Evangélikus Egyházi Értesítő, 1908 (1. évfolyam, 1-4. szám)
1908-12-25 / 4. szám
4- 8Z. EVANG. EGYHÁZI ÉRTESÍTŐ 83 egész halmazát teremtheti meg egyházunk javára. Vag}r ott vannak nagy áldozatokkal fenntartott iskoláink, melyekben a tiszta ev. szellem megőrzésére és megerősítésére kiváló gondot kell fordítanunk, hogy amint neve hirdeti, bensőjében is bizonyítsa, hogy ott az* evangéliumi világosság tüzét gondos tüzek ápolják. Alkalmas helyen, módon és időben egybe kell gyűjtenünk evaug. családjainkat, hogy az ev.‘protestáns öntudatot bennünk kifejlesztve a belmissziói munkásság támogatására alkalmas erőforrásokra tegyünk szert. Ezeken kívül sok más nagyfontosságú kérdések azok, amiknek megvalósítására nemcsak lelkész társadalommal. de a felügyelő úrral s az egyháztanács* csal is egyöntetűen kell eljárnunk, hogy közös erővel mondhatnám egy akarattal munkáljuk a nagy célt: egyházunk felvirágzását. Eme törekvésünk megvalósítását felette megkönnyíti egyházunkban már eddig is hervadhatatlan érdemeket szerzett felügyelőnk ismert forró egyház- szeretete, lankadatlan iigybuzgósága, szilárd akaratereje, mondhatnám fiatalos tüze, mely az elébe torlódó akadályokon könnyű szerrel győzedelmeskedik, mind olyan erények, melyek amily könnyűvé, éppen olyan nehézzé is tehetik elnöki tisztem betöltését. Éppen azért nem habozom kijelenteni, hogy amennyiben elnöki tisztem jelenlegi esperesi állásommal összeütközésbe kerülne, jogaim fentartásával, esperesi állásom tartamára, kész vagyok az elnöki széket lelkésztársamnak átengedni. Egyébként ajánlom magamat a mélyen tisztelt felügyelő úr s a mélyen tisztelt egyháztanács tapasztalt jóindulatába és bizalmába. Raffay Sándor az egyháztanácsban tartott székfoglaló beszédje. F. évi nov. 3-án tartott presbyteria- lis ülésből kifolyólag Soltz Gyula másodfelügyelö vezetése alatt, dr. Zsigmondy Jenő közfelügyeló, dr. Pol- ner Ödön vallástanitási felügyelő, Elischer Viktor egyháztanácsos és Majba Vilmos hitoktatási igazgatóból álló küldöttség ment Raffay Sándor új lelkészért, hogy őt a választmányba hívja és ó az ottani széket elfoglalja. Raffay Sándor ez alkalommal a következő székfoglaló beszédet mondotta: Nagyságos elnökség ! Tisztelt presbyter Uraim ! Lelkem őszinte örömével ragadom meg az any- nyira óhajtott alkalmat, hogy hálás szívvel mondjak köszönetét a nemes egyháztanácsnak azért a kegyes jóindulatért, amellyel engem a gyülekezet lelkészi állásának betöltésekor felkarolni szives volt. Most már rajtam a felelősség roppant terhe, hogy a bennem vetett bizodalom valamiképen meg ne szégyenüljön, hanem kívánatos eredményeket gyümölcsözzön egyházunk javára. Mint e gyülekezetnek immár rendes lelkésze állok itt az egyház tanácsa előtt, hogy megismertessem azokat az irányokat, amelyeket szent hivatásom teljesítésében kezdettől fogva követni kívánok. 1 alán elég volna az is, ha nagynevű elődeim nyomdokainak követését tűzném ki célomul. Hiszen még ma is hódolattal tekintünk fel az emlékezetében is mindenkor áldott Székácsnak tiszteletet követő alakjára, akinek egyházszeretetét, folyton alkotásokra vágyó hitbuzgóságát minden lelkipásztor például veheti. Hasonló tisztelettel adózunk az országosan elismert költőpap Győry Vilmos emlékezetének, akinek önfeláldozó munkássága szinte közmondásos. Közvé- tetlen elődöm, az Istennek hála ! még mindig köztünk élő Horváth Sándorunk szelíd lelkülete, igazi papi jelleme, a szeretet leikével építő áldott munkálkodása is példaképül lebeghet előttem, amidőn ezt a minden erőt kemény próbára tevő lelkészi állást elfoglalom Ha mégis nem elégszem meg egyszerűen az elődeim példájára való hivatkozással, hanem munkálkodásom irányát is rövidesen megjelölöm : abban a tudatban teszem azt, hogy minden kornak megvannak a maga sajátos viszonyai s ebből folyó követelményei, amelyeknek kielégítése az egyéni törekvéseknek és kötelességeknek is határozott irányt és keretet szab. A feladat és a helyzet nehézségeinek teljes tudatával vetem hát kezemet a munkára tisztelt egyháztanács! De mert tudom, hogy a legerősebb akarat is megernyed, ha egymagára marad, az erők tömörítése és munkába állítása lesz első feladatom, minden további munkálkodásom állandó kerete. T A mai idők szelleme és törekvése, a körülöttünk érvényesülő hatalmi tényezők rokonszenve tőlünk idegen érdekek szolgálatában áll. Egyházunk helyzete a mai társadalom életének forgatagában semmiféle tekintetben se mondható kedvezőnek. Amint én meg- itélem, a szenvedések és üldözések keserves korszaka sem próbáira meg olyan keményen egyházunk életrevalóságát, mint a mai. A nyílt ellenséget soha se tartottam annyira veszedelmesnek, mint az alattomost. Es mi ma nem nyílt ellenségekkel állunk szemben. Egyházunk minden tagjának hite, ragaszkodása ezer próbát áll ki naponként. E próba a kitartást és a hűséget ezerszeresen követeli. Akikben megvan a kitartás erénye és a hűségre való hajlandóság, azokat munkára tömöríteni s munkakedvüknek teret és anyagot nyújtani mindenkor kedves lelkipásztori kötelességemnek tekintem. És itt különösen is számítok hitoktatóink támogatására. Hivatásuk maga is arra kötelezi őket. hogy a lelkipásztornak állandó és hűséges munkatársai legyenek. Én pedig, mint lelkipásztor, a legnagyobb hűséggel, testvéri szeretettel, a munkában kifejtett hűséget méltányló kartársi figyelemmel . igyekezem ókét magam mellett megtartani s épitŐ munkálkodásban egyesíteni. Hasonlóképen számitok az egyház minden intézetének tanerőire is. Ha az iskola az egyháznak veteményes kertje, amelyet az egyház nem is szűnik katalmas áldozatokkal fenntartani s fejleszteni, akkor méltán megvárhatja, hogy az iskola gyümölcsöket is teremjen az egyház számára. Az iskolának nemcsak a címében kell az evangélikus jelzőt viselnie, hanem életének minden irányú megnyilatkozásában is az evangélium szellemét és az egyházhoz való hűséget kell ragyogtatnia. Az iskolák ez evangéliumi szellemének ápolása és ellenőrzése lelkészi kötelességeim egyik legelsője lesz állandóan s ebben számítok az iskolák tantestületeinek testvéri támogatáséra. De jól látom, tisztelt egyháztanács, hogy az evang. egyház érdekeinek súlypontja a viszonyok sa* játszerú alakulása folytán az iskoláról mindinkább a családin billen át. Jól látom, hogy ma a családok körében vívatik meg az a harc, amelyben, sajnos, a re versál isok révén eddig a mi egyházunk állandóan csak a vesztes fél keserves könyeit volt kénytelen hullatni. Jól látom, hogy a „Ne temere“ ezen szégyenletes korszakában a családokat kell elsősorban az evangéliumhoz való hűségben megerősíteni. Mint lelkésznek, e körülményből le kell vonnom azt a kötelezést, hogy pásztori óvó, vezető, irányító munkámat első sorban a családokra kell kiterjesztenem Nem is papnak, hanem lelkipásztornak jöttem én
