Dunántúli Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1948-1952
1948
40 készített szükséglet-tervezet szerint állapította meg az adományozó egyház és összegszerűen megjelölte az egyes célokra fordítandó segélyt. Az egyetemes segélyosztó bizottság azután az összeggel együtt továbbította az utasítást az egyes egyházkerületeknek. Egyházkerületünk segélyosztó bizottsága pontosan végrehajtotta a segély-szétosztásra vonatkozó rendelkezést. A ruházati segélyeket az egyházkerületi segélyosztó bizottsággyőri tagjai, különösen Mesterházy Ferenc püspöki titkár és Bácsi Sándor papai lelkész, más bizottsági tagok segítségével, leltárba vették s megállapított kulcs szerint szétosztották az egyházmegyék között. Egyesek természetbeni segélyezése az egyházmegyei segé'lyosztó bizottság által történt. Hálával gondolok a segélyosztó bizottságra. Külön megemlítem Mesterházy Ferenc püspöki titkár és Bácsi Sándor lelkész fáradhatatlan és értékes szolgálatát. Köszönettel gondolok espereseinkre, akik a segélynek egyházmegyéjükben szétosztásával fáradtságos munkát és sok igaztalan bírálatot vállaltak. Múlt évi egyházkerületi határozatunk szerint az egyetemes segélyosztó bizottságba Bácsi Sándor pápai lelkész behívást nyert. Az összes külföldi segélyekről részletes elszámolások készültek. Az elszámolások átvizsgálását következő bizottság végezte: Elnök: Dr. Vélsz Aladár egyházkerületi pénzügyi bizottsági élnök. Tagok: Hanzmann Károly egyházkerületi főszámvevő, Bácsi Sándor a lelkészi kar képviseletében, Rozsondai Károly a tanári testület, Magyar István a tanító testület képviseletében és Mesterházy Ferenc a számadások beterjesztője. Gyülekezetek, iskolák újjáépítésére és dologi szükségletének fedezésére az állam esetenként rendkívüli segélyeket adott. Ezekről az elszámolás közvetlenül a minisztériummal történt. Középiskolák részére a kormány rendesen közvetlen kiutalással és elszámoltatással szintén adott segélyt. 10. Püspöki látogatást a csonka munkaévben nem végeztem. 11. Esperesi látogatás az eddig beérkezett jelentések szerint a következő egyházmegyékben volt: Tolna-baranya-somogyi egyházmegyében Fábián Imre főesperes egyházlátogatást végzett: 1. Kaposszekcső, 2. Somogydöröcske, 3. Balatonszárszó, 4. Mohács, 5. Dunaföldvár, 6. Paks, 7. Tengelic, 8. Mekényes, 9. Mágócs, 10. Nagyszokoly, 11. Kölesd, 12. Zomba, 13. Kismányok. 14. Mucsfa, 15. Cikó gyülekezetekben, illetve községekben. A soproni felső egyházmegyében Ziermann Lajos esperes egyházlátogatást végzett hivatalos szolgálattal kapcsolatosan: Ágfalván, Balfon, Harkán, Sopronbánfalván, Brennbergben. A veszprémi egyházmegyében Takács Elek esperes egyházlátogatást végzett Bakonycsernyén, Suron, Bakonytamásin, Bakonyszentlászlón, Csög- 1 én, Dabronyban, Nemesszalókon. A zalai egyházmegyében Menyhár István esperes egyéb hivatalos szolgálatával kapcsolatosan egyházlátogatást végzett: Zánkán, Alsódörgicsén, Felsődörgicsén. 12. Templomavatást végeztem Felsődörgicsén, Somogypaton. 13. Lelkésszé avattam: Mitvkó Zoltánt, Bánfi Bélát, Nagy Bélát és Németh Istvánt. 14. fJj munkamezők. Egyházunk fejlődése új gyülekezetek alapítását s missziói pontoknak gyülekezetté való önállósítását tette szükségessé. A vallás* és közoktatásügyi miniszter megértő hozzájárulásával kongruás