Evangélikus Theologia 1947. 7.szám.

DR. SÓLYOM JENŐ : Az evangélikus egyháznak mint közösségnek a története. (Vázlat.)

natok kánonai a magasabb szervezetet szinte csak a mjnis. terium verbi oldaláról nézik, háttérbe szorul bennük a magasabb egyházi közösségnek éppen, mint a hívek közösségeként való látása. Ez megfelel annak a helyzetnek, hogy a gyülekezetek tagjai nem tudnak mind felelősen résztvenni az egyház ügyeinek intézésében. Ez az állam társadalmi rendjének volt a következményié. A földesurak, mint patrónusok tartották fent a templomokat s "iskolákat, és adták a lelkészek, tanítók javadalmát. Középkorból örökölt patrónusi, kegyúri jogaik nem adtak lehetőséget a,jobbágyoknak, hogy egyházfenntartó közösséggé fejlődjék köztük a templomi közösség. Az állam gazdasági berendezkedése pedig a szeretetben szolgáló közösség kiépülését bénította. Mindezért leginkább a városi polgárság közt mutatkozik a gyülekezetnek mint tudatos hit- és szeretetközösségnek a megélése. — E korszaknak kivált az első felében, de néhol még a második felében is sajátos közösségei hoz létre az Ágostai Hitvallás. Ez az a tanítás, amelyben az »egyház« tagjai legalább külsőképpen s leginkább egyetértenek. Néhol s némelykor jóhiszeműen, néhol s némelykor bizony rosszhiszeműen is az Ágostai Hitvallás zászlaja alá állanak olyanok, akik voltaképpen helvét irányúak. Egyáltalában jellemző, hogy az emberek legtöbbje nem választ a különböző irányok között, hanem odatartozik, ahova a papja. — A kripíokálvinizmus végül beletorkollik a XVII. századi irénizmusba, abba a külföldről jött mozgalomba, amely a reformáció németországi és svájci eredetű irányai közt való békességet munkálta. Nálunk ennek legértékesebb munkása Alvinczi Péter, kassai pap volt. Az Ágostai Hitvallást aláírta s ennek jegyében egy gyülekezetbe tudta összefogni az egyébként már világosan elkülönülő evangélikusokat és reformátusokat. Az irénizmus máskülönben is jelentős szellemi hátvédet nyújtott az erdélyi fejedelmeknek és a felsőmagyarországi evangélikus rendeknek a vallás szabadságáért vívott közös harcokhoz. Reformátusok és evangélikusok vállvetve küzdöttek vallásuk közjogi elismertetéséért. Sajátos politikai közösség volt ez különböző hitvallásúak között. III. A közösségi tudatosodás kora. A XVII. század, második fele. Az evangélikusság egyre határozottabban érzi, hogy összetartozik. Érzi a külön voltát, a más voltát a római katolikus és a református keresztyénséggel szemben. Ekkor már nincs helye az irénizmusnak. A reformátusság felé nem épít közösséget az üldöztetés. Ellenben az evangélikusságon belül erősödik a közösség tudata. a nemesség egyre kevésbé érzi rendi ügynek a szabad vallásgyakorlatot; ez egyre inkább az egész evangélikusság ügye. A nemesség magáévá teszi az evangélikus jobbágyság vallásgyakorlati szabadságának az ügyét. Uj közösségi tényező jelentkezik tehát: az evangélikus nemesség ugyanabban a közösségben tudja magát, mint az evangélikus jobbágyság és polgárság. Példát találunk az