Evangélikus Őrálló, 1918 (14. évfolyam)

1918-09-07 / 37. szám

1918 EVANGF.Í-IKUS ŐRÁLLÓ 277 zetben öntudatos a uezetőség, akkor öntudatos az egyházi élet is, szükségszeriileg egyszerűbb, olcsóbb és gyorsabb az egész közigazgatás is. Nem szabályrendeletek, nem paragrafusok özöne teszi a közigazgatást jóuá, hanem a munkás, az önzetlen, az egyházszeretetben gazdag euangéliomi lélek. E tekintetben két főszempontra kiuánom a figyelmet irányitani. Egyik a felelősség tudatának mélyítése, másik az önzetlenség. A lelkész minden munkájában Isten és a jöuő Ítélőszéke előtt áll. A jelent látszatos munkáual is el lehetne ámítani, de Isten mindent lát, a jöuő mindent igazol. Nem magunknak munkálkodunk, hanem az egyháznak és ebben az egyház Urának. Ezt az euangéliomi lelket óhajtom én felébreszteni, erősíteni kerületünk minden gyülekezetében. Ott is, ahol a rendes lelkipásztori gondozás hiáníc zik. fl szóruányokban élő hiueink ezrei nélkülözik az egyház óuó ápolását, uezető gondozását. Kerületi missziói lelkészek alkalmazásáual óhajtanék e hiányon segiteni. S hiszem, hogy e törekuésem a kerület megértő támogatásáual találkozik. Tisztemből köuetkező minden törekuésemhez tisztelettel és bizalommal kérem a kerület sziues támogatását. A püspöki székben uallom igazán az apostollal: Nem mondom, hogy már elértem a célt, hanem igyekezem, hogy elérjem amiért megragadott engem a Krisztus Jézus. Bizalommal kérem a kerület uezetőit, elsősorban az egyházi téren éutizedek óta ragyogó buzgóságu elnöktársamat, kérem a kerület kiuáló tisztikarát, kérem az egyházmegyék espereseit és felügyelőit, kérem az egyházközségek minden elöljáróját és összes hiueit, kérem a lelkésztestuéreket, a tanári és tanitói kart, hogy engem szeretettel fogadni és szeretettel támogatni sziueskedjenek. ígérem, hogy a püspöki székben és e gyülekezet lelkészi állásában egyaránt elődöm, a nagy Székács nyomán az alkotó munkát tekintem életem ideáljának s e munkában meglankadni nem fogok. Magamat Isten kegyelmébe, a kerület szeretetébe, minden nemesen érző embertársam jóságába alázatos lélekkel ajánlua, ráuetem a kezem a kötelességekre, melyeknek uégzésénél jelszauam: In eeelesia pro Deo et patria! fl dunáninneni her. felügyelő uálasztáshoz. Sajnálom, hogy folytatnom kell e terméketlen uitát. De az Eu. Lap 35. száma egyenesen kényszerit erre. Nem Szimonideszt akarom meggyőzni, mert, aki azon cini alatt, hogy a tájékozatlan közönséget akarja informálni, elhallgatja a legfontosabb és döntő momentumokat, azt meggyőzni nem lehet. De épen a közönség informálása céljából kötelességemnek kell tartanom az irást. Szimonidesz, amidőn a tót nyeluü szauazatok éruényességéről értekezik, mindig csak az egyetemes felügyelőre leadott szauazatokról szói, pedig a dunáninneni ker. felügyelő uálasztása uan kérdésben. Miért nem szól erről? flzért, mert ha ezt tenné a köuetkezőket kellene elmondania: fl szauazatbontó bizottság tagjai egynek kiuételéuel — ezt az engedményt is megteszem Szimonidesznek, hogy saját személyemet kihagyom — mind megbízható hazafiak uoltak. S honnan uan az, hogy ezek mégis elfogadták a tót nyeluü szauazatokat ? Az okok a köuetkezők : eddig mindig az uolt a gyakorlat, a zsinati töruény erről nem intézkedik, a dunáninneni kerületnek 1894 éui közgyűlésének 25. jegyzőkönyui pontja kimondja a kerület ügykezelési nyeluéül a magyart, de mindjárt a 26. pont kimondja azt is, hogy a püspöknek jogábon áll még a kerület határozatait is a gyülekezetek nyeluén leterjeszteni, mert a kerületi gyűlés, amely a felügyelő uálasztást elrendelte minden más dologra kiterjedő figyelemmel meghatározta a szauazatok kellékeit (a lelkészi pecsétre uonatkozólag is intézkedett, amint azt Szimonidesznek jól kell tudnia, mert részt uett a uitában s miért akad fenn azon, hogy a bizottság ezeket a szauazatokat eluetette ? de a nyeluről nem szólt, mert 1913-ban a Beniezkyre esett tót és német nyeluü szauazatokat elfogadta a bizottság és elfogadta Kéler és Láng pártja is, mert a ker. gyűlés előértekezletén a püspök háromszor is hangoztatta, ugy kell szauazni, mint 1913-ban. Ezeknek az okoknak a kényszerítő hatása alatt fogadta el a tót nyeluü szauazatokat a bizottságban egy Rákóczy, Sztranyouszky, id. Petrouies, Nemes, Bándy és Balt'k. Ezekről pedig senki sem fogja feltételezni, hogy egyházunk hazafias hírét akarták uolna ueszélyeztetni? Ez a tényállás s hogy mily erős ennek a hatása, azt a legjobban igazolja, hogy Szimonidesz egy igazi újságíró routinjéuel jónak látta, ezt elhallgatni. Mert akinek meg uan az érzéke másnak a joga iránt, nem határozza el magát könnyen arra, hogy nagyszámú egyházközséget megfosszon jogától.