Evangélikus Theologia 1948. 2.szám.

DR. H. GAUDY LÁSZLÓ: Néhány fejezet az igehirdetés elméletéből.

szerteszét repül az egész méhkas. Az igehirdetésnél is előfordul, hogy nem születik meg a gondolat és az ilyen igehirdetésen mindenki megérzi a csodának a hiányát. Nem minden ember hisz a csodában, s £zek a hitetlenek a titokzatos textus feloldását ebben az elgondolásban naivnak, tudománytalannak, egyházellenesnek és az evangélium lelkével szembenállónak minősítik. Szigorú dogmatizmus szempontjait mérlegelik s elvetik az invenció adta lehetőségeket. S inkább vállalják a másolás, utánzás, plágium cselekedeteit s mégis mernek beszélni az evangélium élő vizéről. Ezeknél a kritikusoknál valami nincs rendjén. Ezért van némi zavar és egyenetlenség az igehirdetés megítélésében. Az írás betűi mögött rejtőzködő gondolat sokaknak megelevenedett már. Közeledni kell a titkokhoz s a titok feloldódik. Sokkal tisztességesebb ez. a gyakorlat, mint a rögtönzött beszédek tartásához szokott igehirdetőnek az a közismert fohászkodása : segíts Szentlélek. Az igehirdetőnek ez a kutatása egészen más, mint a csoportmozgalmi közösségek vezettetése. A sokat dolgozó, állandóan készülő leikész a legnagyobb tudományos felkészültség és a legnagyobb buzgalma esetén sem nélkülözheti ezt a feszültséget: hitem, tudásom, tapasztalataim, mondanivalóim bősége vagy szűkössége közben mi legyen mégis mind ennek a gerince. Ez a nagy feszültség az igehirdetőnek mindig öröm. De egyben megszállottság is, mert csak az; igehirdető, aki mindig érzi magán ezt a megszállottságot és feszültséget s aki éppen ezen okok miatt mindig prédikálni akar. Ezért nem börtön neki a templom és nem fáradtság neki a szolgálat. Csak ebben az örökös lázas izgalomban él igazán, nem utolsó sorban azért, mert élete nem más, mint Isten titkainak és rejtett gondolatainak keresése és kutatása. Spiritiszta és okkultista lelkek az eddig leírtakat csak félreérthetik. Prédikáló lelkek csak komoly és nehéz próbák után örülhetnek az ezen az úton való járás boldogságának s idegenek csak akkor bírálhatják meg ennek a módszernek értékét vagy értéktelenségét, ha igyekeztek utánajárni eme eljárás titkainak. Mert legtisztább példa álláspontunk igazolására Luther és Spurgeon igehirdetése. Érzésünk az, hogy» mindkettő igehirdetési gyakorlata legtöbbnyire ilyen rendszer szerint készült. Nagy mulasztás a homiletika irodalmában az, hogy azok nem írtak homiletikai szakkönyvet, akik így prédikáltak. Valószínűsíthető viszont az az állásfoglalás, hogy jó igehirdető és jó homiletikai elméletet író teológus csak az lehetett, aki a textus titkainak megfejtésén állandóan dolgozik és rengeteg élménynek birtokában teológus lényegét megtartja, ezek szerint beszélt, irt és dolgozott. Ez így kétségtelenül nagy munka. A munkát a gyötrődés és gondolkodás izgalmai és örömei könnyítik és íiehezitik, de végre be kell látnunk azt, hogy a szolgának gondolkodni is kell. Eddig ezt nem hitte el a papról sem az irodalom, sem az élet. Az általunk kívánt frontváltoztatás eredményei lesznek majd meggyőzőek sokakra nézve. Aki ebben az eljárásban megtalálja prédikáló válságainak megoldását, az mindig és mindenkihez tud beszélni. Sőt az ilyen igehirdető mégcsak nem is a maga bölcsességét hirdeti s legkevésbbé használja mások bölcsességét, hanem a feloldott titkok birtokában csak Krisztust és az- evangéliumot prédi-