Evangélikus Theologia 1947. 1.szám.
GRŰNVALSZKY KÁROLY: A feloldozás.
szek vagy mondok valamit és más megveti azt, vagy fel sem veszi.« 5 8 Sértetlenül megőrzi tehát Luther a kulcsoknak önmagukban való tévedésmentes, feltétlen* érvényességét, de ugyanakkor hangsúlyozza, hogy foganatosságuk a hittől függ. Azaz önmagában véve a kulcs nem téved és nem tévedhet, de igenis téved a foganatosság szempontjából azoknál, akik nem hisznek. 5 7 A mi absolutionknak az a nagy hibája, hogy a kulcsok hatalmát csak a foganatosság szempontjából tekinti és ezért tartja nagyon-nagyon fontosnak a feloldozás feltételét. — Kétségtelen, hogy a f eloldozáskor érvényesítenünk kell ezt a szempontot is, de ha ez kerül az első helyre, akkor ennek mindig az a következménye, amit éppen a mi absolutionkkal kapcsolatban fentebb kifogásoltam: synergismus, stb. Ezenkívül önmagunkkal is ellenkezésbe jutunk így, mert a foganatosság szempontját szem e'őtt tartva a feloldozás rovására megnő a szemünkben a feloldozás feltételének a jelentősége s ugyanakkor a legrosszabb úton járunk ahhoz, hogy ehhez a feltételhez eljussunk. Mert a bűnök bocsánatát csak az igazán megtérőknek hirdetjük s ezzel az elé a kötelesség elé állítjuk a gyónókat, hogy először ne a Krisztusra, hanem önmagukba nézzenek s csak lia már megállapították magukról, hogy valóban megtértek, akkor vessék fel a fejüket; és jelentkezzenek az Istennél feloldozásért. Előbb üssék nyélbe a megtérésüket, még pedig igazán s aztán lehet reménységük arra, hogy oldozva lesznek a földön és a mennyben egyaránt. Ha komolyan vesszük absolutionknak ezt a gyónókkal szemben támasztott követelését és ha a gyónó is a szívére veszi ezt az intelmet, akkor itt két eset következhet be; de ezek közül egyik sem járhat azzal a következménnyel, hogy a gyónó eljnt ahhoz a feltételhez, amely éppen ia foganatosság szempontjából a feloldozáshoz szükséges. Az egyik eset, hogy a . gyónó elkezdi igvötörni magát s minél inkább gyötrődik, annál inkább kétségbe esik s azt állapítja meg magáról, hogy elveszett ember, mert képte^n igazán megtérni: bűnös és nincs hite. Az Isten elé pedig így nem járulhat. A másik eset, hogy a gyónó hallva a követelést, azt mondja: »Ha nekem a kegyelmet Isteni előtt előbb a magam cselekedeteivel kell kiérdemelnem, mi ördögöt érnek nekem akkor a kulcsok, ha nem adhatják meg nekem a kegyelmet, hanem magamnak kell előbb a kegyelmet Isten előtt kiérdemelnem? Ha már enyém a kegyelem, oda se nézek a pápára avagy a kulcsokra, mert lia Isten velünk, kicsoda ellenünk? (Róm. 8:31.)« 5 9 Ez a magatartás nyilván újra nem az, amit a feloldozás feltételénleik tarthatnánk. Világos tehát, hogy az a módja a feloklozásnak, mely a foganatosság szempontját érvényesíti csupán, téves. Mert mi azért hangsúlyozzuk annyira a feloldozás feltételét, hogy valaki készületlenül és méltatlanul ne járuljon a szentséghez, mert akkor ítéletet vesz magára. És éppen ezt nem érjük el ennek a feltételnek ilyen módon való kiemelésével. Nem érjük el azért, mert a gyónót nem állítjuk szemtől-szembe a kulcsok hatalmában kijelentett, önmagában érvényes krisztusi igazsággal, illetöleg erről elfordítjuk a tekintetét és azt mondjuk neki,, hogy magára nézzen: igazán megTért-e? Ezzel eltérítjük az evangéliumtól és a í ; rvény útjára kényszerítjük. Itt oedig csak az a két eset lehetséges, amelyet már említettem. Igyekezetünk, liogy a feloldozás feltételét hangsúlyozzuk és a .gyónók figyelmét erre felhívjuk, — a foganatosság szempontjából helyes. Csak énnek nem az a módja, amit mi követünk. Mi valósággal lokalizáljuk, elzárjuk az evangéliumot a gyónók elől, mert tagadó mondattá fonnálva az absolutionkat azt mondjuk nekik: nem hirdetem a bűnök bocsánatát közületek azoknak, akik igazán meg nem tértek. Ezzel az eljárással vétkezünk a kulcsok hatalma és ez által az Isten ellen, mert — amint megmutattam — a kulcsokat így tévedő kulcsokká alakítjuk. Vétünk evangélikus theologiai meggyőződésünk ellen, mert felfogásunk szerint a megtérést meg kell előznie az ige hirdetésének, a bű6 7 L. 16. jegyzet, 164. lap. m L. 32. jegyzet, 153. la_p. »» U. o. 132. lap.
