Evangélikus Egyházi Értesítő, 1911 (4. évfolyam, 1-4. szám)

1911-07-22 / 2. szám

2. 82.

EVANG. egyházi khtesíto

47

szabadulni és a kővetkező évben befejezhető és felszentelhető lesz. Ámde ez a remény hiúnak bizonyult, mert még a következő 1810. évben sem, hanem csak az 1811. év február havában üríttetett ki é9 adatott vissza a templom a gyülekezetnek.

Ekkor azután teljes erővel dolgoztak a templom belső felszerelésén, úgy hogy az 1811. évi pünkösdi ünnepek napjain, június 2-án és 3-án végre a templom ünnepélyes felavatása nemcsak az egyházhivek határtalan örömére, hanem a másfelekezetüek és az ország legelőkelőbbjeinek nagyszámú részvétele mellett megtörtént.

Abból az egyetértésből, amely akkor a magyar, német és tót egyházhíveket egy egyházban egyesítette, fennmaradt még a tót egyházhivek kilépése után is a magyar és német egyházgyülekezetek egyesülése, fenntartva és ápolva azt az egyetértést, amellyel egy századot meghaladó idő óta igyekeztek együttesen a közös célokat, első sorban a közösen fenntartott tanintézeteket óriási áldozatok árán is fejleszteni és ennek az egyetértésnek köszönhetjük, hogy a magyar-német közös egyház ma is közös templomában hálaistentiszteletek tartásával ünnepli meg a templom felavatásának századik évfordulóját.

Mint minden alkotásnak, amely nemzedékeket él túl, úgy a mi templomunknak is, amely immár száz év óta szolgál rendeltetésének, megvan a saját története. A mi templomunk százéves történetéből csak két nevezetesebb momentumot akarok kiemelni. Az egyik az 1838-iki árvíz, amely az egész várost elárasztván, iszonyú rombolásokat vitt véghez. Ettől a mi templomunk és iskolaépületünk nemcsak megkímélve maradt, hanem mint Pestnek legmagasabban fekvő helye, sok száz hajléktalannak, kiknek lakásait a borzasztó elem elpusztította, menedékhelyül szolgált.

A másik fájdalmas esemény az volt, amikor 1875- ben kénytelenek voltunk templomunkat tornyától megfosztani, nehogy fenyegető leomlása végzetes katasztrófát idézzen elő. Felmerültek akkor különféle tervek, amelyek egy új toronynak készítésére vonatkoztak, de e tervek mind el lettek vetve, első sorban azért, mert már akkor is arra a meggyőződésre jutottunk, hogy a templom maga sem lesz képes sokáig az idő vasfogának ellenállani.

Ez a meggyőződés érlelte meg azután egy új templom építésének eszméjét, amelynek megvalósítása érdekében 1887-ben megindultak a gyűjtések. És ekkor ismét bebizonyult, hogy egyházunkban a protestáns áldozatkészség a mi újabb nemzedékünkből sem halt ki, amely épp úgy tud lelkesedni és épp úgy tud áldozni egy nagy eszméért, mint eleink. A gyűjtések aránylag rövid ideig folytak, de a rövid idő alatt is a templomépitési alapra 150,000 forint gyűlt össze, amely gyiimölcsözőleg el lett helyezve és amely tőkének kamataiból építettük fel második templomunkat a Városligeti fasorban. A templomépítést a Deák-téren azonban szabályozási kérdések miatt mai napig sem kezdhettük meg.

Habár nem tudjuk még ma sem, hogy mikor leszünk abban a helyzetben az új templom alapkövét le tehetni, az az egy mégis kétségtelen, hogy a mi régi kedves csonka templomunk napjai megvannak számlálva és reméljük, hogy romjaiból egy nagyobb és szebb, az ország szivében létező testvéregyházakhoz és a főváros központjában fekvő legszebb térhez méltóbb, külső megjelenésében is impozánsul ható új templom fog mielőbb épülni.

Tisztelt ünneplő gyülekezet!

Egy hosszú századnak változatos eseményekben gazdag korszaka tűnt le templomunk felavatása óta és ha összehasonlítást teszünk a mai és a száz év előtti állapotokkal, úgy lehetetlen nem látni azokat a nagy változásokat és átalakulásokat, amelyeken nemcsak fővárosunk külső képe, hanem az emberek és az emberek alkotta összes intézmények is keresztül mentek.

Templomunk még száz év előtt a város szélén feküdt, amelyen túl majorságok voltak és mocsarak terültek el, ma a város középpontjában fekszik, melyen túl a Lipót-, Teréz- és Erzsébetváros hatalmas bérpalotái sorakoznak. Azemberek nemcsak viseletűkben és szokásaikban, hanem egész életmódjukban, gondolkozásukban és az élet minden megnyilvánulásában megváltoztak, az elavult régi intézmények helyébe a mai kor igényeinek megfelelőbbek jöttek, egyszóval minden megváltozott, megváltozott maga a jubiláns templomunk is, csak egy maradt változatlan és nem fog változni soha és ez az evangélium és az evangéliumban lefektetett, a keresztyénseg alapját és lényegét képező igazságok, úgy, amint azokat az emberiség megváltója tanította és ránk hagyta.

Krisztus volt az első, aki tanította, hogy a min- denség megteremtője nem büntető és bosszúálló Isten, hanem megbocsátó és szerető atya, akinek kegyelme és irgalma végtelen, Krisztus volt az első, aki az önzetlen szeretetet prédikálta és az 6 szövetség parancsával szemben, mely a felebaráti szeretetet hangoztatta, hirdette, hogy még ellenségeinket is szeretni kell és az ó vallása tisztán a szereteten épült fel. a szereteten, amelynek dicsőítése Pál apostolnak a korintusiakhoz írt első levelének 13-ik részében oly szépen van megírva.

Az ember azt hihetné, hogy 19 hosszú század, amióta a kereszténység keletkezett, elterjedt és fejlődött, amely közel két ezredéves időszak alatt az Isten igéje szakadatlanul hirdetve, tanítva és magyarázva lett, elegendő lett volna arra, hogy Krisztus tanai az egész emberiséget meghódítsák, annak leikébe bevésődjenek és vérébe átmenjenek.

Es íme azt látjuk, hogy még ma is csak egy töredéke az emberiségnek vallja magát keresztyénnek és ez a töredék is távol van attól, hogy Krisztus tanait teljesen megértve és átérezve és Krisztus példáját követve, valóban krisztusi életet is folytatna. De ezt nem is lehet a gyarló embertől követelni, aki alá van vetve az emberi gyengeségeknek és szenvedélyeknek, amelyek úrrá lesznek felette, mert emberi gyengeségtől és szenvedélyektől mentes, tehát krisztusi szellemben tökéletes ember nem létezik és — legyünk tisztában vele — nem is fog létezni soha.

De ha nem is lehetünk tökéletesek, erkölcsi kötelességünk a tökéletesség felé való törekvés, amelyet ha nem is érhetünk el, de megközelíthetjük azt. Megközelíthetjük pedig, ha Istennek törvényei szerint élünk, ha erkölcseinket Krisztus tanításai szerint nemesítjük és ha cselekedeteinket mindenkor az embertársaink iránti szeretet irányítja.

Ezt tanította a Megváltó, ezt teszi kötelességévé mindenkinek, aki Krisztust követni akarja, az evangélium, ezt írja elő evangélikus vallásunk és ezt prédikálják az úr szőlőjének munkásai: a mi lelkészeink.

Ott, hol az emberek egymást krisztusi szeretettel szeretik ott nincs viszály, nincs gyűlölködés, nincs türelmetlenség, nincs háborúság, hanem korra, nemre, rangra, vagyonra, felekezetre és politikai pártállásra való tekintet nélkül béke és egyetértés fog honolni.