Dunántúli Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1948-1952
1948
41 anyagyülekezetté alakult: Csögle és Mészáros Sándort választotta lelkészévé; Csurgó, amely Szekeres Elemér régi hitoktató-segédlelkészt hívta meg lelkészének. A győri gyülekezet kongruával megszervezte harmadik lelkészi állását, melyre Ittzés Mihály püspöki másodlelkész nyert elhívást. A Győri Diakonissza Anyaház megszervezte kongruával igazgató-lelkészi állását és erre Veöreös Imre egyházker. missziói lelkészt hívta meg. Az 1400 lelket számláló pécsvasasi missziói terület szintén önálló missziói gyülekezetté válik, lelkipásztorát még nem választotta meg. A kitelepülőkból álló mágócsi evangélikus központot most szervezi Endreffy János volt pozsonyi lelkész. A vallás- és közoktatásügyi miniszter hozzájárult a celldömölki önálló hitoktatói állás szervezéséhez, melyre Baráth József volt őriszentpéteri, majd győri ifjúsági lelkész nyert megbízást. Több más hitoktatói állás szervezés alatt van. 15. Répcelaki Missziói Otthonunk. Egyházkerületünk egy évvel ezelőtt koldusruhában, szegényen és anyagi támogatás nélkül bocsátotta szolgálatba Répcelaki Misszió Otthonunkat. Az Otthon munkájával igazolta imádságban született tervünket. 1947 közepén tartott leány-, férfi- és fiúkonferenciáját három szomszédos egyházmegye (kemesalja, soproni alsó és vasi közép) ifjúsági vezetőinek konferenciája követte. Novemberben ieány-télitábort rendezett, majd a hónap közepéig Isten kegyelméből megnyitotta négy hónapos leánynépfőiskoláját 39 résztvevővel. Januárban a régi leánynépfőiskolások bekapcsolásával csendes napokat, februárban vasárnapi iskolai vezetőtanfolyamot tartottunk. Ezenkívül volt egvhetes napközi otthon vezetői tanfolyam. Pünkösdkor tartott egynapos ifjúsági összejövetelen kb. 400 ifjú és leány vett részt. Nyári konferenciái túllépik jelentésem időhatárát. Leány nép főiskolánk a keresztyén nevelés szolgálatát végezte. A tanító munkát pedagógusok és szakemberek önzetlen szeretettel és hűséggel végezték. A tanfolyamot ünnepélyes keretek között nyitottam meg és zártam be a répcelaki templomban. Egyházi missziós-szolgálatnak láttam a vezetőség azon egészséges tervének megvalósítását, hogy a tanfolyam bezárása után egyhetes missziós útra ment a leánynépfőiskola két csoportja s 30 gyülekezetben tett bizonyságot a népfőiskolái munka áldásairól. Egyházkerületünk répcelaki munkahelye mindjobban alkalmassá válik rendelt szolgálatára. A 15 évre kibérelt épület nagyobb helyreállítása nélkül használható volt. Az ingatlan helyreállítására és karbantartására általunk végzett beruházás pedig, a bérleti idő utolsó szakaszában levonásba kerül. Az ingatlanra vonatkozó bérleti szerződés telekkönyvi bekebeleztetést nyert. A bútorzatlan és felszerelés nélküli épület bútorzása fokozatosan megtörténik. Gyülekezetek, hívek adományain és külföldi segélyeken kívül segítségünkre volt egyházkerületünk is. Jótállással lehetővé tette 10.000 forintos ökumenikus kölcsönsegiély felvételét. Mindenekfelett pedig segíti munkánkat munkásaink és barátaink imádsága, mellyel életünk és munkánk feltételeit imádságukban hordozzák. Intézményünk ma már munkaképes. A legszükségesebb bútoraink, bár ez állandó kiegészítésre szorul, megvannak. A konyha, kamara, az előadóteremnek is használt ebédlő legszükségesebb felszerelései is megvannak. Az ingatlanhoz tartozó nagy kert az intézmény életéhez szükséges kerti terményeket megtermi. A gyümölcsös és konyhakert kb. fedezi az egész ingatlan bérösszegét.