Evangelikus egyházi szemle, 1898 (4. évfolyam, 1-12. szám)

1898-01-30 / 1. szám

melyet a dér fagyos czirádákkal rajzol be, hogy magához hasonlóvá tegye. Jól tudják ezt Romániá ban, mert a kormány a múlt óv folyamán iskoláink közül négyet bezáratott, az ötödik a bukaresti felett pedig ott függ Damokles kardja; csak román állami programmal, csak román tannyelvvel, csak ideiglenesen működhetik s ha tetszik, a magyar is tanítható mellékosen.“ íme tehát 9<)00 lóleknek el veszik azt, a mi kedves, hogy kiforgassák egyéniségéből, jelleméből. Váljon Romániában hazaáruló, izgatónak nevezik azt a 9000 ozret, ki megakar maradni annak, a minők őf Isten teremtette ? Mi a kicsiny sereget dicsőítjük, hogy önmagát gyáván meg nem adja és küzd, a míg lehet. Ott tehát fenntartani a folekezeti iskolát orény és kötelesség, mig nálunk akadnak lelkészek is, kik tetszeni óhajtva a világnak, az iskolát kínálják s csoda, hogy a templom kulcsát is már régen oda nem adták. E czikket különben mindég emlékezetébe hozzuk ref. testvéreinknek, ha háromnyelvű egyházunk egyos lelkészeinek szemére vetik, hogy felekezeti iskolájukat, nemzetiségüket föl nem adják.

A „Protestáns Egyházi és Iskolai Lap“ 4-ik száma figyolomro méltó vezórczikkot közöl Hamar István tollából „Tűz van“ czimmel.

A szoczialista vészről szól a czikk. Az állam segít magán, de az egyház veszedelme nagyobb s erről akként ir : „De van-e reménységünk és vigasztalásunk egyházunk felől, a melyet szintén nagy ve- \ szodelemruel fenyegetnek a szoczialista bajok ? Hol i a szoczialista h izug apostolok in jgjolennok, ott mogjelen velők együtt az egvháziatlanság és a fe- lekezetnélküliség is, mert a lelketlen izgatókra nézve nomcsak hogy emberi törvény, rood és haza nem létezik, de nincs Isten, nincs isteni törvény, rend és egyház sem. A mártonfalvai szoczialista követelések közt ott van jiz egyházi adóeltörlés is; a halmaz újvárosi hívek (?) azzal fenyegetőznek, hogy ha a lelkészek el nem engedik a stólát és az egyházi adót, akkor szocziálistákká lesznek. Ugyanily hangok emelkednek H irányából, honnan egyik falu kálvinista népe, a falusi bíróval élén a püspöktől követeli s nem is kéri a papi és tanítói fizetések megszüntetését; m<g ogyik alföldi nagy városunkból azt a szomorú hirt voszszük, hogy egyszerre 200 ember jelentette bo felekozot- nélkülivé léteiét. A baj elleni szert a szerző következőben találja: „E szer egyfelől az igazi, szeretetteljes lelkipásztori működés; az ovangéliim buzgó, lelkes, szívhez szóló hirdetéso. más felől az anyagi bajokon való sürgős segítés“ N >9 három óv előtti jövendölésünk bekövetkezett. 94—95 óv tündökölt liberális tüntetésekben A hatóság maga támogatta a nagy liberális nópgyűléseket. Úton útfélen magasztalták — sajnos még lelkészek és püspökök is a liberális alkotásokat, mintha őzen szegény, ezer sebtől vérző országnak az lett volna egyedüli üdve. A népszokást erővel eltörölték nem egy téren, a helyett, hogy gondosan ápolták volna azt. Támogatták az internaczionális egyház és pap gyűlöletet -- törvénybe iktatták a „folokezotnélkü- lisógot.“ A ki mint vet, úgy arat — régi örök igazság ez. De a „kulturschwärmereknek“ mint minden rajongónak nincs érzékük a történelmi felfogás iránt. A lelkész működését megbénították s a szegény, még fejletlen nép kezébe kést adtak. A lelkipásztorkodás — a „szívhez szóló igehirdetés“ mind kevés a veszedelemben — a törvények okos

roviziója szükséges és ezt kell nyíltan bevallani, hirdetni, követelni, míg nőm lesz minden későn !

Az alföldön már régi idő óta meg van az úr gyűlölet — no igazságtalanok volnánk, ha nyíltan be uom vallanánk, hogy az urak között, meg meg van sok helyen a paraszt gyűlölet. A modorn hivatalnok a betű embere s nem látja a parasztban az ő igazi felebarátját, hanoin az alsóbb lényt, melynek feladata a „fizetés“ és a „szavazás.“ A hivatalnok a régi időben, ha szigorú, talán néha brutális is volt, de a nép iránt atyai érzülettel viseltetett. Ma ezt az atyai érzületet már ritkán találjuk. E holyott „frázisban“ utaznak kezdve a jegyzőtől a főispánig. A nép vallásos érzületének gyakorlásában is jó példával járt elő a hatóság. Ma már ritkaság az, hogy a hatóság testületileg részi venne az istentiszteloten. Az uraknak nem kell a templom, ezt látja a nép — ez is növeli az űrt a két osztály között! A felsőbb körök materi- alismusa az utczán, a nép között egészen más, határozott formát ölt. Mindenki az anyag után tör s kizsákmányolja a neki kodvoző helyzetet— a nép követi o példát — nem oly finom válogatott eszközökkel, nem is burkoltan, hanem nyíltan, nyersen, leplezetlenül — őszintén. Fájdalom sok helyen a lelkész is kövoti a „hivatalnok“ érzületet szemben népével — s nem tartja meg régi papjaink atyai, testvéri érzületét szemben népével. Bizony „tűz van“ s komolyan hozzá kellene látni az egyházi részről is az oltáshoz!

A „C i r k o v n ó L i s t y“ 1-ső száma közli Tranovsky gyönyörű imáját, melybon a hivő szabadulásért eseng az egyház üldöztetésekor. A szép imát fordításban fogjuk közölni legközelebb — most csak az utolsó gyönyörű részletet közöljük, mely ekkéut szól : H illgasd meg kéréseinket, kedves Atyánk s régi irgalmasságod szerint cselekedj velünk : hisz a Szodomái tiz városnak tíz igazért megakarul bocsátani : hisszük, hogy egyházainkban is, legalább az ogyszorü nép és kicsiny gyermekek között, van tiz igaz lolkod ; és ha nincs annyi közöttünk — hallgasd meg kérésünket és irgalmazz [lékünk az úr Jézus Krisztusért, a ki felülmúl ozor igazat, sőt a föld és ég minden igazai felett áll s bennünket arról győzött meg : hogy bármit kérnénk is tőled az ö nevében, megadod azt né- künk, a ki volod ól és uralkodik mind örökké. Amen.“ Bizony csak a hitnoke mélysége, őszintesége és alázata képos meggyógyítani egyedül hazai országos egyházunk vérző sebeit 1 „A dunán- innoni kerület és a uyitrai osperesség“ czimű cikk azt mondja :* „A nyitrai esperessóg határozatai proba kövoi voltak annak, hogy váljon a dunán- innoni kerület akar és tud-e az Istenországa építésén közreműködni az egyházban tokintet nélkül a személyekre és minden mellékes körülményre ; do sajnos, a kerület o vizsgán mogbukott. A mi határozatunknak mind a négy pontja oly fontos, hogy nőm lőhet azokból még egy pontocskát som elengedni, őzt, azt hiszem, hogy minden gondolkodó cm- bor olismori, a mint elismeri azt is, hogy az ott össze' hozott kérdések előnyös mogoldása nélkül nem lehetséges üdvösön mhíködni az egyházi téren. Csak a korosztyón ellenes türelmetlenség és a lnlkiismo- retig lehatni akaró önkény vethette el azokat és csak a határtalan rabszolgaság és megbocsáthat lan gyávaság engedheti elosni azon pontokat.“ Majd az egyes pontokra térve ekként folytatja fej-