Dunántúli Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1941-1949
1941
18 részt vegyek és jelenlétemmel és élőszóval kifejezésre juttassam az egyházegyetem elismerését, háláját és a magam szívének szeretetét. Arra való tekintettel azonban, hogy önagyméltósága Méltóságod hivatkozott irata és velem szemben tett élőszóbeli közlése szerint is szigorúan ragaszkodik minden nyilvános ünneplés mellőzéséhez, úgy érzem, akaratával nekem szabad a legkevésbbé szembehelyezkednem, miért is ezt az útat vagyok kénytelen választani arra, hogy a nagy évfordulón az egyházegyetem és a magam hálás megemlékezését és áldó jókívánatait tolmácsoljam. Szabadjon felkérnem Méltóságodat, méltóztassék bölcsen jónak látott formában a közgyűlés keretében módot találni arra, hogy az egyházegyetem és a magam legmelegebb érzései és áldó fohászai D. Kapi Béla püspök úr Őnagyméltóságának és az egyházkerület közönségének tudomására jussanak. Nem tudom eléggé hangsúlyozni, milyen hálás az egyházegyetem nemcsak Őnagyméltóságának magának azért, amit neki köszönhet, de a dunántúli egyházkerületnek is azért, hogy őt egyházunknak adta. Isten áldása nyugodjék a dunántúli egyházkerületen és nagynevű püspökén, hogy még soká lehessen áldás egyházkerületére, egész közegyházunkra, hazánkra és családjára nézve egyaránt. b) D. Raffay Sándor püspök és dr: Pesthv Pál egyházkerületi felügyelő a hányái egyházkerület nevében a következő üdvözlőiratot küldötték: Örömmel és Isten iránti hálával vettük tudomásul, hogy ez év végén lesz 25 éve Nagyméltóságod püspöki szolgálatának. Megértjük, hogy egyházkerülete Nagyméltóságod kifejezett óhajtása szerint a háborús körülmények között a negyedszázados fordulón nem kíván olyan külsőségeiben is az ünnepi alkalomhoz méltó üdvözlést tartani, amilyent nemcsak az eddigi szokások, de a Nagyméltóságod iránt érzett általános nagyrabecsülés is megkövetelne. A külsőséges ünneplés elmaradása azonban nem tilthatja meg azt, hogy örvendező lélekkel ne álljunk meg egy pillanatra a huszonötéves püspöki munka végén és őszinte szívvel ne köszöntsük magyaroszági evangélikus egyházunk élén járó püspökét. Engedje meg Nagyméltóságod, hogy a bányai egyházkerület elnöksége az egyházkerület egészének üdvözletét és jókívánságait tolmácsolja. Nagyon jól tudjuk azt, hogy Főtisztelendő Püpök Ür munkájának áldását nemcsak a dunántúli egyházkerület, hanem az egész magyar evangélikus egyházegyetem élvezi. Erre a munkára és szolgálatra ezekben a válságos időkben egyházunknak továbbra is nagy szüksége van. Ezért amikor testvéri együttérzéssel köszöntjük és Nagyméltóságodnak megköszönjük az eddigi szolgálatot, Istennek pedig hálát adunk a Nagyméltóságod személyében egyházunknak juttatott áldásért: egyben kérjük is őt, tartsa meg továbbra is kerülete kormányzói tisztében és egyházegyetemünk élén mindnyájunk javára, családja boldogulására és Isten országának építésére. Az Úr kegyelme legyen velünk.