Dunántúli Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1941-1949

1947

s

gasságára. A leányegyházközségek és anyaegyházközségek kötelékei foszladoznak. Ritkán látogatják az anyagyülekezet templomát.

Ebből az általános képből kiemelkedni látszanak az evangelizálás hatása alá került gyülekezeteink. Ezek az istentisztelet látogatásában buzgóak. Biblia-olvasásuk rendszeresebb. Hitéletük mélyebb és egyházi öntudatuk tartalmasabb. Egyházkerületünk térképén majdnem színekkel tudnánk megjelölni azt a területet, amelyen ennek az áldott munkának hatása mutatkozik. Lelkekbe nem láthatunk, de hiszem, hogy önvizsgáló bűnbánati életük mélyül s nemcsak vallási, hanem egész földi életük is az ige hatalma alá kerül.

Az egyházhoz ragaszkodás különböző fokozatot mutat, de mindenütt megvan. Egyházellenességről nem beszélhetünk. Amíg azonban a lelkiélet emelkedik, addig meglazul a gyülekezettel szemben fennálló anyagi kötelességtudat. Sok helyen csődöt mond az egyházi adórendszer. Hiányzik az adómorál. Közömbös nyugalommal tudják, hogy lelkészük járulékát még az elmúlt esztendőre sem fizették ki, hogy gyülekezetük nem tudja beszolgáltatni egyházmegyei és egyházkerületi járulékát. Megvan mindene, amit az egyháztól igényelhet és amire szüksége van, nem érzi tehát hanyagságának következményét. A törvénytisztelet legtöbb helyen megvan. Csak néhány gyülekezet kísérli meg, hogy püspöki rendelkezéssel, egyházkerületi, vagy egyetemes közgyűlési határozattal szemben saját külön akaratát érvényesítse.

Iskoláink az egyház és állam kettős urasága alatt görnyednek. Megszenvedik azt a tagadhatatlan valóságot, hogy az állam minden eszközzel és erővel igyekezik érvényesíteni saját pedagógiai szellemét egyházunk azon követelésével szemben, mellyel iskoláinkat szellem, lélek és szolgálat szerint evangélikus iskolává akarja tenni. Tankönyvek nélkül végzett iskolai munkánk leküzdhetetlen nehézséget jelent tanítóinknak s kénytelen meddőségre, lelkiismeretlen megalkuvásra s hivatásérzetükkel ellenkező félmunkára kényszerítette őket.

Iskolán kívüli ifjúsági munkánk nem a külső szervezkedés, hanem a foglalkozás által vált eredményessé. Kimondhatatlanul sok munka vár még reánk. Bizonyos azonban, hogy egyházkerületünk leány- és fiú-ifjúsági munkájára beállított munkásai, az egyházmegyei megbízottakkal és a helyi munkatársakkal együtt komoly munkát végeztek.

Gyülekezeti életünk fogyatkozásait meglátjuk egyházunk magasabb egységeiben. Egyházmegyéink és egyházkerületünk csak nagy erőfeszítéssel tudják végezni munkájukat. A gyülekezeti járulékok elmaradnak, pontatlan a befizetés, hiányzik az anyagi fedezet. Lelkiismeretrezdülés nélkül magára hagyják az esperest, a püspököt és nem törődnek a munkára kötelezett magasabb szervezet sorsával. Missziói vonalon ugyanez a helyzet. \ csak önmagukkal törődő gyülekezetek s az adófizetéstől menekülő egyházi gok nem érdeklődnek, aggodalmat és felelősséget nem hordoznak raissziógyülekezeteinkért és egyetemes szolgálatot végző intézményeinkért. Fásult közömbösség és érdeklődésnélküliség nehezedik sokak lelkére. Mások pedig, — egy tekintélyes tisztes sereg, — tűzhelyének romjai és anyagi életének omladékai mellett fájó tehetetlenséggel szemléli egyházunk nehézségeit.

És mégis, ezen általános helyzetkép ellenére egyházunk mélyén erős é’etforrás fakad. Evangéliumi lelkimunkánk nyomán szent mag képződik