Dunántúli Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1948-1952
1948
27 s gazdagabb tájak felé mentek. Lehet. Az egyház szegénysége igaz, inkább imáin keresztül Isten kegyelméből tartotta iskoláit; de vájjon nem ez a hittel megáldott szegénység volt-e iskoláink gazdagsága? Ez tette meleggé belső életét, ez tette ragyogóvá a nemzet alakulásában megmutatkozó hatásait. Műveltséget adtunk és erkölcsöt. Nemzeti műveltséget a népnek, emberiesen érző és szociálisan gondolkodó társadalmat az államnak. E téren úttörőket neveltünk. Heltai Gáspárokat, Bél Mátyásokat, Tessedik Sámueleket, kik évszázadokkal ezelőtt a magyar Tiborcok sorsán aggódtak. Nincs szégyenleni valónk iskoláink múltjával. A haladás vonalán ápolták és fejlesztették nemzeti értékeinket és nyugodt az evangélikus egyház lelkiismerete: megtette kötelességét! Imáinkat küldjük utanatok, tanítóink és áldásainkat. Szolgáljátok hittel a magyar életet, mint eddig is tettétek. A búcsúzásnál találkoznak igazában a lelkek. Legyen most is így. Egy könnyet huljatok és az egek felé emelem szemeimet, ahol van a mi segedelmünk. Jönnek hosszú-hosszú sorban a múlt közös távolából iskoláink emlőjén nevelt lelkek, a Petőfik, a Kossuthok lelke. Jönnek hangtalan menetben és babérkoszorút tesznek evangélikus egyházunk e drága, nagy halottjának, felekezeti iskolánknak, sírjára.“ Az egyházkerületi közgyűlés az előző két- és jelen pontban foglaltakat nemcsak tudomásul veszi, hanem hálás elismerését és meleg köszönetét fejezi ki jegyzőkönyvében hűséges munkatársainak, az evangélikus népnevelői gárdának. Boldog büszkeséggel vallotta mindig magáénak e nagy család minden egyes tagját. Nemcsak az elmúlt iskolai év, hanem az egész múlt sok áldozatos munkáját és lelkes bizonyságtevő szolgálatát, sok tanító-nemzedéknek, az egyház Urának dicsőségére, az egyház és haza javára, teljes odaadását szívébe zárja. Erősen hiszi, ha az egyház ki is szorul az iskolából, az egyház Ura bent marad az evangélikus nevelők szívében. Az iskolák államosításának tényével kapcsolatban pedig inti az egyházkerület összes gyülekezeteit a soproni felső egyházmegyei tanügyi bizottsági jegyzőkönyvének szavával: „Amikor 1674-ben Oculi vasárnapján Sowitsch Kristóf, soproni evangélikus lelkész a Szent Mihály templom szószékéről kénytelen volt híveinek tudomására hozni, hogy át kell adniok valamennyi templomukat, imaházukat, vagyonukat a római katolikusoknak, az egész gyülekezet szóval el nem mondható könnyhullatással, jajgatással és sírással hallgatta végig ezt a bejelentést. — Ezt a kimondhatatlan fájdalmat átérezzük most is, amikor valamennyi iskolánkat át kell adnunk az államnak. Azért hadd alkalmazzam Sowitsch szavait a mi esetünkre: „Mert úgy akarja a mi felsőbbségünk, és mi nem szegülhetünk az ő akaratának ellene. Mindent el kell szenvednünk, amit megváltoztatni nem lehet... Csendességben és reménységben lészen a ti erősségiek (Ezsaiás 30, 15.)... Azért így sóhajtunk: Ür Isten, mennyei Atyánk, aki jó tanácsot adsz és helyes eszöközöket rendelsz, add a te szolgáidnak a békességet, melyet a világ meg nem adhat... Legyen az Urnák akarata, aki megegyenesítheti, amit egyenetlenné tettek!“ 5. Az egyházmegyei tanítóegyesületek közül az elmúlt tanévben a beérkezett tanévben csak a győri és veszprémi ülésezett, mert jegyzőkönyv csak e kettőtől érkezett az egyházkerülethez. A kortörténeti elnöki megnyitón kívül főleg belügyekkel foglalkoztak. Néhány indítványuk, az egyházmegyei tanügyi bizottságok javaslatával együtt külön jegyzőkönyvi pontban kerül tárgyalásra. 6. A nem evangélikus iskolákba járó evangélikus tanulókra vonatkozó 1947—48. tanévi hitoktatási jelentés összefoglalása a dunántúli egyházkerületben a következő helyzetképet mutatja: 79 lelkész, 1 ny. lelkész, 11 vallástanító lelkész, 3 helyettes lelkész, 12 segédlelkész, 2 diakonissza. 2 tanár, 13 tanító, 9 tanítónő, 1 ny. adóhivatali főtiszt és 1 magántisztviselő 367 különféle típusú, nem evangélikus jellegű tanintézetben járt 5.371 tanulót, mégpedig 2.732 fiút és 2.639 leányt, 681 csoportban, heti 877 órában oktatta hitünk igazságaira és igyekezett tudatos evangélikusokká nevelni ifjúságunkat. Néhány egyházmegyéből hiányzó, hiába sürgetett részletes adatszolgáltatás miatt sajnos sem az iskolák fokozatára, sem jellegére, nemkülönben a hitoktatók díjára, általában az anyagiakra nézve az egyázkerületi összesítés nem volt elvégezhető. A hitoktatásnál 24 szerző 30 féle tankönyvét használták. A szorgalmi adatokról hiányosan számolnak be többen. Ezért csak hozzávetőleges tájékoztatást kapunk róla. A kötelező óraszámot a legtöbb helyen megtartották, ellenben a tantervben előírt tananyagot nem mindenütt végezhették el. A szükséges tankönyvek elég sok helyen hiányosan voltak meg. Gyermekistentiszteletet és vasárnapi iskolát rendszeresen sok helyen nem tartottak, vagy egyáltalán nem felelnek e kérdésre, ami majdnem ugyanazt jelenti. A hitoktató lakóhelyén kívül folytatott hitoktatás négy kérdésére a jelentések háromnegyed része egyáltalán nem felelt; a tanév folyamán rendezett gyűjtések eredményét csak szórványosan említik, így tehát e kérdésekről lehetetlenség pontos összefoglalás készítése. Az egyházkerületi közgyűlés köszönetét fejezi ki a sok akadály ellenére munkájukat hűségesen és eredményesen végző hitoktatóknak. Hangsúlyozottan kéri és elvárja azonban mindenkitől a jelentések pontos kitöltését, hogv mindenre kiterieszkedő összesítést kaphassunk. Egyben óhajának ad kifejzést, hogy az iskola alsó tagozatában lehetőleg volt tanítóink és kántoraink vállalják a hitoktatást.
