Dunántúli Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1926-1932

1926

7

kényesen, nemcsak az 1848. XX. t. c. szellemével merő ellentétben, de autonómiánk megsértésével reánk kényszerített, levegye vállainkról.

Ez nemcsak méltányos kivánság, de "teljesen jogos is akkor, mikor az állam pénzügyi helyzete biztos alapokon nyugszik. Hisz jórészt azért kell híveinket annyira megterhelni, mert úgy egyházközségeinknél, mint magasabb fokú intézményeinknél az alapok vagyonát a háború folyamán állampapírokba kellett fektetni, melyek elértéktelenedtek.

Ezen elértéktelenedett vagyon tárgyak jövedelmének egyházi adóval való pótlása, az állam által még át nem értékelt régi hozzájárulások részbeni elmaradása, végül újabb terheknek reánk kényszerítése oka annak, hogy evang. egyházunk és annak hívei ily súlyos anyagi helyzetbe jutottak.

Midőn emellett azt látom, hogy azon szerencsésebb felekezet, melynek vagyona jórészt ingatlanokban van elhelyezve és megközelítően sem veszített a háború alatt annyit, mint amennyit mi veszítettünk, relative is nagyobb arányban részesül az állam pénzügyi támogatásában, akkor méltán és jogosan kívánom ezen aránytalanság megszüntetését. Nem irigylem a másnak juttatott segélyt, bizonyára ott is megfelelő célt szolgál az, de kívánom, hogy híveink igazán súlyosan megterhelt vállaira újabb teher semmi körülmények között ne jusson.

Szeretném, ha ezen évről-évre megújuló panaszunk végre megszűnne és ne kellene ezen kérdéssel közgyűléseink alkalmával foglalkozni.

Tudom és ezen meggyőződésemet tényekre alapítom, hogy a kultusz kormányban meg van a jóakarat, a kormányban magában is meg van a szándék a megfelelő segélyezésre, de az igazán nagyszabású, a kedélyeket megnyugtató megoldás egyre késik.

Ezen mind égetőbbé váló, ma már, merem mondani existentiális kérdés megfelelő megoldása nem tűr halasztást. Alapos orvoslást, amint azt már két év előtt jeleztem, csak akkor érhetünk el, ha egyházunk vagyoni helyzetére vonatkozó összes kérdéseket egyetemes egyházunknak egy. felügyelőnk elnöklete alatt külön e célból kiküldött bizottsága, a kormánnyal mielőbb letárgyalja és a feltétlenül szükéges összegeket intézményesen biztosítja és rendelkezésünkre bocsátja.

Csakis ez úton szüntethető meg azon sem egyházunkhoz, sem a magyar kormányhoz nem méltó mai helyzet, melyben csak hosszas utánjárás után lehetséges úgy az intézmények, mint a testületek fennmaradásához nélkülözhetetlenül szükséges segélyeket kikönyörögni.

Az egyházias szellem mindenütt örvendetes fellendülést mutat. Ezt az örvendetes jelenséget leghathatósabban előmozdította szeretett püspökünk belmissiói munkaprogrammja alapján megindult munka. Bár ezen a téren még csak a kezdet kezdetén vagyunk, hisz csak pár éve kezdődött meg a rendszeres munka, azt látom, hogy a belmissiói munkásság mindinkább érezteti kedvező hatását. Kifejezést akarok adni itt is és ma, azon szilárd meggyőződésemnek, hogy a belmissiói munkásság akkor, ha megfelelő módon következetesen és a helyi viszonyokhoz alkalmazva vitetik keresztül, egyházi éle-