt „kemény Demény“, ezután csak úgy emlegették „szegény Demény'1. Nem mintha préda asszony lelt volna. Dehogy prédáit. Ügy vigyázott a birtokra Veronika asszony, mint vércse zsákmányára, arra számítva ugyanis, hogy majd az öreg úr halála után Gergelykét ügyesen kisemmizi a birtokból s beleülteti pz ő pereputyát. Hogy biztos legyen dolga felől, addig nem is hagyott nyugtot Gergely úrnak, mig az végrendeletet nem csinált. Pedig szegény sehogy se akart kötélnek állni, de Veronika asszony pergő nyelvének nem lehetett ellent- állni. Végre is kapitulált az öreg I Tanuk előtt ünnepélyes formák között Íratta meg végakaratát a helységbeli lelkésszel, ki egyedül volt írástudó a vidéken. Veronika asszony szemei ragyogtak a diadalmámorban, mikor a psp felolvasta a kész végrendeletet. Da a Gergely úr szemében is, mintha a régi örmény ravaszság csillant volna meg egy pillanatra, midőn e szavakat olvasta a lelkész: „Két ingatlanom, az Aranybánya, meg a városi házam közül azt hagyom a fiamra, amelyiket jeleségem akarja.“ A tanuk keresztet rajzoltak a végrendelet alá s reanyomták peeséigyűtűket. Gergely uram aztán nem is sokáig húzta az élet igáját. Az asszony nyelve lett a sir- baeresztő kötele. Egy veszekedés közben csak összeesett, s azt sem mondta többé, hogy „Bejellegzett“. Gergelyke ki a városban nevelkedett a tudós barátoknál, már csak a temetésére ért haza. Egyszerű temetés volt. Igazán a „szegény Deményt“ temették. Veronika asszonynak semmi kedve sem volt sokat költeni ilyen hiábavalóságra. Neki nem ez volt a fontos. A végrendelet felbontását várta ő, mikor kerül már karmai közé “az Aranybánya. * * * Örszeült nemsokára a delegált bíróság a végrendelet felbontására. A tanuk, a környékbeli nemes urak a felolvasás után a bíróság tagjaival együtt sajnálkoztak szegény kis Ger- gelykén, akinek öröksége a kapzsi özvegytől fügött. Azt meg biztosra vette mindenki, hogy Veronika asszony ez Aranybányára pályázik. A tanuk elismerték, hogy az öreg Demény épelméjű ember volt, amikor végrendelkezett. „Tekintetes biró'ág, itt nincs semmi kétséges dolog. Szegény uram nagyon szeretett, azért hagyta rám a választás jogát. Én pedig az Aranybányát akarom. Tessék Ítélni I“ „ügy van, igazsága van". Az elnök azonban, hófehér hajú főpap, elgondolkozva bámult az előtte levő, két égő gyertya közt áüó feszületre. „Váljunk csak egy kicsit testvéreim ne siessük el ítéletünket*. „Kegyelmes elnök úr — rikácsolt Veronika asszony — itt nincs mit várni. A végrendelet beszól!“ „Lássuk csak mégegyszer ezt a végrendeletet." Újra figyelmesen elolvasta. Egyszer csak hirtelen felkapja fejét és ünnepélyesen felállva hangos szóval fordult Veronikához: „Istenben boldogult Demény Gergely végrendelete értelmében kérdezlek téged özvegy Demény Gergelynó, vájjon a két ingatlan közül melyiket akarok? „Az Aranybányát" — sikoltotta hangosan. „Isten őfelsége nevében kihirdetjük az ítéletet! Téged, Demény Gergely, édesatyád végakarata szerint az Aranybánya birtokába helyezünk, mostoha anyád nagylelkűen megelégedvén a városi házzal!“ „De kegyelmes uram, az Aranybányát választoltam“ — rikácsolt dühösen Veronika asszony. „Épen ezértv — mosolygott jóságosán Gergelykére az elnök. „A végrendelet világosan kimondja, hogy amit te akarsz, az le- gyen a mostoha fhdé. Már pedig te tanuk előtt kijelentetted, hogy te az Aranybányát akarod. így az Aranybánya mostoha fiadé!* * * * Hogy aztán tovább mi történt, nem mondom el, de az bizonyos, hogy az özvegyet két veder vízzel is le keltett önteni, amíg magához tért, Az öreg Demény meg újra nevet változtatott az eset után, mert azóta úgy emlegették, hogy „a ravasz Demény*, amire ő reá is szolgált, de már csak Isten nyugtassa holtában is! Beke H Ernő.
