Evangélikus Theologia 1947. 6.szám.

Tájékoztató - MOLLAND EINAR: A norvégiai evangélikus egyháztörténete a német megszállás alatt. 1. Norvégia egyháza 1940—1944.

TÁJÉKOZTATÓ Rovatvezető: DEZSÉRY LÁSZLÓ A norvégiai evangélikus egyház története a német megszállás alatt. Irta: Molland Einar az oslói egyetem egyh. történeti professzora. I. Norvégia egyháza 1940- 1944. 1 Az az időszak, amelyről most szóJani fogunk 1910 őszétől 1914 őszéig, kétségtelenül a norvég egyház legjelentősebb korszakai közé tartozik. Az egyházi harc adja meg ennek a korszaknak a jeliéinél s talán sokkal drámaibb, mint akármelyik szakasza ruformációtörlénetünknek. A megszállás évei olyan időszak, amelyre a norvég nép évszázadok műlva is emlékezni fog. Újra meg újra visszatérnek gondolataink a hazai fronton folytatott fegyvertelen háborúra, amely azért folyt, hogy megvédjük norvég kultúránkat, jogi alapelveinket, iskoláinkat, otthonainkat, gyermekeinket és ifjúságunkat. Ebbeh a küzdelemben nemcsak résztvett a Norvég Egyház, hanem gyakran a7 első vonalban harcolt Az egyházi harc fontos része történelmünk ezen nyomorúságos éveinek Nem kevesebb, mint 237 norvéget ítéltek cl és végeztek ki a német statisztika szerint (ez a szám a valóságban valamivei magasabb, mert ehhez számítódnak még azok, akik a börtönökben és koncentrációs táborokban haltak meg) és ezek keresztyénként mentek a halálba. Nemzeti történelmünk 1940—44-ig terjedő részében nem jelentéktelen fejezet az egyház története. Igen nehéz összefoglaló ítéletet mondani a háború és megszállás lelki következményeiről. Mindenesetre eiuiefc a háborúnak a következményei egészen mások voltak, mint az előzőé. Abban nem vettünk részt s nekünk szülte gazdasági fellendülést hozott. Mostan mindannyiunknak szenvedni kellett és a szenvedés sok jó tulajdonságot hozott felszínre a norvég népből. Átéltük a népi közögség valóságát. Segítőkészség, áldozatkészség. együttérzés, közvetlen kapcsolat minden becsületes honfitársunkkal, akiben testvért látunk, otthonaink és élelmünk megosztása az üldözöttekkel a legnagyobb veszélyben, — mindez megmutatja népi közösségünk néhány jellemvonását. Egy időben minden náciellenes norvég igen beszédes tüntetőjelvényt viselt a gomblyukában, egy iratkapcsot (Gemkapocs. Ford.) Ez annyit jelentett: mi összetartunk. A népi közösségen ki,vül csak a nácik álltak; ezek sohasem voltak tötiben a nép (2 °/o-kánál. Valamint a „csíkosok" („sti ipete"), vagyis azok, akik kapcsolatban állottak a megszálló hatalommal. A hazafiasan érző norvégek között — ilyen volt majdnem az egész nép —, természetesen felfedezhető a gyűlöletre és a bosszúra való hajlandóság. Elnyomott nép nehezen kerülheti el a gyűlölködést. De igen sokan voltak, akik megtapasztalták, hogy lia figyelmüket azok felé a doigok felé * fordítjuk, amelyekért harcolunk, tehát egyházunk, iskoláink, jogrendünk, otthonaink felé, akkor kevésbbé emészt bennünket a gyűlöltet emberek ellen, akik ellen küzdünk vagy küzdenünk kell. Ha pedig a kibontakozásra gondolunk, amely kérdés minden norvéget fog1 A szerző ezt a cikket 1944 őszén írta meg Uppsalában, ahol menetkültként tartózkodott Ez magjarázza a jelenidő gyakori használatát.