Dunántúli Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1948-1952

1948

benne, csak azt mondom, hogy egy emberben feszül egymásnak a pap és az Isten embere. Két fókuszú emberek az ilyenek. Rendszerint sokat vívódó, meg nem értett, nyárspolgároktól következetlenséggel vádolt, a fórum zajában is árva emberek. Ilyennek látszik a Bibliában Sámuel: bíró, államférfi, népének vallási vezetője, áldozó pap s az írás mégis Isten emberének mondja (I. Sámuel 9, 6.).

Ilyen lehetett Igdaliás (Jeremiás 35, 4). akinek a jeruzsálemi templom melléképületében volt egy szobája s ebből gondolják, hogy pap lehetett. Az Írás őt is Isten emberének mondja.

Ilyen volt bizonnyal Tiinótheas, az evangéliumnak a keresztyén gyülekezet élén álló szolgája, akit Pál apostol kétszer is Isten emberének nevez (I. Tini. 6, 11; II. Tim. 3, 17.). Timótheus tehát keresztyén püspök és Isten embere egy személyben.

Mindig az volt a vágyam, imádságom és törekvésem, hogy mint pap legyek Isten embere s mint Isten embere legyek pap. A szolgálat vágya ez bennem és nem nagyzási mánia. Isten emberei közül nem keld nekem Mózes vezérsége, Dávid trónja, Illés és Elizeus csodatevő ereje. Boldog vagyok, ha Isten elfogad egy olyan névtelen emberének, mint amilyenről I. Királyok 20, 28. beszél, akinek csak a szolgálata maradt fenn, ő maga azonban az elfelejtés tengerébe süllyedt. Kitüntetésnek tartom, ha lehetek Isten embere az egyházban Igdaliás templom melletti káplánszobájában (Jeremiás 35, 4.).

Ma a körülmények is segítenek ebben.

Valamikor az egyháztörténelemben az Isten embere pappá és püspökké „deformálódott“, ma a történelmet kormányzó Isten olyan időket hozott ránk, mely lehántja a püspökről a külső dicsőséget és hatalmat s Isten emberévé „reformálja“ őt. Ha igaz az, hogy a protestáns püspököt sohasem állásának tekintélye tette tekintéllyé, hanem inkább személyiségének súlya, ma még még sokkal inkább igaz az, hogy minden püspök annyit ér, amennyi benne Isten embere. És jól van ez így.

Alkalmatlan a szolgálatra.

Isten emberére mindig jellemző a szigorú önkritika, hiszen Isten számára a kitűnő is alig elégséges. Ezért mindegyik alkalmatlannak tartja magát a szolgálatra. Ügy kell kényszeríteni őket a szolgálat vállalására.

Én is erről teszek bizonyságot előttetek. Ti tudjátok, mennyire nem kerestem s mily hosszú ideig húzódoztam attól, ami ezen a napon bekövetkezett. Nem valami megmagyarázhatatlan alacsonyabbrendűségi érzés, vagy megfoghatatlan általános szubjektív érzés ez bennem, hanem indokolt meggyőződés.

Kapi Béla.

Ezen a ponton mindenek előtt az előd, Kapi Béla alakja jelenik meg előttem. Kapi Béla utódjának lenni nagyon nehéz dolog. Tegnapelőtt volt 32 esztendeje annak, hogy Szombathelyen a dunántúli egyházkerület püspöki tisztébe beiktatták. 32 esztendő nagy idő. Ez alatt tejfelesszájú kis káplánokból vaskalapos principálisok lettek. Az ő keze alatt nőtt fel jóformán az egész dunántúli egyházkerület. Közben ő maga is kinőtt a dunántúli egyházkerületből s az egész magyarországi evangélikus egyház reprezentatív képviselője lett. Ha nehéz elképzelni a magyarországi evangélikus egyházat Kapi Béla nélkül, mily nehéz lehet elképzelni mást, mint