Evangélikus Theologia 1947. 2.szám.

MOLNÁR RUDOLF: ökuménikus mozgalom es a finn egyház.

egyedülálló jelenségek a konferencia ilyen irányú bírálatában., •— mondja Tiililä professzor — bár az is. igaz, hogy ők nem a lényegénél fogták meg a konferenciát, mégis figyelmen .kiviil nem hagyhatók. De nézzük tovább Johanssont. Elitéli az ilyen világkonferenciákat azért is, mert a synkretizmus veszélyét nem kerüllietik ki. Azután azért is elitélendők a világkonferenciák, mondja Johansson, mert ebből a világból valók. „Ez meg abba az irányba vezet, hol a keresztyén hit elvilágiasodik éppen azáltal, hogy annak világfelettiségét és vüágellenességét háttérbe szorítja, miáltal az ember számára otthonossá teszi az evilágit." Azl lehetne mondani, hogy Johansson harcának ez a legközpontibb része. Nem csupán egy theologiai (pl. escliatologiai) kérdésről volt itt szó, sem pedig u. n. lelki-munka folytatásáról (mint pl. az ökumenikus mozgalom szociális és politikai törekvéseiről) vagy arról, hogy milyen formában jelentkezik itt a keresztyénség (az egységre és a> szeretetre fordítva a figyelmet); itt magáról a keresztyén hitről volt szó. Itt érkezünk el a harc alapjához. Ha azt kérdezzük Johanssontól liogy ökumenikus mozgalom Istentől van-e vagy sem? Johansson válasza feltétlenül tagadó: „A stockholmi világkonferencia tökéletesen istentelen volt." Annak a személynek, aki ilyen Ítéletre mer vállalkozni és -egy egész egyházat ebben az ítéletben vezetni, és mintegy köz véleményt formálni, látnia kellett ennek az ítéletnek szörny íü nagy horderejét. Nekünk viszont meg kell látnunk, liogv abban az időben Johansson ezzel az álláspontjával majdnem teljesen egyedii' volt a világban, mind a protestáns, mind a kattholikus oldalon. Ott állt szinte fenséges bíróként, miközben a bibliára irányította a keresztyénség figyelmét. Bárhogy ítéljük is meg Johansson cselekedetét, egy dolog bizonyos, hogy az, aki ezt megtette és c harcot végig állta, hatalmas theologiai cselekedetet vitt végbe, melyhez hasonlót még az egyháztörténelem, során is csak elvétv találunk. Az ilyen egyéniségben a reformátorok hűségéből é bátorságából kellett jó résznek lennie, ki munkáját akkor is folytatja, ha egyedül marad. (Tiililä) _ Bírálatában az érsek főleg a lényegre irányította tekinteté; és a mellékkörülmények szinte .figyelmen kívül maradtak. Mivel az ökumenikus mozgalom alapjai szerinte istenteleneknek mutatkoztak, nyilván annak semmiféle megnyilatkozását nem méltatta figyelemre. Az egyes felekezeteknek az a törekvése pl. liogy tudományos úton jobban és többet foglalkoznak egymás megismerésével, valóban nagy eredménye a stokholmi világkonferenciának, és ez Johasson számára egészen háttérbe került. És meg kell látnunk ezt is: Johassonnak az ökumenikus mozgalommal való harca bizonyság arról, hogy ő mennyire benn^. gyökeredzett a lutheri hitfogalomban! 0 Innen magyarázható, hogy a hivatalos egyház is olyanmereven elzárkózott az érsek idejében minden ökumemcitástóL