Evangélikus Theologia 1948. 3.szám.

DR. SÓLYOM JENŐ: Az úgynevezett egyházfegyelem az Új-Testámentomban.

szedő. Bizony mtondom nektek: amit megköttök a földön, kötve lesz a mennyben, és amit megoldotok a földön, oldva lesz a mennyben.« Nem fordítom le az »ekklésia« szót. A közhasználatú Károlyi-fordN tásban »gyülekezet« áll a helyén. Ez a szó ma(!) azt az értelmet adja a szövegnek, hogy a feddés harmadszor a helyi egyházban, a képzeteinkben az egyházközséggel társuló gyülekezetben történik. A közhasználatú Károlyi-fordítás nem fordítja minden esetben gyülekezettel az ekklésziá-t, pl. Mt. 16, 18-ban anyaszentegyház, Efez. 5, 23-ban, 25-ben az egyház áll a helyén. Kevesebb volna a félreértés, ha következetesen gyülekezettel volna fordítva, aminthogy pl. a Luther-fordítás tudtommal mindig a Gemeine szóval, az úgynevezett Elberfeldi Biblia mindig Versarnmlunggal fordítja. Itt a »mindig« szón van a hangsúly, mert egyébként Luther-használta s általában a XVI. században használt Gemeine szóról ó tudnunk, hogy az akkor köz-séget jelentett, a latin communio-nak eleit meg, ugyanakkor a congregatio és a Versammlung felelt meg egymásnak. Ezért hagytam a helyén az ekklészia szót. Bármilyen fordítása eleve való állásfoglalás lett volna valamelyik értelmezés mellett. Talárt a legcélszerűbb volna a szó megmagyarosodott formájával élni, ezt mondani : eklézsia. Ezen egyaránt lehet érteni a helyi és a helyfeletti, egyetemes eklézsiát. A textus receptus és ennek nyomán a közhasználatú Károlyi-fordítás szerint Jézus arra az esetre korlátozza a feddést, tehát az egész eljárást, hogy az ekklészia-beli testvér ellenem vétkezik. A kritikai (Nestleféle) szöveg szerint ellenben Jézus rendelése minden esetben kötelességemmé teszi a feddést, amikor vétkezik testvérem. Jézus az utóbbi szöveg szerint súlyosabb szolgálatot ró rám, de egyszersmind nagyobb hatalmat is ad nekem, mint az előbbi szerint. Már ez a meggondolás is erősiti a kritikai szöveget. De még inkább erősödik az, ha végiggondoljuk a két változatot. Ha csak akkor kötelességem megfeddeni testvéremet, amikor ellenem vétkezik, tehát mindenki csak az ellene való vétekért feddheti meg testvérét, akkor az ekklésziabelieknek semmi közük azokhoz a vétkekhez, amelyekkel az ekklésziabeliek az ekklészián kívüliek ellen vétkeznek. A feddő eljárás második és harmadik mozzanata arra vall, hogy Jézus szemében az ekklésziabelinek, a testvérnek a vétke az egész ekklészia ügye, nem pusztán azé, aki ellen az vétkezett. Vájjon csak akkor, ha a testvér egy testvér ellen vétkezett? De fel kell vetnünk azt a kérdést, hogy az ekklésziabeliek tehetnek-e különbséget a vétkek között a szerint, hogy azok közvetlenül kinek ártottak. A más ellen való vétek ellenem való vétek is. Az ember ellen való Tétek mindig egyszersmind Isten ellen való vétek is, és fordítva: nincs, olyan vétek, amely csak Isten ellen való volna', s nem volna egyúttal az emberek ellen való is. Mindenképpen arra az eredményre jutunk, hogy Jézus rendelése ugyanaz, akár a kritikai, akár a receptus szöveget tesszük is tanulmányunk alapjává. Vagyis: Jézus a testvér minden vétkezésének az esetében kötelességükké teszi az ekklésziabelieknek egymás feddését. Nehezebb ez a szövegkritikai kérdés, ha vizsgálatunkban a súlypontot eltoljuk a feddésről a megnyerésre. Van-e hatalmam, hogy megnyerjem testvéremet, még akkor is, ha nem ellenem vétkezett? Függőben kell hagynunk a feleletünket a szöveg végső értelmezéséig.