Evangélikus Őrálló, 1918 (14. évfolyam)
1918-12-28 / 52. szám
1948 EVANGELIKUS ORALLO 339 bizottság, melynek tagjai között a „gyakorló" hitoktatók mégis csak kisebbségben uolnának, jobban értene a dologhoz mint a mindennapi foglalkozásukat ezirányban uégző és hiuatásuk ma. gaslatán álló egyes hitoktatók. Másrészt, miuel uallásoktatásunk már úgyis tul teng a hiuatottak ás nem hiuatottak paranesnoklásától, az ilyenféle szeruek megszaporitása semmi jót nem jelentene, fímily nagy téuedés azt hinni, hogy bármely egyházi munka teljesítménye a felülről jöuő nagyobb mértékű ellenőrzéstől függ és protestáns szempontból nem sokkal inkább a nyiluánosság részéről történő ellenőrzésben birja kritikáját és hathatósan buzdító ambicionális alapját: époly helytelen uolna a ualláspedagógiai meggyőződés agyonirányitásáual és gyámság alá helyezéséuel a hitoktatótól „szerifieium intelleetnő"-t kiuánni, ami őt egyenesen a kalugyer szinuonalára sülyesztené le és ismét esak az egyház hátrányára menne. Attól is lehetne tartani, hogy ez a legfőbb „szerű" csak azért, hogy életreualóságáról bizonyságot szolgáltasson, esetleg ötletszerűen nyugtalanítaná uallástanitásunkat. Nem, amiként nincsen egy az egyház praedicationális teuékenységét irányító ilyetén szerue, ugy ne legyen a vallásoktatásnak sem ason kiuül, mely természetes és magálól adotí, í. i. a uallástanárokén. Kérdem : Miért ne lehetnénk mi a hitoktatás legfőbb „szerue" is egyúttal,ha már uégrehajtói uagyunk? Valamikor, a háború előtt, még azt hittem és hitték uelem együtt talán mások is, hogy az országos euangelikus tanáregyesület lehet az a hely, ahol külön „uaílástanári szakosztályt alkoíua, nemcsak a ualláspedagógiai kérdéseket meguitathatjuk, hanem erkölcsi és anyagi érdékeinket is meguédelmezhetjük. Közben azonban egyes itt elő nem adható tapasztalatok meggyőztek arról, hogy kárbaueszett jószándék uolna ilyen szakosztály létesítése, melyet a kellő erkölcsi konzekueneiák leuonásáual uezetőink sem óhajtanak s amely ilyenformán csak a „tanáregyesület" kerekdedségét papíron kiegészítő „pietus maseulus" uolna. Furcsán is prezentálnák magukat a tanárok között a gyakran a táne-„tanár"ral egy sorba helyezett uallástanárok, akik közül többen még az iskolai szünet éluezetének jogától is meg uannak fosztua. Itt uolna még a Lelkészegyesület, melynek többen tagjai uagyunk s a melynek keretén belül képesítésünk alapján és megfelelőbben alkothatnánk szakosztályt, ha ugyan ezt a helyet uagy alakulatot is egyik másik szempont nem — kiuánatossá nem tenné számunkra. Leghelyesebbnek azért azt tartanám, hogy az ^annakelőtíe Zsilinszky Mihály Ő excelentiája elnöklése alatt működő hitoktatói értekezlet uisszaállittatnék, melynek élére ha Ő exeellentiája ezt a tisztséget nem uállalná, Dr. Schneller Istuán kolozsuári egyetemi tanár urat tartanám felkérendőnek, aki talán megtenné nekünk azt a gyönyörűséget, hogy uallásoktatásunknak ilyen helyről ualó befolyásolását uállalná. Csak természetes, hogy ez az értekezlet azután houa-touább egy az egész országra kiterjedő hitoktatói egyesülésnek is kiinduló pontja lehetne. Gyöngyösmenti. IRODALOM. Magyar protestáns unió. E jeles és tartalmas egyházíörténelmi tanulmány írója dr. Patay Pál. Megjelent Kókai L. bizományában Bpesteri 1818. Ara 5 korona. Uégig kiséri a prot. unió hazai történetét a XVI. századtól egészen az ujabb időkig csakugyan „határozott álláspontról, de elfogulatlanul". Különösen behatóan foglalkozik az unió 2 bajnokáual: Aluinczi és Lay íörekuéseiuel. Kár, hogy a legújabb időkig nem folytatta, .ahol találkozott uo^na még az unió gondolatával egynehány prot. theol. tanár (Radácsi, Masznyik és Szláuik) lelkében. Dogmatikai uniót sohasent sürgettünk s nincs is rá szükség, de egyháztársadalmit, irodalmit és kormányzatit igen, mely nagy hasznára uált uolna a hazai protestantizmusnak. A nemzetiségi kérdés s a kölcsönös féltékenység uolt annak is a megölője, mint sok másnak. Nem uagyunk illetékesek Patay monográfiája egyháztörténeti értékének a megállapítására, de annyit mondhatunk, hogy oluasmánynak is igen értékes müuel uan dolgunk, és irodalomtörténeti tekintetben teljesen megbízható. Kár, hogy sok benne a nyomt. hiba, és nem értjük, miért ir ,,Ostpreussen"-ről, „Johan Fridrich"-ről stb. Tárgyilagossága jól hat az olvasóra. Egyforma érdeklődéssel kiséri az eu. és ref. egyház uniói törekuéseit, és őszintén megmondja, hogy a legtöbb esetben intra et extra muros „a nemzetiség állott a uallás felett." Találóan mondja, hogy „a ker. egyháznak nem hivatása egyetlen tagjának nemzetiségétől ualó megfosztása sem ; <ie uiszont az sem hivatása, hogy melegágya legyen az államellenes aspirációknak". Uégül imponáló az a, kijelentése: „A ker. egyház egységére uonatkozólag az apostoli hitvallással tartok: hiszek egy közönséges keresztyén anyaszentegyházat, uallom azt, hogy ezen egy egyház felekezeteinek : reformátusnak, euangélikusnak, római kath.-nak, gör. keletinek stb. nem egymás életére kell törniök, hanem egymást megértue dolgozniok, imádkozniok, hogy az anyaszentegy-