Dunántúli Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1919-1925

1924

6 vele, a XlX.-ik század, araidon a nemzeti demokratikus eszmék tódultak bele a magyar szellemi életbe.“ A protestantizmus nemzeti jelentőségének kétségbevonására nemzetünk történelme válaszol. Vájjon letépheti-e a magyar protes­tantizmus homlokáról a türelmetlenség keze klió koszorúját? A nemzet dicsőségének van temploma. A templom falába élő kő gya­nánt illeszkedik protestáns egyházunk négy évszázados múltja. Ezek­nek a köveknek beszéde erőteljesebb minden emberi gáncsoskodás­­nál. A róm. kath. Kazinczy nem hiába mondotta: “.Járatlan az or­szág történetében, aki nem tudja, mit teszen protestánsnak lenni.“ A gyűlölet tűzszitóinak az erős katholikus Zrínyi szavait idé­zem : “A katholikus hitnek az ő géniusza idegen a háborúságtól. Szent Péternek nem vala szabad a maga oltalmára sem kardoskod­nia. De ezt a mostani világ papjai másképpen értik. Zelusnak neve alatt lutheránusok és kálvinisták ellen deklamálnak. Ezekre hadakoz­nak és kiáltozva gyűlölködnek s ha ő tőlük lehetne, tüzzel-vassal. Nem isteni zelus ez, hanem lábak alól felszedett ambíció, kivel maguk javát s nem az Isten dicsőségét keresik. Krisztus Urunk fundáció­­ját, a testámentomot elrontják,“ Ez egyházunk felekezetközi helyzete. Van benne sok, ami a jogos önérzet pírját kergeti arcunkba és ami köuytelen sirásra kényszeríti lelkünket. Nemcsak a testvéri fegyverbarátság megtaga­dása, nem csak a támadás ténye és annak mentalitása, hanem egy­szersmind az is, hogy róm. kath. részről egyetlen egy esetben sem szólalt meg csendesítő szó: ez nem az én szavam ! ez nem az én lelkem! A protestantizmust ért támodásokat sem túlmagasra. sem ala­csonyra értékelnünk nem szabad. De bárhogyan értékeljük is, an­nak felismerésében mindnyájunknak meg kell egyeznünk, hogy nagy ártalmára van egyházunknak, aki a közvéleménybe hazug vádakat és gyűlöletet visz bele. Nehéz felelősséget von lelkére az, aki példát mutat arra, hogy sáros lábbelivel is belegázolhatunk a keresztény egyházak hitébe és erkölcsi birtokába. Védő és építő munkára van szükség. Harcosokra, kik egyik kezükkel fegyvert forgatnak, a másikkal pedig építik Sión falait. Egész lelkekre és egész jellemekre van szükségünk. Akik meggyő­ződésükben kitörölhetetlenül hordozzák, egyéni, családi életükben gondolkodásukkal és jellemükkel, a fórumon való szereplésükkel bát­ran vallják evangélikus hitüket. Lelkipásztorokra van szükségünk, kik munkára és harcra ne­velődnek. Aik ismerik az egyház igazi szent hivatását. Az evangéliom hamisitlan kenyerével táplálják az éhezőket, bünbánatra indítják a

Next

/
Thumbnails
Contents