Dunántúli Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1890-1894

1894

János lelkész urak szintén részt venni szíveskedtek — a módosított tervek elfogadtattak, és az építés keresztülvitelére következő fontosabb határoza­tok hozattak: 1. A Schneider Márton építész ur által kidolgozott építési tervek s költségvetések műépítész által még felü 1 vizsgáltatandók s ezen felülvizs­gálati vélemény alapján azután megkívántaié módosításokat az építési albi­zottság tegye meg. 2. Az építés keresztülvitelére a kér. építő bizottság Sopronban lakó tagjaiból állandó albizottságot küld ki, mely magát szakértőkkel kiegészítheti. 3. Az építés fóvezetésével s leszámolásával egy műépítész, közvetlen felügyeletével pedig egy szakértő egyéniség bízandó meg, kik a bizottsági utasítások szerint kötelesek eljárni és az e czélra szükséges költségeket a bizottság megszavazta. 4. Az építési munkálatokat az építési bizottság akár egészben, akár a különféle szakmák szerint egyes mesterembereknek (a kisebb munkála­tok kivételével) pályázat utján adja ki, de a bizottság a szabad választás jogát fenntartja magának. 5. Az építés az idei tavaszszal megkezdessék s akkép vezettessék keresztül, hogy a lyceumi épületek f. évi aug. hó végéig befejezve és fel­szerelve legyenek. G. Az építkezési költségek fedezésére megkivántató pénzösszegek ki­zárólag a kér. pénztárak által 4°/0 vagy legfeljebb 4 '/2°/0 kamatozás mellett elhelyezett alapítványi pénzekből veendők kölcsön. Ezen határozatok foganatosítására az elnök egyetértve az építési bizottsággal azonnal megtette a sürgős intézkedéseket, nevezetesen a Schneider­­féle építési terveket s költségvetéseket felülvizsgálás végett felküldte Schöne Lajos bécsi műépítésznek. Visszaérkezvén a felülvizsgált tervek az építési albizottság f. évi márcz. 31-én tartott ülésében a következő fontosabb határozatokat hozta : Schöne müépitö felülvizsgálván az építési terveket s költségvetést, a tornacsarnokot a hozzátartozó felszerelési szobával s ruhatárral czélszerüb­­ben helyezte el s nagyobbitotta, tetőzetét alacsonyabbra és pléhfedélre vette ; a pedellusi s házmesteri lakást egymástól elkülönítve, az elsőt a jobbszárny, a másodikat a balszárny végén helyezte el, a balszárny 2-ik emeletére tervezett auditóriumot, mint helyszűke miatt kivihetetlent mel­lőzte, s helyébe két tantermet tett, a tornacsarnokot pedig úgy rendezte be, hogy disztermül is szolgálhasson. A költségvetést illetőleg pedig pó­tolta a Schneider által kihagyott kályhákkal, vízvezetéki és árnyékszéki

Next

/
Thumbnails
Contents