Evangélikus Egyházi Értesítő, 1911 (4. évfolyam, 1-4. szám)
1911-07-22 / 2. szám
46 EVANG. EGYHÁZI ÉRTESÍTŐ 2. SZ. buzgó és áldozatkész segítőtársakat talált az egyház alapítóiban, kiknek nevei tündöklő csillagokként fognak örökké ragyogni egyházunk történetében. Az akkori egyetemes felügyelő Balogh Péter, dr. Glosius Sámuel helyi felügyelő, Liedemann János Sámuel gondnok, gróf beleznay Podmaniczky Mária és gróf Teleky Józsefné szül. királyfalvi Roth Johanna voltak azok, kik szóval és tettel egyaránt hű segítői voltak lelkészüknek a kisded nyáj vezetésénél és az ő buzgó- ságuknak, szívós kitartásuknak és gondos körültekintésüknek köszönhette gyülekezetünk gyors fejlődését és szép felvirágozását. Az 1790/1: XXVI. t.-cikk, mely a protestánsoknak a vallásszabadságot törvényileg is megadta és az államban egyenjogúságukat elismerte, hatalmasan előmozdította híveinknek ügybuzgóságát és már 1791-ben kérvényeztek őfelségéhez, hogy gyülekezetük megfelelő telket kapjon, melyen imatermet, lelkész- és tanítólakot és iskolát emelhessen. Ez a kérelem is kedvező elintézést nyert és már 1792-ben birtokába jutott gyülekezetünk azon teleknek, amelyen ma a templom és a régi iskolaépület áll. Egyelőre csak imaház épült. A következő évben már kezdetét vette az építkezés, melynek költségei gyűjtés útján lettek előteremtve és 1794 május 20-án meg volt tartható az új imateremben az első ünnepélyes istentisztelet, habár akkor még az első emelet sem készült volt el. Csak a következő 1795-ik évben lett az épület teljesen befejezve. Ekkor kezdtek el komolyan foglalkozni a templom építésének eszméjével. A templom építését úgy tervezték, hogy az a reformátusokkal együtt, mint mindkét felekezet közös temploma létesíttessék és ez irányban meg is indultak a református testvérekkel a tárgyalások, amelyek azonban eredménytelenek maradtak, miután a reformátusok is időközben szert tettek a jelenlegi Kálvinién telekre, amelyen saját templomukat felépítették. E tárgyalások alatt, amelyeknél más irányban is különféle aggályok merültek fel, a gyülekezet fejlődésében némi tespedés állott be, amennyiben a szabályok ellenére másféléven át sem presbyteri, sem közgyűlések nem-tartattak, úgy hogy az egyház akkori legkiválóbb vezetői elkedvetlenedve, az 1798 március 8-iki közgyűlésen lemondtak állásaikról és csak a közgyűlés kérelmére és ama határozat folytán, hogy a megállapított szervezetet életbeléptetik és a templom építéséhez komolyan hozzálátnak, tartották meg állá saikat. És tényleg újból hozzáláttak az egyházépítő munkához, melynek első gyümölcse egy szerény iskola felállítása volt. De egyszersmind meg lett választva a templomépítési bizottság, melynek elnöke lett báró Podmaniczky József, tagjai pedig Irinyi, Schedius, Liedemann, Molnár, Kullmann és Krausz János, aki a templom tervének kidolgozásával lett megbízva. Röviddel ezután ismét egyenetlenségek törtek ki az egyház kebelében. Liedemann S. J. és Schedius Lajos, akik nem voltak képesek az egyhangúlag elfogadott egyházi rendet keresztülvinni és erre irányuló törekvéseik miatt az uralomra vágy ás vádjával lettek illetve, állásaikról lemondtak, úgyszintén lemondott a kántortanító is és mind e zavarokat tetézte báró Podmaniczky Mária asszonynak óvásban tett nyilatkozata, melyben a gyülekezetei a templom építésének megkezdésére felszólította, hogy módjában legyen továbbra is az egyházat támogatni, mert amennyiben az építkezés megkezdése bizonytalan időre elhalasz- tatnék, úgy el van határozva arra, hogy leveszi kezét az egyházról és egy más egyházhoz fog csatlakozni. Balogh Peter egyetemes felügyelő is megokoltan levélileg sürgősen tanácsolta a templom építésének megkezdését. E. kényszerítő okok hatása alatt elhatározta a gyülekezet, hogy a templom építését megkezdi és miután a gyűjtések elég tetemes tőkét és építőanyagot eredményeztek, 1799 október 31-én le lett téve az időközben elhunyt Krausz János tervei szerint építendő templomnak alapköve és az építkezés oly gyorsan haladt, hogy már november első felében az alapfalak egész kiterjedésükben a talajból kiemelkedtek. Az építkezés az ISOO-ik évben is tovább folyt a szakadatlanul befolyó újabb adományokból, de a segélyforrások csakhamar kiapadtak és a templomépítést vezető Pollák Mihály 1801 március 8-án tett jelentése szerint, még ez évben az építés folytatásához 3000 frt volt szükséges. Balogh Péter habozás nélkül letett 500 forintot és példáját követték báró Podmaniczky József és gróf Telekyné hasonló adományokkal, míg Molnár József Ígéretet tett, hogy rövidesen ő is 500 forintot fog összehozni. Sőt egy helybeli róm. katholikus Zambelli nevű építész is 30 köböl építőkövet ajándékozott. De az élelmiszerek általános drágasága, amely az építkezést is megdrágította, mind súlyosabban nehezedett az egyházgyülekezetre, úgy hogy nagy üggyel- bajjal csak 1805-ben lehetett a templomot, melynek falai egy boltozat viselésére gyengék voltak, palával befedni és el kellett tekinteni az eredetileg tervezett díszes kapuzattól, valamint a nagyszabású toronytól, amely helyett egy egyszerű torony lett emelve. A templom építése teljesen kimerítette az egyháznak összes pénzforrásait, nemcsak a templomalap, de az iskolai alapra gyűjtött tőkék is fel voltak már emésztve, a gyászos francia háború és az ennek nyomában járó napról napra fokozódó drágaság lehetetlenné tette a nagy műnek befejezését és a gyülekezet kénytelen volt a templomépités felfüggesztését és jobb időkre való elhalasztását elhatározni. A templom ügye tehát ismét válságba jutott és az építkezés befejezhetéséről hosszú időre lemondtak már a hívek, amidőn ismét az oly sok érdemet szerzett Liedemann János Sámuel volt az, aki 1809 március 5-én egy látogatott gyűlésen, saját jó példájával előljárva, midőn a templom befejezhetése céljából 1000 írtnak fizetésére kötelezte magát, lelkesedéssel hívta fel a megjelenteket, hogy a szent célra adakozzanak. A beszédnek és a jó példának megvolt azonnal a hatása, mert még az ülés folyamán számosán tetemesebb összegek fizetésére kötelezték magukat. Ily módon a hátralévő, főleg a templom berendezésére szükséges munkák költségeire a fedezet nagyrészben megvolt és már a templom belső felszerelése iránti munkák is meg lettek rendelve, amikor ismét előre nem látott akadály merült fel. Ugyanis a kormány megkereste a gyülekezetét, hogy engedné át ideiglenesen a templom üres helyiségeit a katonai ruhák raktározására. A gyülekezet bármennyire óhajtotta is az építkezés befejezését és dacára annak, hogy tisztában volt vele, hogy minden halasztás a napról-napra növekedő drágaság miatt nagy kárral jár, mégis lekötelezettnek érezvén magát a kormánnyal szemben, a háború okozta nagy bajok között, hálája jeléül eleget tett a kormány megkeresésének, főleg abban a reményben is, hogy a templomépület még ugyanabban az évben fel fog ismét I I I
