Evangélikus Theologia 1947. 7.szám.

† RÉVÉSZ ISTVÁN : Üdvözlégy Mária. (Evangélikus tanítás Máriáról.)

aki a »háziállatokat és az udvar gondját ellátta, kétségtelenül nem volt jelentősebb egy mai kis cselédnél, aki minden házi munkát végfezni kénytelen.« S az a családfa, amelyen ő nő, már rég nem jelentős, bár Dávid fája. Korhadt tönk, melyből új ág már nem nőhet. Senkt sem várná, hogy ebből a családfából valaha is király születik. Ennek ellenére egészen máskép történik. Isten ebben a mélyre vetett családban végzi a maga munkáját. Mert ő »a mélységbe tekint« nem mint az ember, aki örökké a magasabb pontokat kutatja. Mária magasztalásának at indító oka, hogy Isten »alátekint a nyomorultra«. Ez az istenismeret teljessége. Énekével mindenki vígasztalhatja magát: »Mennél mélyebbre taszítottak: annál jobban vígasztalhatod magadat.« 3. Ö az alázatosság példája, melv az istentiszteletnek első lépcsőfoka. Azzal, hogy Jézus anyja lehetett, Isten őt páratlanul magasra emelte, kitüntette. S annak ellenére, hogy ilyen csodásan megáldotta őt Isten, mégsem emelte magát a legfclávalóbb ember fölé sem. Nem képzel magáról semmit. »Isten kitüntetésre miindentki mást méltónak s magát méltatlannak találja. S még akikor is megelégedett volna, ha ezeket a javakat, mellyel Isten megajándékozta őt, tőle visszavenné és szemláttára másnak adná.« Ő Istent nem az ajándékaiért, hanem önmagáiért szolgálja és szereti s ezért az ajándék nem teszi őt büszkévé. Ha magát mások fölött állónak tudta volna, »Luciferrel együtt a mélységbe zuhant volna . A mi öntudatunk és büszkeségünk Istennek ajándékai szerint növekedik. Mária csak vigaszt, örömöt és bizalmat merített Istennek vele való cselekedetéből. Istennek ,ajándéikiaira nem is gondolt. Meglepi az, amit az angyaltól hall. »Ha Kajafás lányához szólt volna az angyal úgy, mint Máriához: »A Szentlélek száll tereád és a Magasságosnak ereje árnyékoz meg téged, azért, ami születik is, szentnek hívattatik, Isten Fiának«, az a lány nem töprengett volna azon, hogy micsoda üdvözlés lehet is az. Azonnal elfogadta volna ezt gondolván : Ejha, ez májjó és szép rendjén való dolog.«. De Mária most is csak »együgyű voltáról« énekel, ő az Isten ajándékai által nem lett több, hanem Isten magasztalja fel magát. Ezért övé a dicsőség »és szent a^ ő neve«. (Luk. 1.4Q.). Mária alázatossága »öntudatlan« s nem célos. Nem azért alázatos, hogy Isten felemelje őt. »Istennek való szolgálat annak tudata nélkül, hogy az ő jelentéktelen volta Isten előtt olyan nagy megbecsülésnek örvend.«. Mária alázatossága — nem erénye, hanem állapota. S ha az ő személyét néz zük, nem az ő alázatosságát kell dicsőítenünk, hanem Istennek rajta megnyilvánuló kegyelmét. »Hasonlóan, ha azt látjuk, hogy a király az útszéli koldusnak kezét nyújtja, nem a koldus semmiségét, hanem a király kegyelmességét és jóságát kell hangoztatnunk.« Ha tehát az Isten bennünket ajándékokkal áld meg, minket ez meg ne változtasson, se látásunkat, se magatartásunkat. Az ajándékok örökké Isten birtokai,« nekünk azok semmi méltóságot nem kölcsönözhetnek. Nem tudjuk elfogadni azt a tanítást tehát, hogy Máriát az Isten azért választotta volna, mert tiszta volt. erényes s magác