Evangélikus Theologia 1948. 3.szám.

BOTTA ISTVÁN: Wichern.

»Bűnbánat nélkül nincs megújulás! Bűnbánat nélkül nincs napkelte!« De a bűnbánat ellenkezője a csüggedésnek : mindig bátorságot jelent. Ha a keresztyénség meghallja a bűnbánatra való felhívást, minden for^ radalom áldássá lehet számára, hirdette Wichern. De azoknak, akik ezt az igazságot megismerték, nem szabad »hivalkodva« és tétlenül a piacon várakozni, hanem meg kell indulniok a »tevékeny szeretet« útján. És az 1848-as forradalom erre az útra lökte rá az egyházat. II. A WITTENBERGI EGYHÁZI NAPOK. A márciusi forradalmak a német evangélikus népegyházat is fenyegették. A forradalom eszméinek hatására széltében kezdték követelni az egyház és állam erőszakos szétválasztását. Az örvény nagysága mindenki előtt nyilvánvalóvá lett. A vadvizek lefolyása után azonnal intézkedni kezdtek. Az első indítóok áz volt, hogy gyors védekező rendszabályokat készítsenek elő, mert nem akarták, hogy a dolgok egy lehetséges irányban való fejlődése váratlanul érje és készületlenül találja az egyházat. Másrészt a német egység feltámadt gondolata, mely akkor minden embert lelkesített, az egyházpolitikában is éreztette hatását. A népi egység gondolata felvetette az egyházi egység gondolatát is s a német__népegyházak egyesülésének kívánsága új életre támadt. Hogy mekkora hatóerő volt ez a népi egység-kívánságí, s ez az egyházat is mennyire áthatotta, mutatja még a Központi választmány alapszabályainak 3. §-a is. Ebben a feladatok közül különösen kiemelték a diasporanépesség és a kivándoroltak gondozását. Ebben a helyzetben valósította meg tervét Moritz August von Bethmann-Hollweg, a bonni egyetem gondnoka, titkos főkormánytanácsos és Philipp Wachernagel professzor. Ők már néhány éve az egyházi egység gondolatának legfőbb hordozói voltak. Most elérkezettnek látták az időt terveik megvalósítására. 1848 nyarán Wittenbergben egyházi napot rendeztek, melynek célját már a gyűlés elnevezése is mutatja: »Wittenbergi gyűlés egy német evangélikus egyházi szövetség megalakítására.« Maga a terv nem úniós, hanem konföderációs volt, tehát praktikus síkon történő egyesülés. Wichern, az egyszerű hamburgi kandidátus is megkapta a felhívást, hogy az egyházi napok nyilvános meghívóját írja alá, hiszen akkor már az északnémet theologus körök előtt egyáltalán nem volt ismeretlen valaki. Ő azzal a feltétellel írta alá a meghívót, hogy a gyűlés programjába vegyék fel a belmisszió kérdésének tárgyalását. Először mégis csak a végleges napirendet előkészítő megbeszélésen, szeptember 20.-án este sikerült kieszközölnie, hogy a belmissziót utolsó megbeszélési pontként felvegyék A gyűlést az a veszély fenyegette már induláskor, hogy belefeledkeznek a végnélküli egyházjogi megbeszélésekbe. Világiak különösen hajlamosak arra, hogy az egyház bajának egyetlen megoldásaként az alkotmányjogi reformokat tekintsék. Különösen érdekes így utólag figyelemmel kísérni Wichern szerepét és összehasonlítani még az akkori legnagyobbakkal is, hogy mennyire más úton keresték a megoldást áz egyház sanyarú, elvetett helyzetében, keresztyénellenes áramlatok között és általában a hit és erkölcsi élet elernyedettségében. "Mennyire másként tárgyaltak, mennyiré más módon rajzolódott ki előttük n tömörülés és szövetkezés, melyben a gyógyító erőt látták. Ma már kétségtelenül megállapítható, hogy ha az út nem volt is egészen helytelen, melyen indul-