Evangélikus Egyházi Értesítő, 1911 (4. évfolyam, 1-4. szám)
1911-10-31 / 3. szám
3. sz. EVANG. EGYHÁZI ÉRTESÍTŐ 63 szögletű tympanon, az oromfal emelkedik. A párkány felett római stilusu attika, pártafal, zárja el az egész épületet, melynek domborodó oldalú fedele nincs ősz- hangzásban a görög vázlatú főhomlokzattal. A templom" hosszoldala, mely a Károly körútra fordul, távolabbról csak tömegével hat, a sárga mezőből négy sötét, nagy ablak körvonala válik ki élesen. Belsejére vonatkozólag csak annyit jegyzek meg, hogy az oltár, melyet Rafael Transfigurációjának másolata díszít, szintén görög templom homlokzatának körvonalait mutatja. Ezt a templomot kell újjá építenünk. Milyen formát, milyen stílust válasszunk leendő templomunknak ? Ezzel a kérdéssel akarok röviden foglalkozni. Mostani egyházunkat buzgó elődeink 1811-ben avatták fel. A Napóleoni háborúk idejében épült elődeink nagy buzgólkodása és erőfeszítései között. Meghatja az embert, ha olvassa egyházunk múltjának lapjait. Mily sok nehézségekkel kellett küzdeniük vallási meggyőződésük miatt. Csak egyet említek erre vonatkozólag. 1787 előtt, a gyülekezet megalakítása előtt, a pesti evangélikusok vasárnaponként a kora reggeli órákban gyülekeztek, hogy Cinkotára vonuljanak Istentiszteletre, a legközelebbi evangélikus templomba. Kocsin és gyalog vonultak a jámbor hívők hosszú útjukra szent énekek zengése közben. Az 1787 június 12-én alakult gyülekezet eleinte lassan fejlődött. Mily csekély volt az egyház lélekszáma! Az 1798 okt. 11-én tartott canonica visitatió adata szerint csak 750. Míg ma a fővárosban lakó ág. hitv. ev. lakósok száma 37—38 ezer. Miután a telket megkapta az egyház, az építés dolga nehezen akart dűlőre jutni, annyira, hogy Podmaniczky Mária bárónő, gróf Beleznay tábornok özvegye, egyházunk és iskolánk feledhetetlen emlékű patrónája, kinek arcképét egyházunk többi jelesének képével a szomszéd teremben szemlélhetjük, levélben szólította fel az egyházat az építés megkezdésére, azzal fenyegetve, hogy különben megvonja támogatását a hitközségtől. Nincs most időm arra, hogy rajzoljam egyesek buzgólkodását. De egy férfiúról még a sok között sem akarok hallgatni, arról, aki a városligetben nyugszik s tevékeny munkásságban töltött élete után megelégedett azzal, hogy’ sírkövére csak azt az egy szót véssék : Fűit. Ez Horváth Jakab, Grassalkovich herceg direktora volt, aki szintén kiváló érdemeket szerzett a templom építésében buzgó áldozatkészségével és tanácsával. Az építést megkezdték, de a háborús idők folytán beállott általános drágaság miatt a munka 1805-ben megakadt. Azonban 1809-ben Liedemann János Sámuel buzdító példájára újra adakoztak a hívek, sőt más vallásuaktól is folytak be adományok, igy Batthyány hercegprímás 500 forintot adományozott. Ennek következtében az építkezést a fellendülő vallásos buzgó- sággal újból megkezdték, de mikor már csak a belső berendezés volt hátra 1809-ben, akkor a katonai parancsnokság azzal a kéréssel fordult a gyülekezethez, hogy a templom épülethelyiségeit katonai ruhatárnak engedje át ideiglenes használatra. A hívők, hogy a francia háborúban is megmutassák lojalitásukat, átengedték a templomot, abban a reményben, hogy csakhamar rendelkezésükre bocsátják épületüket, ámde csak 1811 február havában kapták vissza; végre elérték hő vágyukat: ez év Pünkösd ünnepén felszentelhették a templomot, mely örömtinnepükön részt vettek más vallásit polgártársaik is. Ez alkalommal a felszentelés örömére és emlékére elhatározta a gyülekezet, hogy jövőben Pünkösd első ünnepén mindig Ambrosius .Herr Gott, Dich loben wir“ kezdetű himnuszát énekeljék a hívők. Az 1812-ki canonica visita- tio szerint a templom szép, szolid épület, mely kényelmes téren emelkedik; tornyában azonban nincs sem óra, sem harang, de ezek beszerzésére van egy 1400 forintnyi alap, mely protestánsok és katholiku- sok adakozásából gyűlt össze. Templomunk azóta az Isten igéjének megszentelt helye. Emlékezetes napjaiból csak néhányat említek fel. 1820 húsvét- vasárnapján Mária Dorottya főhercegnő, feledhetetlen emlékű József nádorunk harmadik neje, e szent falak között élt az Úrvacsorával, a gyülekezettel együtt híveink megható örvendezése között. Később templomunk mint erős vár emelkedett ki 1838 március 15-én a nagy árvíz hullámaiból és menedékül nyitotta meg ekkor a gyülekezet templomát a hajléktalanoknak s az akkori lelkész Lang Mihály sza- maritánusi kegyességének emlékét őrzi az a serleg és gyűrű, melyet hálából adtak neki izraelita polgártársai. A legutóbbi időben ez a szentély nyújtott rövid időre pihenő helyet a bujdosásból hazatérő Thököly Imre fejedelmi hamvainak. Templomunkat, melyhez a múltnak ily kegyeletes emlékei fűződnek, milyen formában újítsuk meg, mily alakban építsük fel újból? Mikor e templom épült, Napoleon hatalma tetőpontján állott; ö irányította Európa politikai életét; Páris, az ízlés és művészetek középpontja, a művészetekben a régi görög-római világot akarta ekkor felújítani. Az ízlés ezen hatása nyilvánul meg templomunk görögös elemeiben; úgy mint a Károly-körút lerombolásra váró empire stílusú régi házaiban. Minket azonban ma már a történelmi nagyság bámuló elismerésen kívül más nem fűz a nagy Napoleon alakjához. Templomunk új alakjának megválasztásában tehát nem követhetjük az empire-stilust, éppen úgy nem választhatjuk az ellenreformáció emlékeivel összefüggő barokkformát sem. A reneszánsz stílus megfelelő volna ugyan gondolkodásmódunknak, hiszen ez a formája a berlini új dómnak is, de ily monumentális alkotás egyrészt anyagi erők híján nehezen volna megvalósítható, másrészt már itt van a közelben egy ebben a stílusban századokra épült alkotás, a Szent István bazilika. Visszafelé menve a gót stílusban megfelelő formát találhatnánk és tudjuk is, hogy Németországban, a protestantizmus hazájában, több emlékszerű templom épült ebben a formában, mégis az anyag átszellemülésére irányuló törekvés, a magasba emelkedő pilléreken nyugvó s a színes ablakok által misztikus félhomályba boruló boltozat gazdag díszítményeivel meghat ugyan bennünket és felemeli lelkünket, de mi lélekben felemelkedve is világosság után vágyódunk. A hatalmas boltozató, komoly román stílust sem tarthatnék megfelelőnek anyagi és alaki okokból, bár hazánk építészetének a román stílus alkotja fénykorát. Mindezek után nem marad más hátra, mint hogy visszatérjünk az antik görög formához. Hisz Krausz János, templomunk egykori tervezője is klasszikus formákban akarta megalkotni ez épületet. Homlokzatára négy díszes korinthusi oszlopot akart állítani, de ezek az oszlopok maguk majdnem 50 ezer forintba kerültek volna s így az anyagi okok következménye, hogy kénytelenek voltak elődeink az eredeti tervtől eltérni. Amint ragaszkodunk templomunk helyéhez, úgy ragaszkodjunk a hagyományokhoz, elődeink szándékához. Az alakhoz is legyünk hűek, csakhogy ne empire stílusban újítsuk meg egyházunkat, mely csak felszínesen utánzó a görög motívumokat, hanem térjünk vissza a természethez, térjünk vissza a nemes görög formákhoz.
