Evangélikus Theologia 1947. 3.szám.

Dr. NAGY GYULA: Simul iustus et peccator.

Nagyon hajlamosak vagyunk rá, hogy ezt újra meg újra elfelejtsük, mi akarjuk megszerezni, megkeresni és megérdemelni igazságunkat. Ha jócselekedetekkel nem, hát akkor hitünkkel

1

1, amelyet saját müvünkké, új jócselekedetté teszünk, alázatosságunkkal, saját erőtlenségünk és tehetetlenségünk hangsúlyozásával. Nem! A megigazulásban egyedül Isten a kezdeményező, a cselekvő és a végrehaj i

0 hatalom. b) A megigazulás Isten bűnbocsátó {t <?/e*e.

1

2 Ez a második* amit az írás világos tanításaként ugyancsak nagyon erősen be kell ' vésnünk a szivünkbe, a katholikus és katholizáló gondolkodásmoddal szemben. Az egész Római levél arról beszél, hogy Krisztusban lett nyilvánvalóvá a világ előttit -Isten igazsága, ez a bünt megbüntető, de ^ bűnöst megmentő csodálatos isteni igazság. »Nincsen immár semmi y.uTay.oi[irc (kárhoztató ítélet) azok ellen, akik Krisztus Jézusban vannak«. (Róm. 8

; 1). Mit jelent ez? Istennek a világhoz való viszonyát Krisztus eljövetöle előtt »Isten haragja« jellemezte. Krisztusban azonban az ôoyr

; 'hov helyett a dtxcaoovvr] &£ov — Isten kegyelmes igazsága — lepleződött le (((7Toxcdv7trFTca) % (Róm. 1, 17.) s azokhoz, akik a hit által Krisztusban vannak, Isten többé már nem haragvó és megítélő, hanem ')'«y.aiovv rov daeßfj" (Róm. 4, 5.), az istentelent igaznak elfogadó IstejiKrisztus a döntő fordulópont és a nagy szegeletkő az embervilág Istenhez való viszonyának történetében. Hallatlanul nagy dolog lepleződik le ott a golgotai keresztfán a világ előtt : Isten, aki ítéletével méltán sújthatná le a bűneiben elveszett világot, a Krisztusért és ar Krisztusban ugyanezt a bűnös emberiséget elfogadja, ítéletében igaznak jelenti ki, megigazítja. A nagy titok apokalypsise Krisztus 'keresztjén az egész világ előtt ez: «mindnyájan vétkeitek..., igaznak fogadtatván el ingyen, kegyelméből, a Krisztus Jézusban való <vá/tság által«. (Róm. 2, 24—25.). Itt a megigazulás lényege és súlypontja. Abban, ami Isten Ítéletében történik, abban, hogy Isten í'élete hogyan változik át »harag« helyett »kegyelemre«.

1

3 A megigazulásban tehát korántsem az ember valamiféle átváltozásáról, megjobbulásáról van szó. Nem is arról elsősorban, hogy az 1

1 fides non ideo iustificat aut salvat, quia ipsa sit opus per ses© dignum, sed tantüm, quia accipit misericordiam promissam. Apol. IV. 70. 1

2 Az »ítélet« szó itt nem a végső ítélet, hanem Istennek felölünk való ítéletét, véleményét, döntését je'.enti. Igaz, hogy Istennek ez az itél te is egyúttal mindig cselekedet, végrehajtott ítélet. Ezzel a kérdéssel a következő pont foglalkozik részletesebben. 1

3 Isten igazsága,... amelybe felöltözteti az embert, amikor megigazítja, azaz mint maga az irgalmasság és kegyelem, mely áltál Istfennel igaznak ítéltetünk (iusti reputamur). Luther, WA V. 144. iustitiam illám divinam, nisi per gratuitam imputationem, non consequimur. Luther, Comm. ad Gai. I. 16. Ezt az egész reformátori theologián végigvonuló és a dixaiovv 6- ésújszövetségi jelentése alapján teljesen helytálló alapvető meggyőződést Melanchthon fogalmazta meg a legélesebben: »A zsidók számára »megígazí-