Dunántúli Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1911-1913
1911. július
— 16 — lyének kezelésére és az arról való számadásra sem nem kötelezhető, sem arra illetékes nem lehet: az ehkerületi közgyűlés a múlt évi jegyzőkönyv 110. pontjában foglalt határozatot megismételve felkéri az eh kerületi elnökséget, intézzen a közoktatási kormányhoz sürgős felterjesztést azzal a kérelemmel, hogy ezt az államsegélyt saját szabályrendeletének megfelelően közvetlenül az intézetek fenntartó testületéinek címére utalványozza. 27. A tanítóképző-intézeti pénztár, ámbár az egyhker. államsegélyből és az egyetemes közalapból nyert összesen 12.400 koronányi fenntartási segély most is befolyt és ámbár a növendékek díjai 532 koronával, a folyó költségek fedezésére szánt kegyadományok 1137 koronával emelkedtek, most is csak 100 korona 25 fillérnyi maradékkal záródott. A 233 korona 47 fillérrel apadt házi szükségleteken kívül majd minden tételnél mutatkozik kisebb emelkedés. A vagyonkimutatás ugyan 1903 korona 20 fillérnyi gyarapodást tüntet fel, mivel a kölcsönből 2000 koronát törlesztettünk; de a kölcsönből még mindig fennáll 17.300 korona és az egyházkerületi államsegélyt sem lehet már soká a 10.000 koronás fenntartási segéllyel megterhelni. A régi források elégtelenek, újakat nem tudunk találni, addig is, míg az intézet államosítására irányuló törekvések nagyobb eredménnyel nem biztatnak, csak a leggondosabb takarékossággal kerülhetjük ki talán az intézet pénzügyi válságát. Tudomásul szolgál. 28. A kőszegi felsőbb leányiskolái pénztárban a növendékek fizetései cimén ismét 4202 koronával több folyt be, összesen 42.247 korona ; a folyó kiadásokra szánt adományok is emelkedtek 943 korona 20 fillérrel; az ehker. államsegéllyel, a közalapból és Gusztáv Adolf-egylettől nyert segéllyel együtt 24.050 korona 31 fillért tettek. De emelkedett természetesen a kiadás legtöbb tétele is : a személyi díjaké 2725 korona 91 fillérrel, az élelmezési 3472 korona 71 fillérrel, egyéb házi szükségleteké 744 korona 26 fillérrel, a könyv- és szertáraké 1281 korona 59 fillérrel; ellenben a javítások és felszerelések szükéglete 1263 korona 61 fillérrel apadt. A szükségleti tételek emelkedése okozta, hogy az év elején megvolt 3700 korona 56 fillérnyi maradék, amely különben is teljesen az 1909. évi 80.000 koronányi kölcsönből származott, az év végéig eltűnt s helyébe 156 korona 74 fillérnyi túlkiadás került. E túlkiadás teljes fedezetet találhat az 1135 korona 55 fillérrel megnövekedett ideiglenes tőkében, úgy, hogy ennyivel kisebb tőkésítés esetén 978 korona 81 fillérnyi maradék lett volna. E tőkeemelkedésnek, a felszerelések 4797 korona 78 fillérnyi értéknagyobbodásának és a kölcsönteher 1913 korona 48 fillérrel való