Dunántúli Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1865-1879

1877

- 2 —

Mely alkalommal:

1. Az ünnepélyes karének elhangzása után főt. Superintendens ur buzgó imával emeli fel

az egybesereglett hivek lelkét az Istenhez, mint az örök jók kutforrásához, a minden áldás és kegyelem urához, áldást, segedelmet és oltalmat kérve királyunkra, hazánkra, nemzetünkre és ev. egyházunkra; mely buzgó alkalmi ima után mélt. báró Prónay Dezső kér. felügyelő ur örömmel üdvözli az egyházkerület egybegyült képviselőit és tagjait, és kifejezést adván azon meggyőződésének, miszerint egyházunk is — mint a fa, csak akkor virul fel, és csak úgy fejt ki életeleven és egészséges lombokat, és áldásos gyümölcsöket, ha azt a neki megfelelő talajba, és életviszonyok közé helyezzük, miután továbbá emlékezetbe hozná egyházunk, és hazánk százados történetében eléggé igazolt azon igazságot, melyszerint hazánk alkotmányos élete és a Protestantismus mint egy és ugyanazon gyökér hajtásai egymással mindenkor szoros viszonyban, és egymásra ható el választhatón összefüggésben állottak és állnak, és ennek folyamán oda mutatván a jelen láthatárán borongó komoly politikai constellátiókra, melyek hazánkra, és ebben egyházunkra is komoly tettre hivó válságos és nehéz helyzetet fejthetnek ki magukból; — egyházkerületünk jelen tanácskozásra egybegyült tagjait felhívja, hogy a békesség müveit annál hivebben gyakoroljuk, és az egyháznak vallás-erkölcsi czéljait előmozdítani annál buzgóbban igyekezzünk, és ezzel a gyűlést megnyítottnak jelentette. ,

2. Főtisztelendő Superintendens ur az általános részvét megható jelei közt emlékezésbe hozza azon nevet, melyet ez esztendő gyászszál vezetett bele egyházkerületünk emlékkönyveibe és néhai Radó Ignácz urnák volt egyházkerületi felügyelőnek emlékét következő beszéddel ünnepli:

Tisztelt egyházkerületi gyűlés!

Mielőtt közügyeink tárgyalását megkezdenénk, engedjék meg tisztelt atyámfiai, hogy egy, múlt évi együttlétünk óta történt gyászeseményre vonjam néhány pillanatig kegyetek résztvevő figyelmét és tisztes szokásunk szerint, a kegyeletnek adóját rójam le egy elhunyt vezérférfiu iránt, ki már életében egyházkerületünk osztatlan szeretetének és tiszteletének tárgya volt és aki most halála után is, oly tisztes alakként áll lelki szemeink előtt emlékezetünkben, hogy reá csak az elismerés, a hála és tisztelet érzelmeivel gondolhatunk vissza.

Radó Ignácz, egyházkerületünknek 1868. visszalépett felügyelője, meghalt f. évi márczius hó 16-án ; ámbár visszalépésének éve és halálának napja közt ekként majdnem egy évtized folyt ugyan le : felemlithetem-e mégis ezt a nevet, anélkül, hogy felemlitése rezgésbe ne hozza szivünknek húrjait; anélkül, hogy fájó érzésben ne nyilatkozzék mindnyájunknál az a tisztelet, az a szeretet, melylyel iránta viseltettünk ! — Emlékezetbe hozhatom-e Radó Ignáczot, e jeles vezér atyánkfiát, anélkül, hogy fel ne merüljön lelkűnkben a kötelességérzet, megadni az érdemnek azt, amivel tartozunk.

Nekem jutott ugyan a szomorú kötelesség a nemes hamvak felett is a gyászszónoklatot tartani és kerületünk részéről soproni főtanodánk és tanitóképezdénk igazgatóival együtt, nagy számú közönség előtt nem késtünk már gyászravatalára letenni az elismerés és hála koszorúját: de kötelességemnek tartom ezen elhunyt jeles atyánkfiának emlékezetét itt kerületi gyűlésünk színe előtt is megújítani. — Mert hiszen évtizedeken át itt láttuk őt soraink között megjelenni ; egy ember nemzedéken keresztül alig múlt el kerületi gyűlés, melyben ő részt nem vett volna ; itt hallottuk bölcs beszédeit, melyekkel egyházi és tanodái ügyeinkhez kellő avatottsággal, higgadtsággal, de mindenkor nyilt, egyenes lélekkel hozzá szólott ; midőn egyházunk egére borús fellegek, önkormányzati jogainkat vészszel fenyegetők, vonultak, itt láttuk őt soraink között, hazánk törvényei által biztosított jogainkért lelki bátorsággal küzdeni. — A polgári pálya mellett, melyen szintén díszes hivatalokat viselt s a hazának békés úgy mint vészterhes napjaiban honfiúi hű szolgálatokat teljesített; az egyházi téren is korán kitüntette már nemes tulajdonait és a Radó családnak hagyományos buzgalmát. — Elébb a hőgyészi gyülekezetnek, később és huzamos!) ideig a kemenesalji egyházmegyének volt felügyelője s alig történt a kerületben valamely nevezetesebb mozzanat, melynél közre ne működött volna.. — Midőn kerületünk, a hatvanas években, önkormányzati jogának visszanyerése után, egyházi rendszerének kidolgozásával egy választmányt bízott meg, őt állította annak élére; mely fontos megbízatásában nem csak híven és buzgón, egész odaengedéssel járt el; hanem a választmányt minden összejövetelekor néha több napokon át vendégszerető házában fogadta és látta el. — Ily vezéri szereplés után a közbizalom által felkarolva végre 1866. egyházkerületünk felügyelői hivatalával tiszteltetett meg, mely kitüntetés csak fokozta a közügyekben való részvétét és hajlott kora mellett is tevékenységét úgy mint áldozatkészségét. — Ritka érdeméül kell felemlítenem, hogy mint vezérférfiu varázserővel tudta magához