Evangélikus Theologia 1948. 3.szám.

BOTTA ISTVÁN: Wichern.

radalom idején azután egészen váratlanul és más formában, mint ahogyan elképzelte, lehetőség nyílott tervei megvalósítására. Wiehernnek ekkor már jól átgondolt tervei voltak. Hogyan alakultak ezek a tervek, kísérjük nyomon. A »belmisszió« kifejezést már 1836-ban használta. Maga a kifejezés elég sok formai és tartalmi változáson ment át. Gyökerei a Rautenberg által bevezetett németországi vasárnapi iskolai mozgalomban keresendők. Az itt működő munkatársak a nép körében végzett szolgálatukat »misszió«-nak nevezték. Nyomtatva e munka megjelölésére a szót Rautenberg 1830. évi jelentésében használja először. Wiehern nem sokkal később az

x elképzelése szerint összefogott ilyen irányú munkát »nyilvános misszió«-nak nevezte. Valójában e szót jelszónak képzelte, mely az egész keresztyén élet és munka célját jelölte volna. Később kényszerűségből tért át a belmisszió kifejezésre, bár félt attól, hogy ezt elhatárolásként, egy belső körre való visszavonulásként fogják értelmezni, holott ő minden ilyen szeparatista látszattól meg akarta őrizni ezt a munkát. Irodalmilag 1843-ban használja e kifejezést először egy müvében, melynek címe: »Tudósítás a segítő intézetről, mely szeminái'iumként a német protestánsok közti belmisszió céljára a Rauhes Haus-ban, a Hamburg melletti Hornban működik.« Körülbelül ugyanebben az időben használja Lücke professzor is a szót, mégpedig abban az értelemben, melytől Wichern félt. A munka címe : »A kétféle, bel- és külmisszió az evangélikus egyházban, annak hasonló szükségessége és szükséges összekapcsolása.« Mégis bekövetkezett az, amitől Wichern óvakodott : a belmisszió fogalma megszűkült. Ö még írott munkájában kiemelve hangsúlyozza, hogy a belmissziónak hatalmas fronttá kell válnia a világnézeti csata vezetésére. Munkája célja és eredménye pedig az élő Krisztus-hit ismét igazi hatalommá való növelése a nyilvános életben az evangélium hirdetése által. Lücke már a külmisszióval állítja ellentétpárba és ezzel szinte természetszerűen szűkült és koi'látozódott az értelme. Azóta is sokakban megvan a hajlandóság, hogv ebben az értelemben használják, nem pedig a Wichern-féle eredeti értelmezésben. Mind ,több és több lett az irodalmi megnyilvánulás, mely a talajt a megvalósuláshoz előkészítette. Wiehernnek 1844-ben jelent meg ismét egy müve: »A protestáns egyház szükségállapota és a belmisszió« címen. Ebben az akkori egyházi praxist veszi kritika alá : »a fődolog — mostanában — csak azokat szolgálni, akik a hivatalt felkeresik és megkívánják, csak azoknak prédikálni, akik a templomokba jönnek, ez majdnem általánossá lett és a következmény szemünk előtt áll : ezrek ige, világosság és élet nélkül maradnak. Jézus Krisztusunk ezt a mondatot megfordította: szeretetét éppen abban nyilvánította, hogy az elveszetteket keresi, míg meg nem találja. Efezel az elvvel az egyház nem állhat meg, hanem mindig mélyebbre fog süllyedni és végülis tönkremegy.« Egy időben úgy látszott, hogy terveit sikerül megvalósítania. IV. Frigyes Vilmos számára egy szakvéleményt kellett benyújtania a »Hattyúrendről«. Ezt a rendet négyszáz évvel előbb II. Frigyes választófejedelem hívta létre. A király most újból életre akarta hívni. Elképzelése szerint ez egy szabad nemes társaság lett volna. Maga a királyi elképzelés homályos és romantikus volt, d|e Wichern, jól fogta meg a