Evangélikus Élet - Baciu, 1938 (3. évfolyam, 9-37. szám)
1938-03-06 / 10. szám
I. ÉVFOLYAM 1938., március 6. 10. szám. Setmissiiél, tarsad.atw.i, ßu£W4tis éjwiSágriéíeli ^eUtap.. Administratia Szerkesztőség és kiadóhivatal: Baciu, jud. Bra$ov. Oillich Fülöp. főszerkesztő. Szerkesztőbizottság: Nikodemusz Károly Máiyás felelős kiadó. Kiss Béla. JRaduch György. Évi előfizetési dij 50 Lej. Postaiszétküldéssel 60 „ Külföldön 3 Pengő. JÉZUS HIÚ! IMÁDKOZÓ EGYESÜLETEK! Ha valaki jönni akar én utánam, tagadja meg magát és vegye fel az ő keresztjét és kövessen engem". Máté 16, 24. Mielőtt rálépnénk a böjt útjára, jő megszólal- íatni és megszívlelni Jézus felhívását, amellyel minket erre az útra hiv. Tudnunk kell, hogy milyen útra tesszük rá lábunkat és ismernünk kell azt, akinek nyomába szegődünk. E rövid mondatból, amelyet a böjti út elején hozzánk intéz Jézus, meg lehet ismerni üt és az Utat is", amely to hív. ,,Há valaki jönni alcár 'én utánam... vegye tel az ö keresztjét.‘‘Milyen súlyos szavak ezek. Első tekintetre kitűnik belőlük, hogy aki itt minket hiv, az nem kecsegtet, nem csalogat, nem ámít, még csak nem is biztat. Nem rej teget semmit. Ószintén szól. Azokhoz beszél, akik akarnak menni utána. Figyelmeztet, hogy a böjt útja nem hasonlít a fársángi úthoz. Nem megkönnyebbülésre, nem szórakozásra, nem táncra és tapsra hiv, mint a farsangi rendezők, nem akar álomba ringatni, amelyből keserű legyen az ébredés, hanem ellenkezőleg, rá akar ébreszteni a való életre. A való élet kereszthordozás. S ha ezt mondom, hogy mig a farsangi rendezők hívására tömegesen megy az emberiség, addig Jézus felhívását alig hallják meg s a böjt útján nagyon kevesen járnak, akkor arra azt feleled: nem igaz, hiszen az emberiség nagy része keieszt- hordoző ember. Igaz. Minden embernek van kérészije, Jézus is azért mondja, hogy vegye fel a maga keresztjét és kövesse Öt. De a legtöbb ember nem akarja követni és keresztjét nem akarja hordozni, mert nem ismeri a kereszthordozás célját, érteimét és titkát. Ha lehetne, bárme'y pillanatban levetné keresztjét s rá sem nézné többé. Menekülne az igiZ életből a hazugságba. Jézus önként indul el a böjt útjára és keresztjét önként veszi fel. A kereszlhordozásra nem biztat fel, hanem előttünk megy. Akiben felébred a vágy hogy Jézust kövesse, az a böjt útjára rálép és útközben, mig lépteit a Jézuséhoz próbálja alkalmazni, megérti, hogy a keieszlhoidozás titka az önmegtagadásban rejlik. Amikor meglátja, hogy Jézus érette is viszi a keresztet, akkor megtudja tagadni magát és megérti, hogy mennyire igaza van Jézusnak, amikor igy szól: ,,az én igám gyönyörűséges és az én terhem könnyű.‘‘ Mátyás Béla. Lapunk egyházi h'rszolgálatábói rendszeresen szerzünk tudomást egyes egyházközségeink munkájáról és az azokban működő különböző egyesületeknek tevékenységéről. Örvendetes adatok ezek. Mindig örülünk, ha egy jól sikerült gyülékezeti estről, nőegyleti teadőlutánró!, vagy ifjúsági összejövetelről olvasunk. Az olyan gyülekezetek, amelyek tudnak és akarnak dolgozni, általában el is szokták mondani, hogy van „élet“ bennük. A kifelé való egyházi mozgalmasság sokszor irányidó, amikor valamely gyülekezet állapotáról beszélünk. Ne mozogjunk azonban a felszinen gyülekezeti életünk és egyesületeink megítélésében, ____Ha .efflsjfcLsi ..oiá?kéj!«rb’. bíletcbiatüsl: egy úlLúfe..., viszíjtca bánja ter jeszkedési 'törekvést észlelünk. Ezalatt pedig nemcsak azt foglalhatjuk össze, hogy egyesületetek minden állású és foglalkozású emberszámára igyekeznek működési lehetőséget biztosítani, vagy hogy az életnek minden kérdéseire és adottságúra próbálnak jótékonyan hatni, — hanem értünk ezalatt egy olyan törekvést is, amely tömegeket kiván mozgósítani és számokkal és számokban kifejezhető eredményekkel dicsekszik. Szükségszerűen felvetjük tehát a kérdést: Helyes-e gyülekezeti életünknek ez a csupán viszintes irányú, számokra törekvő munkája? Az ilyen munka mindig személytelen. Nem emberekben fejti ki hatását, nem lelkekben ér el eredményt, hanem a „tiszta jövedelem“, a pénz jelzi az eredményt. Nem a seg tés a fontos, hanem az ajándékozott összeg nagysága. Tulajdonképen nem az számit, hogy hány szegény emberen segítettünk, hány nyomorgó családnak szereztünk örö.müanepet, ha nem lennének szegények, máshonnan keresnénk, hogy jó'ókoaykodhassunk, hogy tetszhessünk ömpaguuknak a jótékonykodás h ú szerepében. Kielégítőnek találhaijuk-e ezt a működést egy keresztyén, egy evangéliumi keresztyén egyesület munkája számára ? — Nem ! Ha munkánk csak ez, lehetetlen, hogy ne őrezzünk e mellett állandóan valami hiányt. Hogy mi ez a hiány, arra megfelel Isten Igéje. Isten Igéje elénk áll és egy olyan útról beszél nekünk, amely nem viszintesen halad, mint a mi gyülekezeti életünk, hanem merői ’gsseu, nem kifelé, hanem befelé, nem számokban fejeződik ki, hanem belső lelki értékben. Csodálatos az, hogy az evangélium, amikor a Krisztus ügyének terjedéséről é3 terjesztéséről az Isten országáért végzett munkáról beszól, akkor mindig olyan embereket áilit elénk, akiket Isten személyszerint nyert meg, tett szolgáivá. Nem ők dolgoz’ak — saját belátásuk szerint, nem az alkalmak ,rendezésének“ leleményessége volt munkájuk titka, hanem az, hogy ő raj uk keresztül maga Isten munkálkodott. A*s Ö „gazdagságából vettek, kegyelmet kegyelemért“. A szolgálat alázata vo't erejük, munkájuknak sikere. Ez volt az el ő keresztyén gyü'ekezet munkájának titka is, hogy a „sokaságnak pedig szive-lelke egy vaia“, hogy tudatában voltak annak, hogy minden munkát meg kell e'ő.’.zön a lelkek megtérése és hogy „fogla’atosak legyenek a könyörgésben.“ Pál apostol ezt igy mondja: hogy ő legfőképan arra vigyázott hosszú munkájában, hogy mig másoknak szolgál, maga méltatlanná ne l8gyen. Ezt a felülről, az Isten erejétől táplálkozó gyülekezeti munkát kell legelsősorban magukra vállalniok egyesületeinknek. Imádkozó egyesületek kell legyenek. Ennek a munkának „tiszta haszna“ az, hogy „az Ur pedig mindennapon szaporítja vala a gyülekezetei az üdvözlőkkel.* Opfermann Ernő,
