Evangélikus Őrálló, 1918 (14. évfolyam)

1918-09-07 / 37. szám

268 EVANGÉLIKUS ŐRÁLLÓ 1918 hogy az iskolafenntartók az egyház méltóságának, tisztességének, államjogi hiuatásának és társadalmi kötelezettségének megfelelően teljesítsék kötelességeiket s iskoláikat minden vonatkozásban a kellő szinuonalon tartsák meg. Különben is az iskolák'az euangéliomi életfelfogás természetes csatornái, melyeken át a jézusi világnézet és a tiszta keresztyén erkölcs a nép millióinak lelkébe ömlik szét. Az iskolák az egyház életfelfogásának és igazainak természetes terjesztői. Ezért kell az iskolákat megtartani és rájuk különösen nagy súlyt helyezni. Ma a nép legszélesebb rétegei idegenből hozott s meg nem emésztett káros eszmékkel és világnézetekkel kacérkodnak. Uallási igazságok leple alatt babonák, bölcsészeti színezetű felfogások lappanganak, fiz eu. szabadság zászlójának árnyékában pedig közöny és árulás is meghúzódik. Ezek ellensúlyozására az ifjúság uallásos neuelését, a uallás tanitását egészen uj mederbe kell terelni s legfökép uj lélekkel, melegebb ssiuuel, nagyobb buzgósággal kell uégezni. A uallástanitás fejlesztése és jauitása érdekében minden munkára, minden áldozatra és minden szigoruságra kész uagyok. De épen ugy kész uagyok a belmisszió mindenoldalú felkarolására és támogatására is, mert jól tudom, hogy a belmisszió az egyház öntudatának bizonysága, Önépitése, szakadatlan lelki reformálódása. fi belmisszió gyakorlása nélkül az egyház ugy jár, mint a tétlen ember, akinek izmai elpetyhüdnek, erei meglassudnak, teste és szelleme elerőtlenül. A belmisszió az egyháznak igazi élete. Nem a történeti élete, hanem a történetet teremtő, a jelent átható, a jöuőt biztositó igazi élete. A belmisszió a szószékhiányait pótolja, fogyatkozásait oruosolja, hatását hatuányozza. Belmisszió nélkül ngy a szószék hatása, mint a uallástanitás munkája eredménytelen. Azt az isteni lelket, melyet az igehirdetés a uallástanitással együtt be akar oltani, a belmisszió tartja meg és teszi alkotóuá. A hiuek gondozása a szószéknél be nem fejeződhetik, de sőt még csak utána kezdődik, fi szószék, hogy képpel éljek, csak a kürtöt fújja meg, a uallástanitás csak a fegyuert adja a kézbe, de uele bánni a belmisszió tanit meg. A hitualló a szószéken esak beszél, a uallástanitásban példát mutat, a belmisszióban együtt épiti az Isten országát. A belmisszió ualóban az Isten országának tényleges épitése, ezért is annak felkarolását és minden irányú támogatását elsőrendű kötelességemnek fogom tekinteni. Természetes, hogy e szent munkában az Isten lelkétől áthatott lelkipásztorokra, apostolokra és reformátorokra uan szükségünk. Lelkipásztorokra, akik ismerik a nyájat és akiket ismer a nyáj. Ezért a eura pastoralis, a pásztorkodó munka ellenőrzésére különösen nagy súlyt fogok helyezni. Apostolokat kiuán a mi egyházunk, akik papi hiuatásukat isteni megbízásnak és küldetésnek tekintik. Reformátori lelkekre uan szükségünk, akik a régi, kipróbált isteni igazságokat a kor igényeinek megfelelő módon igyekeznek beoltani a haladó emberiségbe. Mert az euangelikus papi állás nem szertartásoskodás, hanem egy szent küldetés betöltése, melynél az az alaptétel, hogy akiben nincs meg a Krisztus lelke, az nem az öué. Akiben nincs euangéliumi szellem, az lehet önmagáé, lehet tiszteletreméltó eszményeké, lehet a közügyeké, de nem a Krisztusé. Ilyen papi nemzedék neuelését kiuánom én szorgalmazni theologiáinkon, melyeknek tudós tanárai bizonyosan kész örömmel fognak e szent munkában s az esetleg annak érdekében szükséges reformok létesitésében segitségül sietni. Bizonyos uagyok abban is, hogy az államkórmány a lelkészképzés óriási kulturális és társadalmi jelentőségét belátua, annak szinuonalát emelendő készséggel siet régen sürgetett ama töruényes igényünk kielégítésére, hogy egyetemi fakultáshoz jussunk. E kérdésben a bányai egyházkerület, mint legérdektelenebb, a sürgetést tekinti majd kötelességének. Egyházkerületünknek, mint minden zárt közösségnek, meguannak a maga külön érdekei és szükségletei. A lelkésztársakat testuéri szeretetettel igyekezem majd a külön érdekek és szükségletek ellátására felbuzditani. S e uégből a kánoni látogatásokat mielőbb megkezdem és buzgóságosan folytatni kiuánom. E tekintetben teljesen átértem a püspöki állás kötelezéseit. Tudom, hogy a püspök nem aktakezelő, nem irodafőnök, hanem episeopus, aki mindent köteles meglátni, s a jónak, hogy erősödjék, a helytelennek, hogy el ne hatalmasodjék, minden nyiluánulását szemmel tartani. Ezért a gyülekezetek látogatásában meglankadni nem fogok. Nemcsak azért, hogy a kerület igazi szükségleteit, az esetleges hiányokat és a például uehető erényeket a gyülekezetek életének tükrében lássam és a hiuekkel ualó közuetetlen érintkezés réuén ismerjem meg, hanem azért is, hogy a lelkésztársakkal testuérszeretetben összeforrua együtt buzduljunk alkotó tettekre egymás hite által. Hiszem, hogy ezzel a közuetetlen érintkezéssel megközelítjük majd azt a célt is, amelynek elérését oly régen sürgetjük, hogy közigazgatásunk egyszerűbb, gyorsabb és olcsóbb lesz. Kétségtelen, hogy a közigazgatás jauulása a lelkiismeretes, pontos, buzgóságos egyházközségi életen fordul meg. Ha minden gyüleke-