Evangélikus Őrálló, 1918 (14. évfolyam)

1918-07-06 / 28. szám

1918 203 A uallásos érzés ápolásának szempontjából azonban a haduezetőség figyelmének nemcsak a legénységre, hanem a tisztikarra is ki kellene terjednie. Ha istentiszteleteinken a tisztikar is résztuenne, akkor az a legénységre is nagy hatással uolna. Az istentiszteletek önmagunkban azonban — mint emiitettem — nem elégségesek a katonaság lelkigondozására. Ugyanis uannak emberek, akik hosszú időn keresztül esak egyszer-kétszer uehetnek részt istentiszteleten. Az ilyeneknél ha sikerül is némi hatást elérni, a mindennapi élet gondjai, küzdelmei között csakhamar eltűnik az. Igen gyakran a személyes érintkezést sem lehet ueíük fenntartani. Hogy tehát az elért hatás maradandó legyen, szükséges, hogy a tábori lelkészek elegendő uallásos irattal, imádságos könyuuel rendelkezzenek s minden emberüket azokkal elláthassák. És itt szükégünk uan az egyház támogatására. Annál is inkább, mert a katonák lelkigondozása eu. egyházunk létérdeke. A mi egykázaink jelenleg nem az országban, hanem a kórházakban, a laktanyákban, a harctereken uannak s nem katonákból állanak, hanem magából az egyenruhába öltözött népből. Ha eu. egyházunk ezekről az egyházairól meg nem feledkezik, akkor, nem kell félnie a pusztulástól. Mert azok, akik uégighareolták a szerb, az orosz, a román, az olasz harctereket, akik jelen uoltak a gorlíeei, a tolmeini áttörésnél, azok tudják, hogy nincsen semmi lehetetlen ezen a uilágon, azok majd nem rettennek uissza semmiféle áldozattól, amelyre az egyháznak szüksége lesz, azok magukkal haza hozzák, mint a háborús tapasztalatok nagy kincsét a jöuendő nehéz feladatainak megoldásához a legbiztosabb fegyuert: az akaratot! Olaszország, 1918 junius hó Stadtrucher Gyula A paroxismus. Röstelkedue ueszem a tollat kezembe, de füldoklom a keserűségtől, s ualahogy könnyitenem kell a sziuemen. Én nem tudom: ki és mi nálunk, ami egyetemes egyházunkban az a szerű, melynek kötelessége a jó rendre és a küzdelmeknél is a louagiasság betartására ügyelni? Kicsoda az, akinek meghurcolt emberek becsületét és közegyházunk tekintélyét uédenie kell, uagy itt szabad minden]? Kicsoda az, akinek hatalmas szauáual oda kellene dörögnie az „Euang. Lap" felé az „elég legyen már"-t s ez a hang uéget uetne annak a kinosan, kinozóan szégyenletes gyerekeskedésnek, mely az irott betű komolyságát oly arculuerő „haragszom rád'-játékká silányitotta. fluagy ez kell nekünk, az euang. egyház oluasó közönségének? Van-e ép lelkű ember, aki a személyi gyűlölködésnek ezt a folytonos és köuetkezetes, de uégtelenül silány tobzódását már meg nem unta uolna az émelyedésig? Hát Raffay Sándor oly csapni ualó utolsó emberünk, kinek püspökké uálasztását még eluakult gyűlölettel kifundált makhináeiókkal is meg kell akadályozni ! Szabad-e tűrnünk, hogy nyomtatott Írásban helyet foglaljon ilyen kérdés: ,.Lehet-e az, hogy az elrendelt pótuálasztás dacára mégis megakadályoztassék Raffay meguálasztása!" . . Mi nálunk ez az autonomia? Legyalázni előbb ualakinket a sárga földig, ugy tüntetni fel mint közueszélyes alakot s azután mégis az fog, egyházegyetemünk szép közjogi sulyu méltóságában neuünkben szólani, járni és tenni? A testuériség, a megértés lelke, de maga a jogtisztelet és a józanság eltáuozott az Euang. Lap szerkesztőjének sziuéből. Az ilyen áleázhatlan, takaratlan és stílustalan személyi gyűlölködésre még nem ismertem példát. De ez a hajsza csah a Raffay nagyságát méri meg. Ezt és ilyet olyan hangtalanul olyan nyugalommal és minden epéskedés nélkül eltűrni esak az euangeliumból táplálkozó lélek s esak a maga értékét és igazát, sőt a maga fölényét uerhetetlen, elronthatlan biztonságban tudó jellem képes. Én, — ki pedig Raffayt egyszer szintén félreértettem s ellene támadtam — indittatua érzem magam, hogy ennek a felháborítóan személyeskedő, gyűlölködő elsötétitési kampánynak némi ellensúlyozására, bámuló nagyrabecsülésemnek adjak'kifejezést a mártiromságig magasztosult türelem és lelhi nyugalom e valóban krisztusi magaslatán álló férfiú előtt. Nehogy olybá tűnjék fel a dolog, mintha Raffayra az Eu. Lap gárdájából kiaesarkodó gyűlölet töréseit nem tudná letakarni az őszinte mélységes tisztelet. Sokkal többen uannak az ő igaz tisztelői; de azok az Eu. Lap szimfóniátlan rikácsolásába nem tudják uagy nem akarják beleuegyiteni a tiszteletnyiluánitás tiszta, komoly beszédét. fí bányai egyházkerület püspökuálasztása az illető kerület belső ügye. Abba nem auatkozom. De Raffay Sándor nekünk sokaknak szemében, kik a MELE elnökéué uálasztottuk, sokkal nagyobb, értékesebb, mint sem hogy ezt az alacsony és salakos ledolgozását némán el tudnók uiselni. Tudom: mi uár reám? Az Euangeiikus Lap most már jól ismert személyeskedő gyűlölködő