Dunántúli Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1948-1952
1948
5$ őt a dunántúli püspöki székben. Tudom, hogy nehéz lesz beletörődni abba, hogy az ő vezéralakja helyett egy igénytelen ember, a nagy koncepciójú látnok helyett egy aprólékos munkás, a szavak művésze helyett egy hétköznapi nyelvű, s a tudós kultúrpolitikus helyett egy egyszerű hívő a püspök. Nekem magamnak is nehéz. A tanítvány ugyanis mindig felnéz a mesterére s én úgy nézek fel reá. Tudom, hogy nélküle nem lennék az, aki vagyok és nem lennék most ott, ahol vagyok. Legyen Isten áldása nyugalma évein! Dunántúli problémák. Rámnehezednek Dunántúl speciális problémái is. Ez az egyházkerület, ha lélekszámra nem is — hiszen tömeggyülekezetei nincsenek — más vonatkozásban a legnagyobb egyházkerület. Itt van az ország evangélikus anyagyü'ekezeteinek körülbelül fele, leánygyülekezeteinek kb. kétharmada, fiókgyülekezeteinek és a gondozott szórványoknak körülbelül fele, a lelkészeknek körülbelül egyharmada. Ez azt jelenti, hogy a dunántúli egyházkerület jóformán csak kis gyülekezetekből áll. Ha most még ehhez hozzávesszük azt is, hogy a kitelepítés sok, azelőtt erős gyülekezetünket legyengítette lélekszámban s anyagiakban egyaránt, akkor megértjük, hogy Dunántúlnak van oka emberileg leginkább a nyugtalanságra, ha arra gondol, hogy az egyház előbb-utóbb rá fog kényszerülni az önfenntartás útjára. Hogyan fog tudni az a sok kis gyülekezet megélni, kérdezi az aggodalmaskodó egyházi ember. Bizonyságot teszek arról, hogy ez a kérdés nem anyagi kérdés, hanem a hitnek és a lelkipásztori munkának kérdése. Látásom szerint azok a gyülekezetek fogják legkevesebb bajjal átvészelni az átmeneti időt, amelyek élő hitű és pásztorolt gyülekezetek. A történelmi öntudat s a megszokás kohéziója fel fogja mondani a szolgálatot, de a szentek közössége megmarad. Ezért fog az ítélet — a másoktól fenntartott missziói pontokat nem számítva — elsősorban a tömeggyülekezeteken végigzúgni, ahol a nagy létszám akadályozza a hívők pásztorolt közösséggé való átalakulását. Emeld fel ezért fejedet Dunántúl evangélikus népe! Éppen abban van az erőd, amiben gyengének érzed magadat. Itt egy lelkészre átlag 800, Dunáninnen 900, a tiszai kerületben 1300, a Bányaiban 2600 lélek esik. Csak bátran neki tehát az egyházi evangélizáció gyülekezetépítő s az utómunka pásztori szolgálatainak! Szeretnék ebben hűséges munkatársatok lenni s szeretnék a lelkészevangélizációkon testvérként együtt küzdeni veletek az új idők pásztori típusának bennünk való kialakulásáért. Ez ma számunkra kenyérkérdés is. Minden lelkésznek nem annyi lesz holnaD a megélhetése, amennyi ma a helyi javadalma, hanem annyi, amenyny: élő ébresztő igét és meleg pásztori szivet fektet be ma a gyülekezetébe. Hiszem, hogy ebben a munkában a Hittudományi Kar támogató együttműködésére is számíthatok, mint ahogy a Hittudományi Kar is számíthat az én felelősségérzésemre. Egyházpolitika. Rámnehezedik Dunántúl, mint egyházpolitikai probléma is. Azt mondják, — én nem tudom — hogy az a politikai beállítottság, amelyet ma reakció gyűjtőfogalma alá szoktak vonni, itt Dunántúl — ha nem is a leghangosabb — de mindenesetre a legelterjedtebb. Mondom, én ezt nem tudom, azt azonban tudom, hogy a magyarországi evangélikus egy-
