Evangélikus Őrálló, 1918 (14. évfolyam)

1918-08-10 / 33. szám

Kár értei A uilág történetének legszörnyűbb uihara őrjöng felettünk, mely országokat pusztít és teremt, (Világrendet forgat fel, hogy helyette ujat alkosson, pusztul az élet, bizalmukat és hitüket uesztik a lelkek, s veszendőben minden ami ezer évig szent volt előttünk s az istennő, aki a'népek és nemzetek történetét irja, vérbetükkel jegyzi fel korunk eseményeit. Nagy átalakulások küszöbén állunk s a bizonytalanság kinzó érzése fogja el az emberek szivét és aggódó rettegéssel várja mindenki, hogy mit hoz a jövő. De ebben a vérzivataros időben nem elég a politikai és nemzeti kérdések felett való vita, nem elég a társadalmi és közgazdasági érdekellentétek folytonosan kiujuló harea, mindezeken felül még ránk szakadt egyházunkban a belviszály veszedelme is! Ilyen körülmények között kevés bizalommal nézhetünk a jövőbe, mikor akad egy politikai és egyházi hetilap, mely nem tekinti, hogy ebben a mozgalmas időkben, mikor esetleg olyan törekvésekkel is számolnunk kell, melyek a vallás és egyház ellen irányulnak, nem tekinti, hogy nemcsak nemzeti életünkben, hanem egyházunk történetében is a belviszály volt az a veszedelem, mely a nemzetet és az egyházat nem egyszer a pusztulás örvénye elé állította, akkor nem átalja felidézni ennek a fenyegető veszedelemnek lehetőségét. Az „Euangélikus Lap" pedig ezt teszi, midőn sorozatos támadásaival, egyházunk közbékéjét feldúlni igyekszik. A neuezett lap 30. számában, egy elfogult és tévedesekkel telt cikk jelent meg Endreffy jános tollából az „Euangelikus Őrálló" ellen. Sajnáljuk, hogy foglalkoznunk kell az ilyen támadásokkal, de meg kell ezt tennünk az euangelikus közuélemény érdekében, nehogy a jóhiszemű és euangelikus közönség csak egy percig is kétségben maradjon a neuezett lap állításainak ualótlansága felől. Nem uálaszolunk azon a hangon és modorban, mely aa „Euangelikus Lap" stílusát jellemzi, s melyet Endreffy is köuet, kitől nem uártunk ennyi elfogultságot s idegen érdekek ilyen uak szolgálatát. Nem foglalkozunk részletesen e méltatlan és nagy általánosságban mozgó támadással, csupán a lényeget emiitjük. fí szóban forgó cikk támadása abban az állításban csúcsosodik ki: aki általánosít az hazudik, az Őrálló állításai pedig (szerintük) csupa általánosítások: — tehát a köuetkezmény leuonása kézenfekuő. Visszautasítjuk ezt a téues állítást, mert lapunk sohasem általánosít és nem is általánosított, mint azt a legutóbbi esetek is tanúsították, mikor állításainkat érvekkel, indokokkal, bizonyítékokkal támogattuk, erősítettük. Tulajdonképen az az állítás, hogy lapunk általánosít: általánosítás, s igy a cikkíró felállított elvét magára alkalmazza. Egyébként csalódtunk Endreffyben, kinek pályája elé növekvő bizalommal néztünk, kinek múltja fáradhatatlan buzgó munkásságról beszél, melynek értékét mindig készséggel elismertük, ^s aki most letért arról az útról, melyen idáig jutott s felénk nem a megértés, hanem a gyűlölség !és viszálykodás szellemével fordul, nem értve meg, hogy esak a kölcsönös megértés és az együttes munka viheti előre az egyházat a jövendő boldogulás felé. De minket nem térit le, nem tántorít meg azon az uton, melyen eddig és ezután is haladunk sem érdek, sem személyek iránti szimpátia, sem terror, sőt még az „Euangelikus Lap" pergőtüzszerü támadásai sem. Endreffy Jánost pedig sajnáljuk, hogy régebbi elveit szegre akasztva már nem önzetlen igaz célokért harcol, sajnáljuk bemje azt a férfiút, — aki korábban volt. Sajnáljuk, hogy megtagadta régi énjét s nem tudott eléggé egyházunk szellemében cselekedni, azért jóindulattal figyelmeztetjük, hogy térjen vissza, álljon meg azon az uton, melyre most lépett, amig nem késő, térjen vissza előbbi munkálkodásához, melyben még nagyot alkothat s ne sülyedjen le á személyeskedő, gyűlölettől izzó támadások alacsony porába! Ha nem ekképen cselekedne akkor, nem mondhatunk rá mást, minthogy : Kár érte ! , „fí lelkész munkája a háborúban és békében". u.. A második nap reggeli órájában ismét a bibliát uettük elő és hr. Podmaniczhy Pál uezetéséuel Ezék. 34. 1—10; Zsolt. 23; Ján. 10. -1—16. alapján a lelkipásztor eszményképét alakítottuk ki bibliai eszmecsere alakjában, s arra az eredményre jutottunk, hogy a „sola fide" és „satisfactio uiearia" uezethetnek bennünket csupán Istenhez. Áhítat után Kozlay Halmán előadásában „a eura pastorális előfeltételeit" állította elénk. A pásztor munkáját uéue alapul elénk állította a jó pásztor gonduiselő szeretetét, aki szakadatlan figyelemmel kiséri minden juhát mert