Evangelikus egyházi szemle, 1900 (6. évfolyam, 1-12. szám)

1900-12-30 / 12. szám

Egyike azoknak, kik ezért az első sorokban küz- J döttek, volt F 1 a c i us, akiről egy igen jó, pártatlan, Flacius érdemeit hibái daczára is teljes mértékben méltányoló czikket irt Kaweran, boroszlói tanár. Flacius, az istriai Albonából származó Vlacich vagy Francovich Mátyás Witten- bergben Luthernél lelte meg sok belső küzdelem után isten szabad kegyelmében lelke békéjét. „Önmagán tapaszta ő a sola fide evang. tanának vigaszát. Ezen tan tisztaságának és sérthetetlenségének védelmezésére fordította ezentúl életének egész ere- ( jét.w Az augsburgi és ágostai interim idején ő mentette meg „Luther művét“ a politikusok engedé- j kenysége és a gyenge theologusok (köztük Me- lanchtonnak is) közvetitő formuláival szemben. Az adiaphoronok dolgában Flaciusnak maradt igoza, j midőn azt vitatta: nihil est adiaphoron in casu \ confessionis et scandali. így pld. ami egyházunk < az urvacsorai ostya vagy kenyér használata tekin- 5 tétében nem foglal el törvényes álláspontot. Egyházunk tana szerint mindegy, akár kovászos, akár kovásztalan kenyeret használt is Krisztus, akár megtörte azt, vagy nem az úrvacsora rendelése al- ; kalmával; az a kérdés, hogy mi milyen módot kö- j vessünk, (ostyát vagy kenyeret használjunk-e) nem ilyen törvényes szempontok szerint, hanem a történeti fejlődés állása szerint döntendő el. Mivel a reformáczió idején ostyát használtak, ami egyházunk is megtartotta azt. De használhatott volna kenyeret is. E szerint az úrvacsorának ostya vagy kenyér kiosztása által való kiszolgáltatása adiaphoron, közömbös dolog. De mihelyt in casu confessionis tekintjük a kérdést, azaz mihelyt tekintetbe vesszük, hogy a reform, egyház a kenyér haszná latát felekezetűk ismertető jelévé tette, a kenyér vagy ostya használata megszűnik közömbösnek (adiaphoron) lenni. És ha lutheránus lelkész, ki a meg nem másított ágostai hitvallásra tette le az esküt, amely az úrvacsora dolgában máskép (mint az ág. hitvallás) tanítókkal szemben (secus docentes) egyházi s különösen úrvacsorái közösséget nem vállal (improbant) mégis kenyér használatával is \ szolgáltatja ki az úrvacsorát, akkor az esküjével ellenkezőt mivel — bűnt követ el. Ezen az adiapho- \ ronokra vonatkozó kérdés dolgában Melanchton később beismerte, hogy tévedett (fateor hac in re a me peccatum esse). Megvédelmezte Flacius a \ szabad kegyelemről szóló tiszta egyházi tanunkat Majornak azon téves tanával szemben, hogy „a jó cselekedetek az üdvösségre szükségesek“, valamint i Meniusnak is hasonló tévedésével szemben, mely szerint a jó cselekedetek legalább arra szükségesek, j hogy az üdvösségben megmaradhassunk. De azért > Flacius nem esett a másik szélsőségbe, mint Jims- \ dorf, ki azt tanította, hogy a jó cselekedetek az üdvre ártalmasak. A két első tévedés bizonyára még ma is talál köztünk sok akár tudatos, akár >

nem tudatos követőre, mert sokan nem bíznak ab ban, hogy Isten hegyelme igazán képes volna az ember erkölcsi ujjáteremtésóre is. Mások meg a szektás vagy angolos szellem befolyása alatt állanak és azért nem értik meg, hogyan lehet még ezen legfinomabb ro man is muss a 1 szemben is egyházunk tiszta 'tanát az isten ingyen kegyelméről óvni és védeni. Ugyanezen érdek vezette Flaciust akkor is, mikor Osiander téves tanával szemben megvédelmezte egyházunk tanát a inegigazolásról mintKrisztus érdemének beszámitásárólés Schwenck- feld mysticismusával szemben az isten igéjéről szóló tiszta egyházi tant. Hogy önző érdek nem vezette Flaciust, hanem csak az egyházi tan tisztaságáért való lelkesedés, meglátszik pld. abból is, hogy ő azon pénzbeli ajándékokat és fényesállásokat, melyeket neki azért, hogy Osiander pártjára álljon, felajánlottak, habozás nélkül elutasította és addigi wittenbergi ellenfelei pártjára állott. És mikor Strigel fellépett az ő synergis- musával, akkor megint Flacius állott ki a síkra a sola gratia védelmére. Flacius tragikuma volt, hogy a bűn tanában a sola gratia dicsőségének emelésére — mint Calvin a praedestinatióval — ő is téves utakra került, midőn azt tanította, hogy a bűn az ember substantiájához tartozik. Kawerau szerint ellenfelei félreértésekkel, sőt túl zásokkal is csak nagyobbnak tüntették fel tévedését. És minél inkább rágalmazták, annál maka- csabbul ragaszkodott nézetéhez. Flacius, a kit már azelőtt is sokan gyűlöltek, most kénytelen volt helyről-helyre bujdosni, inig végre 55 éves korában annyi sok küzdelem után a béke honába költözött.

Flacius nevéhez fűződik a magdeburgi cen- turiák nevű nagy egyháztörténeti műnek megteremtése is. Kawerau nem habozik öt kora legtu- dósabb theologusának nevezni. Tudományos érdemei, fáradhatlan munkakedve, a tiszta tan megvédésében való buzgósága bámulatraméltók. De azok mellett kérlolhetlen Ítélkező természete, mely még az ellenfél személyét sem kíméli, harcziassága és csökönyössége sem hallgathatók el. Melanchton úgy panaszkodik rá, hogy verum aluimus in sinu serpentem. Sokan haszonleséssel rágalmazták,mintha abból származnának állásfoglalásai a téves nézetekkel szemben. Melanchton ezen időben panaszkodhatott a rabies theologorum miatt. De egyrészt, nem igaz, hogy Flaciust önérdek vezette volna, másrészt meg meggondolandó, hogy az ő vitáiban a lelki üdvről, tehát a legfőbb életkérdésekről, annak — amit ő önmagán a legnagyobb igazságnak tapasztalt — a so'a fide, sola gratia tisztaságának megóvásáról volt szó. Csökönyösségnek látszó ragaszkodása ahhoz, hogy az ellenfél (Melanchton is) ismerje be tévedését, meg onnan származik, hogy ő azt akarta, ut clare ac sincere erroresltol-