Evangelikus egyházi szemle, 1898 (4. évfolyam, 1-12. szám)

1898-02-28 / 2. szám

27

szentség ige külső cselekvény, vagy is ige kíséretében végzett vallásos cselekvény (vízzel való leürítés, illetőleg a kenyér, a bor kiosztása, s élvezése). Vallásos cselekményünk több van, de özek között szentségünk csak kettő, mert csak e kettőhöz tudunk idézni Jézmnak szájából származó evangeliomi igét, a minek kíséretében azt végezhetjük, a mi azt kegyelmi eszközzé avatja, a mivel ahhoz maga Jézus, a bűnbocsátó kegyelemben való részesülésnek s az üdvösségnek igén tét fűzte.

Harmadik „téves- nézetünk végre a kiengesztelés tanában, Jézus Krisztus halálának méltatásában nyilvánul s lényegét abban találjn, hogy szerintünk Krisztus érettünk halt meg ugyun, donem egyszersmind helyettünk. Ezt a megkülönböztetést czikkiró nem csak a szentiras és symbohkus könyveink alapján csudálatosnak, hauem magában véve is érthetetlennek találja, mert — úgy mond — „mit is értünk az alatt, hogy Krisztus érettünk meghalt, ha nem halt meg helyettünk ?u Ugyanazért köszönetre méltó jó akarattal hajlandó arra a feltevésre, hogy itt valami félreértés forog fenn. Álláspontunk jellemzését e tárgyban legjobban azzal a kijelentéssel kezdhetjük, hogy nem forog fenn félreértés. Arról azonban előre is lemondunk, hogy e tárgyban minden kétséget eloszlassunk s álláspontunkat minden tekintetben igazolva, teljes világosságban mutassuk be. E czélra nem egy rövid ezikket, hanem kötetet kcllonc Írnunk. Arra szorítkozunk tehát csak, hogy azokhoz az általános érvényű gondolatokhoz, melyeket bírálatunkban kifejeztünk, még néhány ily gondolatot fűzzünk, abban a reményben, hogy azok, a kik az írásokban jártasok s gondolkodni szeretuck és tudnak, ez alapvető, iránytadó gondolatok alapján eljutnak arra a belátásra, hegy a szóban forgó megkülönböztetés — érettünk és helyettünk között ■*— lehetséges, valósággal megvan, helyes és fontosságánál fogva szükségesés pedig az általunk kifejezett értelemben.

Kezdjük az írással. A kiengesztelés képzoto az ó szövetségből származik. Jézus Krisztus engesztelő halálának ó szövetségi typusa a nagy engesztelő áldozat. Az áldozat eszméjével s unnak .engesztelő hatásával teljesen összeférhetetlen, hogy az a megölt állat, melynek vérét az engesztelós eszközeként a főpup u belső szentségbe, Jehova azine elé vitte, a nép bűneit viselto, a nép helyett halt volna meg. A másik bak, melyet azután kivertek, az viselte s vitte el a népnek az ongCRZtolés folytán megbocsátott bűneit (bűnbak). — Avagy az antitypus ellenkezhetik-e a typussal ? 1 Az uj szövetségből, ha dogmatikus bizonyítás czéljából helyeket idézünk, természetes (t. i. a prot. egyház ban), hogy csak az eredeti nyelven idézhetünk. S olvassa el bárki az egész uj szövetséget, vájjon azon helyek között, melyek Jézus halálának engesztelő jelentéséről szólnak, — pedig nagy az ilyon bolyok száma — talál-e egyetlen egyet, a hol az Anti praepositio = helyett, volna használva? Sohasem an ti, hanem mindig peri, vagy hyper = ért, miatt, érdekében, javára. Latinban nőm „loco,- vagy „in locum,- hanem a „pro.- Csudálatos volna ez, ha meggondoljuk, hogy az újszövetséget sok más és más műveltségű iró irta, ha az idézett praepositiok váltakozva egyik a másik helyett használható volna. Úgy látszik azokat az uj szövetségi írókat a közvetlen vallásos érzés vezette rá a különbségre s tette ilyen következetesekké.

A czikkiró által idézett helyek közül egyre külön megjegyzést kell tennünk. Ez I. Pót. II. 24.: „ki a mi bűneinket hordozta.- Ez a hely világosan Esa, 53, 4-ro vonatkozik, annak szabad idézete. Esaias ama fejezetének történeti vonatkozása szerint peddig nem a bűnnek, hanem a betegségnek, s fájdalomnak, tehát a bűn büntetésének terhes eredményének viseléséről van szó. .Jézus résztvevő testvéri szeretőiének példája. — Gal. III. U. nem a kiengesztelésről, hanem a megváltásról szól, de itt is hypo r.

Hitvallási iratainkat illetőleg feltűnő és sajnálatra méltó, de tény, hogy azokban a kiengesztelésnek, ennek a legfontosabb alapvető vallási képzetnek külön hitezikkben való meghatározása hiányzik, — hiányzik úgy oz ókori, egyetemes, mint a reformáczió korabeli, különös hitvallási iratokban. A megváltást elég világosan és szépen jellemzi a kis kátéu2-ik hitezisk magyarázatában, de a kiengesztelésről nem szól. A dogmatörtónet- nck feladata e feltűnő jolonség megfejtése.

A symbolikus tan hiányát Anselm ismeretes tana pótolta, mint dogmatikus tan, a mint azt: „Cur Deus homo- ez. müvében formulázta a satisfactio vicaria uralkodó képzete alapján. A rofor- máczió korában folyt vallási viták s hitvallási iratok az egész christologiai dogmát az apostoli hitvallásban egyszerűen átveszik s uj oldalról csak a felszinon érintik annyiban, amennyiben az az úrvacsorái tannal s a communicatio idiomatum képzetével érintkezik. Itt ott felcsillámlik Anselm tana, leghatározottabban talán az Augustana IV. czikkében : qui (Christus) sua morte pro nostris peccatis salis fecit. — Czikkirónak a III. czikkből vett idézotében bizonyosan ő maga sem merné a p r o-t igy fordítani: helyett. -- Itt tehát úgy állunk, hogy symbolikus tanra tulajdonképen nem támaszkodhatunk.

A mi pedig Ansolm dogmatikus tanát illeti, tudjuk, hogy az uralkodóvá lett a prot. dogmatikákban is s uralkodik ma is széles körben s csábitó dialektikájával sokakat megveszteget. De bátran állíthatjuk, hogy gyökerei nem a szentirásban

i