Dunántúli Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1941-1949

1941

17 Egyházközségünk mindenkor örömmel látja falai között az egyház­kerületi közgyűlést. Különösen örömmel vettük azon hírt, hogy az idén — midőn szeretett Püspök urunk őnagyméltósága 25 éves szolgálati jubi­leumát ünnepli — gyülekezetünket érte ama kitüntetés, ho£y ezen szép ünnepélynek részesei lehetünk. Őszinte tisztelettel üdvözlöm Sopron sz. kir. város küldöttségét, en­nek élén dr. Kamenszky Árpád polgármester úr Öméltóságát és köszö­nöm, hogy összejövetelünket részvételükkel megtisztelték. Egyházkerületi közgyűlésünk nehéz viszonyok közepette, — ami­dőn hős honvédeink távol országunktól viaskodnak a bolsevista vörös hadsereggel, — tartja tanácskozásait. Ezen tanácskozásra a Mindenható gazdag áldását kérem. D. Kapi Béla püspök a soproni gyülekezet üdvözlésére a következő­­képen válaszolt az egyházkerületi elnökség nevében: Egyházkerületi elnökségünk és az egyházkerület közönsége nevében hálás köszönetét mondok a felénk áramló szeretetért s hálásan köszönjük a soproni gyülekezetnek, hogy előttünk ajtaját feltárta. Külön is köszönöm püspöki szolgálatom negyedszázados fordulójáról való szeretetteljes megemlékezést s boldog vagyok, hogy ezt a közgyű­lésünket éppen soproni gyülekezetünkben tarthatjuk meg, hogy ezen a jubiláló közgyűlésen fejemet a gyülekezet keze alá hajthatom ezzel a kéréssel: Áldj meg engem, édesanyám! ö- Dr. Mesterházy Ernő egyházkerületi felügyelő bemutatja és fel­olvastatja a m. kir. kormány részéről érkezett távirati üdvözléseket: Bárdossy László miniszterelnök, dr. Hóman Bálint vallás- és közoktatás­­ügyi miniszter, fái Fáy István államtitkár, dr. Bernáth Géza min. osztály­főnök, a prot. ügyosztály főnöke üdvözléseit. Egyházkerületi felügyelő bemutatja báró Radvánszky Albert egyete­mes felügyelő, a bányai egyházkerület, a református konvent, a dunamelléki és tiszántúli ref. egyházkerületek jegyzőkönyvbe foglalt üdvözlő iratait: a) Báró Radvánszky Albert egyetemes egyházi és iskolai felügyelő a következő üdvözlő-irattal tolmácsolta az egyházegyetem köszöntését: Méltóságos Egyházkerületi Felügyelő Ür! Hálásan köszönöm, hogy D. Kapi Béla Püspök Ür Őnagyméltósága püspöki szolgálatának negyed­­százados évfordulójára figyelmemet külön is felhívni méltóztatott. Egyrészt az a felbecsülhetetlen értékű szolgálat, amellyel a Püspök Ür Őnagyméltósága Istentől vett különös talentumait, mélységes hitét, nagy tudását, sugárzó bölcsességét, fáradhatatlan, önfeláldozó buzgóságát 25 esztendőn át szakadatlanul egyházunk javára gyümölcsöztette, másrészt az a benső, harmonikus munkaközösség és őszinte barátság, amely közte és közöttem fennáll, természetes kedves kötelességemmé tenné, hogy a nagy évfordulóról megemlékező egyházkerületi közgyűlésen személyesen

Next

/
Thumbnails
Contents