Evangélikus Theologia 1948. 3.szám.
BOTTA ISTVÁN: Wichern.
dolgot, mint aki tudja, hogy mit akar. Azzal a jelmondattal, hogy a tervet »napjaink német nyelvére« kell lefordítani, indítványozta a királynak, hogy az egész porosz monarchiába, sőt annak határain túl is, egybe kell foglalni a már mindenütt fennálló »keresztyén szeretetmunkaszervezetet." Ezt Wichern közvetlenül a király oltalma alá akarta helvezni, sőt a minisztériumok megkerülésével organikus egésszé egyesíteni, de mégis úgy, hogy szabad fejlődésükre biztosíték adassék. Midőn Wiehern gondolatait papírra vetette, a király környéízetében senki nem hitt a terv megvalósulásában s később maga Wichern is belátta végrehajthatatlanságát. Szakvéleményének gondolati magvát mégis megtartotta es az 1847 .évi Fliegende ßlätterben çgy programszerű cikkben ismét követelte a szervezet felállítását. Tisztán láttá, hogy hazája eiesettségének egv etlen gyógyszere a komoly belmissziói munka, vagyis annak a feladatnak elvégzése, hogy az egész népet át kell hatni az evangélium életerejével. A népi megújulás útja tehát az evangélium hirdetése és ennek az evangéliumnak szóban, írásban, megmentő cselekedetben, minden alkalmas és alkalmatlan helyen és időben való hirdetése a belmisszió feladata. Azonban egyelőre a Fliegende Blätter felhívása is pusztában elkiáltott szóként tünt. 1848 kezdetén jelentések érkeztek Wiehernhez a felsősziléziai éhségtiíuszról .A jelentések arról is beszámoltak, hogy szinte senki nem megy a nyomorultak segítségére. Wichern azonnal elindult a testvérintézet tizenegy munkásával a helyszínre. Közben átélte azokat a hatásokat is, melyeket a februári forradalom a porosz fővárosra gyakorolt. \ ezető körökben csak csüggedést és tanácstalanságot talált. Sehol egy épkézláb gondolat, egy megvalósítható mentőterv. A király, midőn meghallotta Wichern működését, március 18-ára kihallgatásra magához rendelte. Wichern útközben hazafelé akkor érkezett a kihallgatásra, amikor a márciusi forradalom már teljes erővel folyt. A király és a kormány, mint minden idők királyai és kormányai, a mozgolódások hátterében ellenzékieskedést látott s ezt megoldhatónak vélték azzal, ha megígérik, hogy az egyesített Landtag-okat ezentúl rendszeresen össze fogják hívni .Csakhogy a forradalom nem pusztán formai ellenzékieskedés volt s így nem is lehetett formális ígérettel megszüntetni. A napirenden levő tüntetések és forrongások hatására a király éppen március 18.-án adta ki pátensét, mellyel a közvéleményt meg akarta nyugtatni s ebben megígérte az alkotmány bevezetését és német Bund alakítását. A pátens kedvező fogadtatásra talált, de mikor a tömeg észrevette, hogy a katonaság mégsem fonul vissza a laktanyákba, kirobbant az összeütközés. Március 18.-án délután, négyórai elkeseredett harc után a városparancsnok megtisztítja a város belső részeit a forradalomtól, de a küzdelem végső kimenetele mégis az lett, Jiogy a kirUy kénytelen voll levett kalappal, lehajtott fővel tisztelegni, mikor a forradalom elesettjeinek temetési menete a palota előtt elvonult. Fejében azonban még mindig nem született egyetlen reformgondolat sem, csupán azt mérlegelte, hogy milyen újabb pátenst adhatna ki a tömeg megnyugtatásara. Wichernt a király méltatlan magatartása teljesen megrendítette. Megkísérelte, hogy szembeszálljon a csüggedéssel. Érezte, hogy ebben az összekúszálódott harcban csak egyetlen dolog segíthetne: Őszinte és kölcsönös bűnbánat. Kedves jelszavát sokszor hangoztatta:
