Evangélikus Theologia 1947. 2.szám.

GRŰNVALSZKY KÁROLY: A feloldozás.

főistentiszteleíen az Ur asztalához járuló hívek gyónása természetesen már az ünnepet, vasárnapot megeiőző estén vecsernye után, ületőleg legkésőbben közvetlenül a foisuentiszbelet előtt — axár személyes, akar úgynevezett gyulekezejti kozgyonas (»általános _gyonás«Jj formájában — megtorténc.« Ha iez a helyzet, hogy Jánossy is ismer egy oiyan gyónásoól és fejlolclozásból álló »bünoánatot« — hogy a

v középköri knejezést hasznaijam, melyet Jánossy emieget —, amely lényegüeg nem áll eilentétoen az úrvacsorával, sőt teltétele annak,, hogy valaki az Ur asztalához járulhasson, akkor semmiképpen ,sem állhat meg a testei, hogy a közgyónás és feioldozás megszünípti az úrvacsora szentségének liturgikus jelentőségét, ha belekerül az istentiszteleti rendbe es nem vaiasztjuk külön az úracsorától. Mert ha lényegileg nem áll ellentétben az úrvacsorával a gyónás és feloldozás, akkor nem is szüntetheti meg annak a liturgikus jelentőségét. Vagy pedig annyira nem fér össze és nem hozható összefüggésbe az úrvacsorával a gyónás és feioldozás — t. i., ha lényeges eflentét áll fenn közöltük —, hogy akkor is rovására megy a •sacramentum albaris-nak, ha tőle különválasztjuk, de az úrvajcsorázás feltételének tartjuk. — Másodszor: azért nem, mert az úrvacsora liturgikus jelentőségének a lerontóját magában a gyónásban, és feloldozásban látja, függetlenül attól, hogy ez a gyónás és feioldozás milyen; olyan-e, mint a középkor bűnbánata vagy olyan-e. mint amilyennek a reformáció tanítása szerint lennie kell. Tehát a hibát nem ott keresi és találja meg, ahol a biblikus, reformátor 1 tanításnak megfelelően nyomoznia kellene, — a hamis bünbánatban, a jócselekedetekre alapozott feloldozásban, hanem magában a gyónásban és feloldozásban- s ezeknek az úrvacsorával való szoros öszszekapcsolásában, holott maga is vallja, hogy az úrvacsora! az absolütioval, ez pedig a gyónással összefügg. Mindez arra mutat, hogy itt probléma-áttétellel van dolgunk. Jánossy azt a ^problémát, amelyet a reformáció a bűnbánat és az absolutio viszonyában látott, egyszerűen áthelyezte az absolutio és az úrvafcsora egymáshoz való» viszonyába. S bár ismeri azt a jócselekedetektől függetlenített megoldását a bűnbánat és az absolutio viszonyának, amelyet a reformáció hozott, tehájt a kulcsokról szóló igaz tant,. mégis, amikor arra kerülni

1:! a sor, hogy ezt a liturgiába beleillessze, attól fél, hogy ebből »középkori bűnbánat« lesz, mihelyt a liturgi'ába bevesszük és az úrvacsora liturgikus jelentősége ennek következtében megcsorbul. Ezéri tiltja ezeknek a liturgiába való beillesztését. — Ebből az érvelésből mindössze, annyi az igaz, hogy a »középkori bűnbánat« valóban lerontja az úrvacsora liturgikus jelentőségét. De ebből kifolyólag nem lehet azt következtetnünk, hogy maga a közgyónás és feioldozás olyan természetű, hogy mindig megszünteti az úrvacsora liturgikus jelentőségét, ha alkotórésze lesz az istentiszteletnek. Egyáltalában lehetetlenség az^ hogy mi az evangélikus liturgia felépú* tésénél a »középkori bűnbánatot« még mindig számba vesszük. Hát; nincs nekünk magunknak tanításunk a közgyónásról és feloldozásról? Vagy olyan hímes tojás a mi tanunk, hogy nyomban összetörik és semmivé lesz, ha a liturgiába a »középkori bűnbánat« helyére beillesztjük? Ugyancsak gyönge lábakon állhat egy olyan tanítás^