Evangélikus Theologia 1948. 1.szám.

DR. NAGY GYULA: Az Una sancta útján.

Asszíria között őrlődött Izrael, Júdeát pedig a babiloni fogság nyelte el. De amíg idáig jutottak, addig a próféták megfeszített buzgalommal hirdették Isten igéjét. Egyedül az Ürra való hagyatkozást követik az egyéni, családi, társadalmi, nemzeti életben egyaránt. Támadják a zsarnokságot, elnyomást, a szegények, özvegyek kizsákmányolását, a gazdagok dözsölését és szívtelenségét. Ámos keményen ostorozza Izrael bűneit, s büntetésképpen a iogságot helyezi kilátásba. Öt víziója közül az első kettőben Ámos közbenjáró könyörgésére Jahve még megkegyelmez a népnek és elhárítja a veszedelmeket, de a továbbiakban már azt hirdeti a próféta, hogy nem lesz irgalom. Meg is jövendöli, hogy északról f|og eljönni a nép, amely Isten büntetését fogja kiteljesíteni, csak a nevét nem mondja még meg. Hoseás fájdalommal nézi, hogy Izrael Egyiptom és Aszii^ia között ingadozik, s hol egyiknek, hol másiknak akar a kedvében járni, holott egyedül Jahveban lehet bizakodni és csak őt lehet segítségül hívni. Ésaiás korában nagy történelmi események mennek végbe. A sir-efraimi háborúban, melyet Izrael és Sziria indít Júdea ellen, Júdea Asszíriától kér segítséget és IV, Tiglát Pilézer Damaszkusz elfoglalásával véget vet a sziriai birodalomnak, majd egy évtized múlva Izraelt is meghódítja Asziria. Ezekben a nagy eseményekben Ésaiás működése első szakaszában, intő és feddő beszédekkel fordul a néphez. Kikel a bűnök ellen és hirdeti Isten haragját. Amikor azonban megnehezül népének a sorsa, a sir-efraimi háború és Jeruzsálem ostromának az idején már vigasztaló szóval közelít hallgatóságához. Deuteroezsaiás korában már Babylon a leigázó hatalom. Az idegen földön élők számára azt a vigasztalást hirdeti a próféta, hogy a fogság nemsokára véget fog -érni, e,z a hatalom is alkonya felé közeledik, s már megnevezi a szabadítót is, aki Babylont meg fogja hódítani, s ez Kóres, Cyrus, Perzsia királya .Ezzel akar erőt önteni a szenvedések között a nép szivébe. Jeremiás a társadalom, a papok, királyok bűneit támadja, beleszól a politika é(s| a közélet dolgaiba, mert erre Isten kényszeríti őt. Bátran meri a külpolitikába is belevinni Isten igéjét. Isten szolgájának nevezi Nab'ukodonozor babilóniai királyt és a néki való szolgálást parancsolja, mondván: »vegyétek nyakatokra a babiloni királynak jármát és szolgáljatok néki és az ő népének és éltek.« (Jer. 27. 12.). Jeremiás hangoztatja, hogy Isten a pogány hatalmakat haragjának szolgálatába állíthatja és a bosszúállását végezteti el velük. Ebben lehet csíráját találni annak a Pál apostoli mondatnak, amely szerint a felsőbbség »Isten szolgája, bosszúálló a haragra annak, aki gonoszt; cselekszik«. (Jer. 4,5—8; 32,26—36. és Róm. 13,4.). Ezékiel azzal vigasztalja övéit, hogy Isten a fogság minden bajával és csapásával bűneiért fenyíti meg a népet, de végleg nem veti el, mert hiszen mégis csak választott népe és el fog jönníi a szabad jövő, amikor eljön a büntetés az ellenségre és Izrael népe ismét templommal, törvénnyel, kultusszal rendezkedhetik be. Dániel könyve azt az Újszövetségben is hangoztatott igét hirdeti, hogy Istennek kell inkább engedelmeskedni, semimint az embereknek. Amikor Nabukodonozor arany állóképet állíttat fel és megparancsolja, hogy aki leborulva nem imádja, az tűzhalállal bűnhődik, az Isten-félő zsidó férfiak, Sidrák, Misák és Abednegó, a lelki ügyekbe beavatkozó zsarnok felé azt felelik: »Imé, a mi Istenünk,, akit mi szolgálunk, ki tud minket szabadítani az égő tüzes kemencéből