Dunántúli Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1919-1925
1924
6 vele, a XlX.-ik század, araidon a nemzeti demokratikus eszmék tódultak bele a magyar szellemi életbe.“ A protestantizmus nemzeti jelentőségének kétségbevonására nemzetünk történelme válaszol. Vájjon letépheti-e a magyar protestantizmus homlokáról a türelmetlenség keze klió koszorúját? A nemzet dicsőségének van temploma. A templom falába élő kő gyanánt illeszkedik protestáns egyházunk négy évszázados múltja. Ezeknek a köveknek beszéde erőteljesebb minden emberi gáncsoskodásnál. A róm. kath. Kazinczy nem hiába mondotta: “.Járatlan az ország történetében, aki nem tudja, mit teszen protestánsnak lenni.“ A gyűlölet tűzszitóinak az erős katholikus Zrínyi szavait idézem : “A katholikus hitnek az ő géniusza idegen a háborúságtól. Szent Péternek nem vala szabad a maga oltalmára sem kardoskodnia. De ezt a mostani világ papjai másképpen értik. Zelusnak neve alatt lutheránusok és kálvinisták ellen deklamálnak. Ezekre hadakoznak és kiáltozva gyűlölködnek s ha ő tőlük lehetne, tüzzel-vassal. Nem isteni zelus ez, hanem lábak alól felszedett ambíció, kivel maguk javát s nem az Isten dicsőségét keresik. Krisztus Urunk fundációját, a testámentomot elrontják,“ Ez egyházunk felekezetközi helyzete. Van benne sok, ami a jogos önérzet pírját kergeti arcunkba és ami köuytelen sirásra kényszeríti lelkünket. Nemcsak a testvéri fegyverbarátság megtagadása, nem csak a támadás ténye és annak mentalitása, hanem egyszersmind az is, hogy róm. kath. részről egyetlen egy esetben sem szólalt meg csendesítő szó: ez nem az én szavam ! ez nem az én lelkem! A protestantizmust ért támodásokat sem túlmagasra. sem alacsonyra értékelnünk nem szabad. De bárhogyan értékeljük is, annak felismerésében mindnyájunknak meg kell egyeznünk, hogy nagy ártalmára van egyházunknak, aki a közvéleménybe hazug vádakat és gyűlöletet visz bele. Nehéz felelősséget von lelkére az, aki példát mutat arra, hogy sáros lábbelivel is belegázolhatunk a keresztény egyházak hitébe és erkölcsi birtokába. Védő és építő munkára van szükség. Harcosokra, kik egyik kezükkel fegyvert forgatnak, a másikkal pedig építik Sión falait. Egész lelkekre és egész jellemekre van szükségünk. Akik meggyőződésükben kitörölhetetlenül hordozzák, egyéni, családi életükben gondolkodásukkal és jellemükkel, a fórumon való szereplésükkel bátran vallják evangélikus hitüket. Lelkipásztorokra van szükségünk, kik munkára és harcra nevelődnek. Aik ismerik az egyház igazi szent hivatását. Az evangéliom hamisitlan kenyerével táplálják az éhezőket, bünbánatra indítják a
