Evangélikus Egyházi Értesítő, 1908 (1. évfolyam, 1-4. szám)
1908-12-25 / 4. szám
82 EVANG. EGYHÁZI ÉRTESÍTŐ 4. sz. Amikor a vallás-erkölcsi életfelfogás maga is adásvétel tárgya. Amikor a Júdások száma rohamosan nő. Amikor az apák könyével és vérével megszentelt drága örökséget oly könnyelműen eltékozolják az elvtelen fiák. Nem, nem szégyenlem azt a sokszor csak lenézést és szegénységet gyümölcsöző evangé- liomot, mert érzem, hogy a legnagyobb gazdagságot szerzi meg nekem lelkem ama meggyőződésében, hogy Istennek hatalma az minden hivőnek üdvösségére. Ez a meggyőződés az én lelkipásztorkodásom törvénye, de erőm forrása is. Oh, mert ha végigtekintek a feladatok óriási tömegén, melyek nehéz követelményekkel merednek felém; ha átgondolom, milyen nehézségekkel jár országos hírű nagy elődök nyomába lépni kevesebb tehetséggel, fogyatékosabb erővel; ha mérlegbe vetem az én fogyatkozásaimat s szembe állítom azt az irántam megnyilatkozott bizodalom roppant kötelezésével: én se tehetek mást, mint azok a tenger viharában kétségbeesve az Úrhoz fohászkodó tanítványok tettek, akik felsírtak a könyörgés szavával : Segíts Uram, mert elveszünk ! És amint ők tüstént meghallották, úgy nekem is nyomban megcsendült az isteni biztató szózat lelkemben: Ne félj, csak higyj! És én érzem, hogy a legszentebb munkában, az evangéliom hirdetésében én csak egyszerű gyarló eszköze vagyok annak az Úrnak, aki a gyengékben is diadalmassá tudja tenni az ő hatalmas erejét. Isten kegyelméből vagyok ami vagyok, s nekem csak arra kell emberi erővel vigyáznom, hogy az ő kegyelme ne legyen rajtam hiábavalóvá. Az ő igazsága táplál engem, és táplálja ezt a gyülekezetei is, mert az ő igazsága jelentetik ki az evangéliomban hitből hitté, hogy örökké megálljon jézusi hitünk, evangéliomi egyházunk ama sarktétele: Az igaz ember pedig hitből él! Az én erőm forrása az Úr igazságát tartalmazó szent evangéliom s tudom, hogy a míg ezt az evan- géliomot veszem ajkaimra, addig lesz ereje az én szómnak, — nem az emberi szó miatt, hanem az evangéliom igazsága miatt, mert az evangéliom Istennek hatalma, minden hivőnek üdvösségére! Az evangéliomban kötve frigyet egymással, az evangéliommal ajkamon, szivemben indulok el lelkipásztori tisztem hűséges teljesítésére abban a hitben s azzal a kéréssel, legyen velem az én jóságos Istenemnek áldó segedelme és e nemes gyülekezet bizodalma, szeretető egyházunk javára, mindnyájunk boldogságára! Ámen. Jelentés a pesti ág. hitv. ev. magyar egyházközség üléseiről és az egyházi élet fontosabb mozzanatairól. Lelkészbeiktatás. F. évi október hó 25. vagyis a szentháromság utáni XIX. vasárnapon ünnepelte magyar gyülekezetünk nagyszámú közönség és kiküldött hivatalos képviselők jelenlétében a reformáció emlékünnepének keretein belül az újonnan megválasztott lelkésznek Raffay Sándor eddigi pozsonyi theol. tanárnak lelkészi hivatalba való beiktatását, mely alkalommal elbúcsúzott gyülekezetétől a nyugalomba vonuló lelkész, Horváth Sándor is. Horváth Sándor búcsúbeszédének alapigéjéül Ján. ev. IX. 4. versét választotta. „Szükség nekem annak cselekedetit cselekednem, aki engem elbocsátott, míg nappal vagyon, mert eljön az éjszaka, melyen senki nem munkálkod- hatik“. Rövid pillantást vetett 47 évi hivatalos működésére, melyet 3 gyülekezetben, úgymint Vécse, Kővágóőrs és Budapesten kifejtett. Hálás köszönetét mondott a gyülekezet tagjainak azért a szeretetért, amelyben lelkészkedése alatt része volt s aztán megható szavakkal elbúcsúzott a gyülekezet felügyelőjétől, választmányától s annak minden tagjától. Erre következett az új lélkész beiktatása, melyet Kaczián János esperes végzett. Beiktató beszédjében kifejtette, mily nemes hivatás vár az új lelkészre, de egyúttal mily sok akadálylyal kell majd megküzdenie. Azonban el ne csüggedjen, mert Isten kegyelme őrködik hű szolgája felett és támogatja őt nemes törekvésében. A beiktatási jelvényeknek, úgymint a biblia, kehely és templomkulcs átadása után a szószékre lépett Rafíay Sándor, az új lelkész s tartotta beköszöntő beszédét, melyet más helyen egész terjedelmében közlünk. A magyar gyülekezet lelkészelnöke. F. évi november 3-án tartott presbyterialis ülésen jelentette a felügyelő úr, hogy Horváth Sándor lelkész nyugalomba vonulásával a társelnöki szék megüresedett s amennyiben a tisztség a gyülekezet szabályzata értelmében a szolgálati időre nézve legidősebb lelkészt illeti, ennek következtében felkérte Kaczián János fasori lelkész urat, mint hivatalban legidősebb lelkészt, foglalná el társelnöki székét s meleg szavakban üdvözölte őt, mint társelnököt. Kaczián János fasori esperes-lelkész a következő beszéddel foglalta el társelnöki székét: Mélyen tisztelt Egyháztanács ! A midőn szabályrendeletünk értelmében a nt. Horváth Sándor lelkész úr távoztával megüresedett elnöki széket csekélységem lesz hivatva érdemes felügyelő urunkkal egyetértőleg megosztani, ismerem jogkörömet, mely ezen tisztemet szabályozza, de tudom kötelességemet is, amely tisztem betöltésével együtt jár. Egyházunk a hitélet fejlesztésére idáig tett intézkedéseivel, megvallom, még csak a kezdet kezdetén áll azoknak az egyházi élet minden terére kiágazó nagyobbszabású alkotásoknak, melyek hivatva vannak ezt az egyházat nemcsak lélekszámánál, de főképpen intellektuális erejénél fogva, az ország első egyházává tenni. A haladó korral haladnunk kell nekünk is, ha abban a társadalmi nagy harcban, mely odakünn minden vonalon szemlélhető tradíciónkhoz illően megállani akarunk. Az erők egyesítésére, tömörítésére van szükségünk, hogy céltudatosan munkálkodhassunk apáink drága örökségének megtartásán és gyarapításán. Tudom, hogy csupán eszközeink fogyatékossága gátolt eddig bennünket nagyobbszabású alkotások megvalósításán. De erős a hitem, hogy a mennyiben különösen anyagi viszonyaink konszolidálódnak, amire alapos reményünk és kilátásunk van, s ha híveinknek egyházi ügyeink iránt újabban tapasztalt érdeklődése, lelkesedése s jobbjainknak nemes áldozat- készsége meg nem lankad: a reformáció négyszázados évfordulóján Isten segítségével már esetleg nagyobb alkotásokra is rámutathatunk. Hogy mik legyenek ezek az alkotások, azokat ez idő szerint bővebben körvonalazni nem óhajtom ; bevárandónak vélem új lelkésztársamnak idevágó programmját. De mégis fölemlítem a hitoktatás kérdését. Oly mezeje ez egyházi életünknek, hogy' annak céltudatos, íelkes művelése az erkölcsi és anyagi kincseknek
