Dunántúli Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1948-1952
1948
8 ját. Célját az egyház lényegének teljes kifejtésében, az egyházi öntudat erősítésében, az élő vallásosság növelésében és a Krisztus igazságainak az életben való érvényesítésében jelöltem meg. Pásztorlevelemben kijelentettem, hogy „tagadásba veszem azt a régi dogmát, mely a belmissziói munkát a lelkész egyéni belátásától teszi függővé s szabadon választott és teljesített munkakörök közé sorolja.“ Egyházkerületünkben megindult a sokágazú gyülekezeti belmissziói munka. 1927-től kezdve Belmissziói Munkaprogrammot kaptak lelkészeink, mely az ifjúsági munkára a gyülekezet felnőtt tagjainak, a presbitériumnak nyújtandó munkára adott irányítást és bőséges anyagot. Ezt a munkarendszert később a ref. egyház, majd egyetemes egyházunk is átvette. Belmissziói munkarendszerünk segítségével részben irányítást és ellenőrzést kapott egyháztársadalmi munkánk. Az cgyháztársadahni munkát szükségesnek és fontosnak tartom. Természetesnek és helyesnek láttam, hogy az egyház által el nem végezhető munkákat egyesületek, szövetségek, avagy más néven nevezett közösségek xégezzék. Érvényesítettem azonban azon elvet, hogy az egyháztársadalmi szervek bizonyos önállósággal bírnak ugyan, ez azonban nem jelent az egyháztól való függetlenedést. Az egyházban, az egyházért munkálkodnak, az egyház munkatársai egyházi szolgálatok elvégzésében. Éppen ezért az egyház irányítása és ellenőrzése mellett végzik munkájukat. Felismertem az egyháztársadalmi munka jelentőségét a kulturális, nemzeti társadalomba való bekapcsolódás és szolgálatvállalás szempontjából. Egyházunk társadalma csak társadalmi közösséggel élheti a maga evangélikus társaséleti életét és csak ilymódon képviselheti társadalmakkal szemben egyházunkat és védelmezheti annak érdekeit. Már 1918-ban elindítottam a Dunántúli Luther Szövetség szervezési munkáját, mely később az Országos Luther Szövetség egyházkerületi tagozataként végezte munkáját. Egyházkerületünk megbízásából alapszabályainak is megfelelően végezte belmissziói munkánk egyrészét és sajtószolgálatunkat. Különféle egyesületeink munkás életének hatása abban is nyilatkozott, hogy az országos egyháztársadalmi szervek iránt érdeklődést keltett s megnövelte híveink felelősségérzetét. Egyházi sajtómunkánk szükségképen kiszélesedett. Különböző feladatok új sajtóorgánumot követeltek. így indult el útján a Lelkipásztor. Az Evangélikus Népiskola mellé így helyezkedett új célkitűzéssel az Evangélikus Nevelő és a Gyermekgyülekezet. A Missziói Lapok, a Misszióegyesület, a Vasárnapi Iskolai Vezetők Lapja pedig a vasárnapi iskolai szövetség kiadása. Egyházkormányzási munkámban az ismertetett alapelveket igyekeztem követni. Egyik Püspöki Jelentésemben írtam, hogy kifelé irányuló egyházpolitikánál fontosabb az egyházpolitika befelé irányuló spirituális vonala. Szolgálatom azonban olyan időszakot foglalt magában, mely gyakran megnehezítette az elvek megtartását. Működésemet ezen szempontból kemény küzdelemnek látom, melyben egyházunk anyagi, lelki, történeti jogaiért kellett harcolni. Sokszor szembenálltam a kormánnyal, a klerikaiizmussal, az anyagi erőtlenséggel, az álvallásossággal, a kultúrprotestántizmus irányzatával. A központi kormányzás híve voltam. Felfogásom és tapasztalásom szerint ez a rendszer tö'bb eredményt kínált.
