Evangélikus Theologia 1948. 1.szám.

DR. NAGY GYULA: Az Una sancta útján.

voltak hajlandók a császárt istennek tekinteni és őt imádni, érette azonban imádkoztak. A császár istenítésének a megtagadása a római államhatalom szemében államellenes, felségsértő cselekmény volt, amit leltétlen meg kellett büntetniök. A keresztyénséget éppen ezért »religio illicita«-nal minősítették. A pogány közvélemény sok közönséges bűnnel vádolta őket, s bármi baj és zavar rvolt is az imperiumban, mindenért a keresztyéneket okolták, s végigmorajlott a pogány [tömegeken: »christianos ad leonem«. Seholsem találjuk annak nyomát, hogy ,az igazságtalanságok miatt a keresztyének fellázadtak volna, vagy erőszakosan ellánállottak volna a római államhatalomnak. A hit hősiességével viselték sorsukat^, s a mártírok vére mag (volt, amely azután bőséges aratást hozott. Vérükkel pecsételték meg az Újszövetség vallástételét : »Istennek kell inkább engedni, hogynem az embereknek«. Diocletianus alatt indul meg a végső elhatározó küzdelem a keresztyénség és a római államhatalom között. Az üldözésekben tanúsított barbárság hihetetlen arányokat öltött. Templomokat romboltak le, szent iratokat légettek el, áldozatra kényszerítettek mindenkit minden módon, azonban mégis az Isten igéjére épült keresztyén hit győzött. i Konstantinus Licinius nevű császártársával együtt 313-ban az úgy nevezett Milanói rendeletben a keresztyénséget »religio licita«-\a teszi, s ezzel valálsszabadságot nyer a keresztyénség. Eusebios, a híres egyháztörténeti író szerint Nagy Konstantinus vetélytársa, Maxentius elleni döntő csatája előtt az égen a kereszt jelét látta ezzel a felírással: »In hoc signo vinces.«. Innentől kezdve seregében a zászlórudak icsúcsán a keresztet alkalmazták. A pénzeken Krisztus 'nevének görög kezdőbetűi láthatók, a katonaság pajzsán Krisztus-monogrammot visel, a klerikusom adómentességet kapnak, a vasárnapot állami törvény szabályozza, templomok épülnek Konstantinus költségén, s a püspököt világi ügyekben is bírói hatáskörrel ruházza fel. Ezzel azután döntőn megváltozik a keresztyénségnek a politikumhoz való viszonya. A keresztyénség beleszólási igénye a világi dolgokba egyre nagyobb méretben nő. Augustinus »De civitate Dei« című művében az államot, ha nem is egyenesen a bűnből származtatja, de Jnégis szoros kapcsolatba hozza vele, s ha el akarja kerülni a civitas diabolinák a sorsát, akkor engednie kell magán az egyház vezetését, az egyház érdekeit kell szolgálnia, pl. 'az eretnekek üldözését kell végeznie. Az egyház véle ményt nyilvánított a kor látványos játékaival szembeiv. A gladiator küzdelmeket, cirkuszi viadalokat, tragédiákat, komédiákat, mint >pompa diaboli«-t tiltotta, a mulatsággal, tánccal és játékokkal egyben. A kor nagy társadalom-gazdasági kérdésével, a rabszolga-kérdéssel szemben a II. és III. század magatartása világos volt: presbiter és diakónus is lehetett rabszolga, bár később is szépen bántak a rabszolgákkal, de felszabadításuk a várható gazdasági nehézségekre való tekintettel igen ritka volt. A házasságtörést a legkeményebben elítélték, a válást til tották. A keresztyén házasságot már korán egyházi áldásban részesítették, bár az egyházi esküvő csak a XIV. századtól lett szokásossá. A keresztyéneknek a tiszta evangélium-szerű életfolytatása a külső világ és a társadalom előtt is vonzóerőt képviselt. Szociális téren a hívek és gyülekezetek áldozatkész szeretettel támogatták egymást, különösen a