Evangelikus egyházi szemle, 1900 (6. évfolyam, 1-12. szám)

1900-02-28 / 2. szám

19

Ha nem tette, haza mentek ismét. Hogy a Lélek a gondolkozásnak, a kutatásnak, a tanulmányozásnak természetes utján közöljön valamit, bolondság nekik.

Ebből magyarázható meg a sok rajongó előtt kedves prédikácziónak sajátságos jelleme, ezen prédikátoroknak hajlama, hogy csak ébresztő prédi- kácziókat tartanak és hogy a hallgatók csak ilyen prédikáeziókat tek intenek hatásosaknak. Máskülönben a fejlődés előhaladásával meg szokott változni az Ízlés. Ha az egyik szükséglet ki van elégítve» egy másik lép fel. Azt lehetne tehát elvárni, hogy azok, kik már fölébresz tettek, már nem akarnak többé ébresztő szónoklatokat hallani, hanem a tej után már most keményebb eledel után kívánkoznak, hogy alapos tanítás által mélyebb ismeretre vezettessenek. De nem, nem hihetik ők, hogy a Lélek csendes tanítás által hathasson ránk Oly prédikácziók, melyek gondolkozásunkhoz, megfontolásunkhoz fordulnak, nem érhetnek el semmit. Mily érdeke lehet a Léleknek, hogy előrehaladjunk az ismeretben? Hisz a rajongók véleménye szerint közvetlenül taníthat mindenre.

Persze ők sem tagadhatják, hogy a Lélek nem mindig jelenti ki nekünk bensőlcg világosan és érthetően, mit higyjünk és mit cselekedjünk. Azért ők is Istennek külső útmutatásai után néznek. De itt is megvetnek minden természetes közvetítést Isten nem találtatja velünk az igazat valamely utón, hogy azután azt megmondhatnék, miért épen ez a helyes; hanem közvetlenül mutatja nekünk, hogy ugyan tudjuk: „Ez Istennek akaratja-, de ne tudjuk, miért akarja épen ezt. Akkép imádkoznak: „Taníts cselekedni akaratod szerint-, de evvel nem azt akarják mondani: Taníts meg, hogy fölismerjem, a mi neked tetszik, tiszlitsd meg mindinkább szivemet, hogy minden önakaratot, minden Önző kívánságot megtagadjak s igy nyitott szemeket nyerjek az iránt, ami a te akaratod! hanem jelek és csodák által adja Isten tudtunkra, mit cselekedjünk. Nem hisznek igazán Istenben, mint a világnak kormányzójában, nem hiszik, hogy azon viszonyok által, a melyekbe állított minket, azon adományok által, a melyekkol felruházott, vagy a melyeket megtagadott tőlünk, hogy különös vezetései által az igaz útra terel minket. Nem, Istennek működését csak ott láthatják, ahol nem természetesen ment végbe a dolog, Istennek útmutatását csak ott ismerhetik föl, ahol csodás közbelépéssel a természetes menetet mintegy korrigálta Egy munkás sokáig ingadozott, vájjon tanittassa-e a fiát. Hogy egy fillérje sincs rá, hogy senkitől sem várhat pénzt, hogy a fiú csak gyönge tehetségű, — mindez nem volt Istennek útmutatása, mindez nagyon is természetes volt. Azonban midőn egyszer azt álmodta, hogy fiát a szószéken látja, akkor világosan fölismerte a „fölülről jövő intést-. Ismeretes, mennyire szeretik a rajongók a sorsolásnak különfélo alakjait. Gyormok- telen házaspárt arra kértek, hogy egy elárvultat örökbe fogadjanak. Nagy volt a szükség, mert a gyorsan egymásután elhalálozott szülők egy egéez sor gyermeket hagytak hátra és pedig minden vagyon nélkül. A gyermekeket kegyesen nevelték, ama leány igen kedves gyermek volt. Ama házaspár sokáig vágyódott gyermek után és most minden reményét fölad'a már. Az asszonynak szive örvendett azon gondolatra, hogy ama leány az övé lehetne. Jómódú emberek voltak. Szóval, mi sem lehetett világosabb, mint Istennek velük szemben való akarata. De nemi Mindez nagyon természetes volt. Az asszony elővette a bibliáját: az első vers, melyen szeme a fölnyitásnál megakad, Istennek akaratát nyilvánítsa neki Vájjon lapozgatással segitett-e egy kissé a jó Istennek, vagy az Ur leereszkedett az ő gyengeségéhez, elég az hozzá hogy megtalálta ama igét: „Aki pedig ilyen gyermeket felvesz az én nevemben, az ongemet vesz fel - Vagy 40 év óta ismerte ezen igét. Azon utolsó napokban afölötti nyugtalanságában, mitevő legyen, többször jutott eszébe. De csak most volt biztos. Csak a csoda által beszólt Isten hozzá.

Azon prédikácziók ban, melyeket Luther a rajongás elnyomására Wittenbergben tartott, azt monda hallgatóihoz, hogy először őt kellett volna megkérdezniük, ha újításokat akartak foganatosítani. „Mert-, mondja, én voltam az első, a kit Isten erre rendelt, én voltam az első, a kinek Isten kijelentette. Mit akar ezzel mondani? Nem villámszerű, benső kijelentésekkel, nem csodálatos külső jelekkel akarja Isten tudtunkra adni, mitevők legyünk, hanem azon utakon járjunk, a melyeket ő? a világ kormányzó, már elkészített számunkra. „Engemet kellett volna megkérdezni- —ezen útra terelt titeket Isten azzal, hogy nekem először nyilatkoztatta ki az igazságot s lelkipásztortokká tett! Valóban nagyon jellemző a rajongókra, hogy embertől nem akarnak kérdezni, legalább nem azoktól, kik Istennek rendelése szét int legalább adhatnának helyes választ. Mesteremberektől még megtudakol Carlstadt exegetikai nehézségeket, de nem thoologusoktól. Mert ha mesteremberek oldhatják meg, nem esett meg természetesen a dolog, hanem a Lélek ellene szólt a természetesnek. S a mint ők se akarnak más emberektől kérdezősködni, maguk sem bánják, hauj tanukkal ellenkeznek minden korbelikeresztyének hitével. Sőtakéjnekegyik neme van bennük, ha valami egészen újat sütöttek ki. Mert épen az ujságarra való bizonyitókuk,hogya Léloknyi- latkoztatta ki azt. Régi dolgot megtanulhattunk és a tanulás a természeti (kreatürliche) térre tartozik, azért a legtarkább változatosságot találjuk a rajongók között. Mindegyik megakarja mutatni, hogy a Lélekkel botéit, azzal, hogy valami uj nyilat-