Evangélikus Őrálló, 1918 (14. évfolyam)

1918-03-30 / 13. szám

XIV őv. Budapest 1918 március 30. EGYHÁZI ÉS ISKOLAI HETILAP A lapot szellemi és .-.nyagi tekintetben iiletó uúíidemiemii póstai kfti&efnérty. a hirdetések >zövage és ára, vaiainmí az esetieges reklamáció is a lap tulajdonosihoz: Ncsr.kó fs:r.ln lelkészhez Rákos kertís***»?*?'» (Pest megye) külöenbő. E9 ÉÖ FELELŐS SZERKESZTŐ ÉS LAPTULAJ !>ONOá: MOSZKÓ ISTVÁN rnk^k<r#»«7,ttiri leik«-'*/. Helyettes szerkesztő: (TIARCSEK ]ÁNOS bpesti vallástanár. ré UIK K iT * HS v K : Scíl.)Itz Ödön Dr. Varsányi Mátyás Blatniczky Pál a^UWi w^ptjMs i.ilÍM.s/. budai ll. lelkész. cinkotai leikés/.. Megjelemk hetenként eov iven A lap ára: Egész évre 20 ft Félévre 10 K Egyes szám ára 50 f Mi''döt-ASek (?b j/itfyAíHtok apu: Kgt.1*. utdAl K Alimul? aird«t4*«tt •• eu* >•>. lét riat TARTACOMJStiya&ií : VEZÉRCIKK: Husuéti sejtés, husuéti hit. Dr. Varsányi Mátyás. — Feltámadás. *) Sajtó kérdés. Maresek János. — A uallástanitás reformja. Mayer Pál. - Az államsegélyek kifizetéséről. **) — Belélet — Pálgázatok és hirdetések. Husuéti sejtés, husuéti hit. Jézus Krisztus . . . eltörölte a halált, uilágosságra hozta pedig az életet és halhatatlanságot az euangyéliom által." 2. Tim. 2:10. Sugárzó fehér köntösben, fényből szőtt palástban ált előttünk a nagy nap, halottébresztő husuét ünnepe. Ajkán egy szózat, csodás és rendkiuüli, mely ugy cseng bele elgyötört uilágunkba, mintha az örökös éjszaka hónába ragyogó, fényes sugár téued: „Isten e föld szegény porgyermekeit oda akarja helyezni fenséges királyi székének fehér máruányos lépcsőfokaira", uagy Pál apostol szauaiual szólua: „Krisztus a halált eltörölte és a halhatatlanságod s az életet hozta a napuilágra". Mily nagy e szó: a halál eltörölue 1 A halál, a reitegetí mors triumphator, a mint a régiek neuezték. A halál, aki állandóan nyomunkban kúszik, hogy egy óutalan pillanatban átöleljen hideg, fagyos kezéuel. A halál; aki feldúlja a csendes édent, kitördeli a boldogság koronájából a legragyogóbb gyémántot, aki széttépi a uonzódó szeretet szálait, derékban ketté töri a legszebb, még sokat igérő életpályát . . E jöldön minden a halálnak jegyeztetett el: a játszi öröm, a lelket igéző boldogság a halál csókjára! jön a uilágra. Megértem azért Jeremiás prófétát, ha búja fel-felsir: „Nincsen-e balzsamolaj Qileádban? Nincs-e ott oruos?" De uan, uan, ezt hirdeti nekünk husuét. Krisztus, a ki a halált eltörölte, aki rést uágott a halai birodalmán, amidőn kiszakitotta hideg ölelő karjaiból azt a liliomarcu leányt, aki mindene uolt Jairus főpapnak, megállitotla ulján a navni koporsót, uisszahiuta az élők közé a kripta mélyén szendergő Lázárt, Jézus, aki husuét hajnalán megtörte a halálnak mindennél erősebb láncait. E husuéti győzelem láttán cseng fel Pál apostol ajkán az ujjongó örömkiáltás: „Halál, hol a te fulánkod P Koporsó, hol a te diadalmad?!" Husuét reggelén született meg a szent sejtelem, a bizó erős hií: Ahol uégződnek a földi körök, Ott tul uan lét, haláltalan, örök. Derengő félhomály előzi meg a nap sugaras uilágosságát: alaktalan sejtelem formájában élt az öröklét hite az emberi sziuben, mielőtt a husuét csodás fényéuel beragyogta uolna a századok homályát. Ki ne emlékeznék az alternatiuára, a melylyel a méregpohárra , ítélt Sokrates a halál gondolatától megrezzenő barátait uigasztalgatta: A halál uagy érzéstelen, álomtalan álom, uagy boldog élet az emberiség legjobbjainak társaságában. Ám a mester legnagyobb tanituánya Plató e fél-felelettel nem érte bs és Phaidon dialógusában a filozofiai éruek egész sokaságát sorakoztatja fel a lélek halhatatlanságának iga zolására. Nincs döbbenetes — úgymond — a' földi pálya uégén beköuetkező szinuáltozásban, a halálban, mert mi más az élet, mint szinuáltozások láncolala, átmenet létből nemlétbe, nemlétből létbe? A lélekkel, «nyugodtak lehetünk, az enyészet nem bir, mert absolut egyszerű, és a mi egyszerű, az nem lehet aláueíue az oszlás, a széthullás töruényéaek. fíz arany szálat, a melyet Plató annyi szeretettel szöuögetett, " Plutarehos fonta aztán touább, uigasztaló beszédeiben a halhatatlanságot ugy tüntetue fel, mint a megsemmisülés uizeiben uergődő lélek mentő csónakját. Az idők teljessége közel uolt. Az öreg föld mindössze húszszor cserélt ruhát és a filozofia pelyhüdt uigasztalását az apostolok hittel, erőuel telt bizonyság tétele uáltotta fel: „Krisztus a halált eltörölte ..." Alant a föld porában járt aztán a gondolathüuelyező filozofia sokáig. Egy Spinozára kellett a uilágnak uárnia, aki a halhatatlanság fogalmát