Dunántúli Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1890-1894
1894
99 felszereléssel, s egyes termek kemény padlózatával, erősebb, keményebb gerendázattal és a Schneider által felvett 56.337 frt helyett az építési költségeket 64.894 frt 52 krra előirányozta. Az építési bizottság ezen tervezeti módos!tásokat czélszeriiségi és biztossági szempontokból az előirányzott 64.894 frt költség velőssel együtt helybenhagyta, egyúttal helyeslő tudomásul vette, hogy a Sopron városi tanács, mint építési hatóság, az építési bizottsági elnök által beterjesztett ezen módosított terveket szintén helyeselte és a dunántúli egyházkerületnek az építéshez az engedélyt 2739/894. ikt. szám alatt végzésileg megadta. Ezen ülés alkalmával minden munkanemre nézve a pályázati feltételek megállapittattak s egyúttal megjelöltettek azon megbízható helybeli mesteremberek, kik a pályázatra felhivandók lesznek. A pályázati határidő ápril 14-re tűzetett ki, s egyúttal kimondatott, hogy a pályázat lejártával és vállalkozó mesteremberekkel kötendő szerződések aláírása után az építési munka azonnal kezdessék meg. A f. évi april 14-én tartott építési bizottsági ütés tárgyalás alá vette az egyes építési munkálatokra beérkezett pályázati ajánlatokat és a költségvetésben foglalt összes munkálatokat G2.627 frt 52 kron elkészítés végett egyes mesterembereknek kiadta, ami által 2267 frtnyi megtakarítás éretett el, mely a költségvetésből kimaradt könyvtári és pénztári helyiségeknek vasajtókkal s vastáblákkal való ellátása, lég'szeszvilágitás bevezetése, függönyök, villámhárító beszerzése s szobafestés körül felmerülendő költségek fedezésére fordítandó. Schneider Márton soproni építész ur, mihelyt a Sopron városi gyülekezet megbízatása folytán az elő te me tőben fennállott halottasházat és temetőkaput eltávolította, f. évi május 1-én a tornacsarnok felépítésével megkezdette a lyceumi építkezési munkálatokat, s midőn azután május végén a tanév bezáratott, az összes lyceumi épületekre kiterjesztette és 150—200 munkással szorgalmatosán folytatta. Fel kell említenem, hogy az építkező bizottság ápril 21-én, május 28-án, junius 4-én, 29-én, julius 7-én és 20-án s augusztus 18-án tartott rendes üléseket, azokra dr. Poszvék Lajos lyceumi orvost és az építés közvetlen felügyeletével megbízott Schey Károly mérnök urakat is meghívta; az albizottságok is több Ízben üléseztek, a lyceumi s fógymnáziumi igazgató urak felügyeltek a munkálatokra, a bizottsági elnök pedig megtette naponta a szükséges intézkedéseket s megrendelésekéi, sürgette a munkálatok elkészítését és Schöne építész úrral, valamint az egyes mesteremberekkel a levelezést vitte.