Dunántúli Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1890-1894

1894

97 sz. leiratával a kivitel alapjául einem fogadta, »mert abban a tanulóknak a tantermeken kívüli tartózkodására és a tanároknak az egyik tanteremből a másikba leendő közlekedésére szánt folyosókról kellőleg gondoskodva nem volt,« egyúttal a tervvázlatnak ily értelemben való uj átdolgozását­­kívánta : — azért a kerületi épitő-bizottság ezen miniszteri leirat folytán az építési terveket újra átdolgoztatta, s ezen uj terveket a főtiszt, püspök ur utján az 1893. évi január hó 19-én a vallás- és közoktatási minis­­teriumhoz ismét felterjesztette. Időközben sikerült a nagyin, vallás- és közoktatásügyi ministeriummal a soproni fögymnáziumnak az 1883. évi XXX. t.-cz. 47. §-a alapján évi államsegélyben való részesítési ügyében szzrzödési tervezetben megállapodni s ezen szerződési tervezet alapjául szolgáló építési tervvázlat iránt szintén egységre lépni. Miután ezen államsegélyezési szerződési tervezetet az építési tervvázlattal együtt múlt évi kér. gyűlésünk is elfogadta, a nm. és főtiszt, egyli. kerületi elnökség, — midőn a nm. m. kir. vallás- és közoktatásügyi ministerium 1893. évi decz. hó 31 én 31.840. sz. alatti leirattal az építésre kért 30.000 frt beruházási államsegélyt engedélyezte és a főtiszt, püspök urat a további szives intézkedésre felkérte, a f. évi január 12-én kelt 2. sz. alatti levelében felhívta a kerületi építő bizottságot, hogy a felsőbb helyen helybenhagyott tervek alapján az építési föltételeket megállapítani, az uj építésre vonatkozó versenytárgyalásokat kiírni és a legelőnyösebb vállal­kozóval az építési szerződést megkötni szíveskedjék. Az egyházkerületi elnökség ezen utasítása folytán a kér. épitő-bizottság folyó évi január 24-én tartott ülésében újra fontolóra vette a lyceum építkezési szükségletét s újra átvizsgálván a ministerium által szintén el­fogadott építési terveket a főgymnáziumi tanhelyiségekre vonatkozólag némi csekélyebb, a főczél előmozdítására szolgáló módosításokat tett, azonban a theologiának czélszerübb elhelyezésére szükségesnek találta a lyceum keleti szárnyát mindvégig egy második emelettel kiépíteni, úgy hogy a theologia 4 tantermet, igazgatói és tanári szobát nyerjen. Egyúttal utasította a tanácskozásban részt vett Schneider Márton soproni építész urat, hogy ezen, leginkább a theologia javára szolgáló módosításokat az építési tervbe vegye fel. Az építő bizottságnak folyó évi febr. hó 21-én tartott ülésében, — melyben az építő bizottság tagjain kívül a nm. és főtiszt, egyházkerületi elnökség, továbbá Kund Samu, Gyurátz Ferencz, Laucsek Jónás, Renner Henrik esperes, dr. Berzsenyi Jenő egyházmegyei felügyelő és Brunner

Next

/
Thumbnails
Contents