Evangélikus Őrálló, 1918 (14. évfolyam)

1918-07-06 / 28. szám

202 Legyen e két uj uezérűnk jöuő egyházépitő, jogainkat meguédő szent munkáján az egyház Urának áldása s kisérje működésűket mindnyájunk szerete és elismerése. Qeduly püspök éui jelentésének beuezető része. „Az Ur Sionjának életében ismét reánk köszönt a uégzett munkáról ualó beszámolási kötelezettség beuáltásának és az újjáalakítást célzó elhatározásoknak nagyfontosságú időpontja. Általánosságban jellemezue a lefolyt közigazgatási esztendőt, elmondhatom, hogy az nagyszerű nekilendülések — de egyúttal súlyos megpróbáltatások éue uolt. Sión uizei ez éuben nem folydogáltak csendes mederben. Egyszer-egyszer magasra torlódó hullámok tetején imponáló fölénnyel, méltósággal, erős ünnepi elhatározások szinte emelkedett ütemében haladt a gálya; majd fölbukkantak a szirtek, a titokban elhelyezett robbantó aknák és észre nem nett zátonyok és sok uéres hab, sok roncsesá törött remény, sok keserű csalódás és jajgató fájdalom ostromolta a tört árbóczezal touább esak küzködue haladó jármüuet. Sokszor felemeltettünk, — de meg is aláztattunk; sokszor dicsőség, boldogság fényében fürdöttünk, — majd aztán keseruesen megostoroztattunk; a Sión uizeinél hárfáinkon és hegedűinken sokszor játszhattunk diadalmi dalt, de nem egyszer lepattant a hur lantjainkról és ugy éreztük: a gyász, a ueszteség, a csalódás homálya egyszerre minden emelkedett érzésünkre reánehezül! A uilágháboru negyedik esztendejéről a reformátió 400 éues éufordulójának, az 1848. XX. tc. uégrehajtása felől folyt emlékezetes egyetemes közgyűlési tárgyalásoknak esztendejéről, a lemondások, kitüntetések és gyászesetek esztendejéről nehéz sziuuel bár, de az Ur örök uilágkormányzó bölcsességében ualó hitteljes megnyuguással mondhatjuk : több uolt benne a nyugtalanító árny, mint a biztató, bátorító fény jellemző uonása. * De hinnünk, remélnünk — megszűnnünk nem szabad soha! Az egész bűnös uilág kárhozatát uállain hordozó Meguáltó példaja tanítson borúban és derűben mindannyiunkat a léleknemesitő, léleküditő, lélekerősitő keresztyén Optimismus uilágnézetének megóuására. Szent és szilárd alapot uet ennek az a boldog tudat, hogy a Krisztus uáltságmüue, engesztelő áldozata röuid földi uándorlásunk még mindig homályos, gyötrelmes, kínzó és sebokozó útjaira is az örök győzelem, 1918 az örök uigasztalódás dicsőséges sugarait uetiti és hogy ahol erős hit és erős akarat a krisztusi eszmények szolgalatában találkoznak, — ott minden bűnös emberi szándékon, mesterséges akadályon, gyászon és ueszteségen keresztül is győzedelmeskedik Istennek ázent országa. Ebben a fennkölt tudatban induljon útjára a reformátió 5-ik századában is euangéliumi anyaszentegyházunk hajója amaz örök kikötő felé, a hol majd egykor Krisztus lesz minden — mindenekben 1" Katonáink lelkigondozása. A haduezetőség legújabban rendkiuül nagy gondot fordit a katonák lelkigondozására. Belátta, hogy a legénységet a löuészárokban nem a szigorú katonai fegyelem tartja, hanem a uallásos érzésből eredő kötelességtudás. S minnél uallásossabb ualaki, annál kötelességtudóbb. Ennélfogua a haduezetőség mindent elköuet, hogy a tábori lelkészek munkáját megkönnyítse. Nemcsak uasár- és ünnepnapokon, hanem hétközben is enged szabad időt a katonaság lelkigondozására. Egyúttal kötelességükké teszi a tábori lelkészeknek, hogy a legénységgel nemcsak az istentiszteletek alkalmáual, hanem állandóan érintkezzenek, ügyes-bajos dolgai iránt érdeklődjenek, egyszóual éreztessék uele, hogy ugy az állam, mint az egyház reá gondol, hogy neki nemcsak kötelességei, hanem jogai is uannak»' Persze e hosszú háború a lelkigondozást nagyon megnehezíti. Egyre nehezebb uigasztalni; különösen azokat, akik már négyszer-ötször megsebesültek. Sőt maga az igehirdetés is egyre nehezebbé uálik. Mert ma már nem lehet hangzatos frázisokkal lelkesiteni, hanem legfeljebb kötelességteljesitésre és engedelmessségre inteni, hiuatkozua a Meguáltó életére, aki engedelmes uolt mindhalálig, a keresztfahaláláig. De a „halál" szónak emlegetésénél is nagyon óuatosaknak kell lennünk, flzelőt a szegény katona előtt, aki már annyira uágyódik a béke után, ne hangoztassuk, hogy neki meg kell halnia a hazáért; hogy szép, dicső a háború. De igenis ualljuk be, hogy nem dicsőséges napokat, hanem szomorú időket élünk s célunk csak 'ez ezzel a háboruual, neuezetesen, hogy önmagunknak, utódainknak, az egész emberiségnek hosszuhosszu békét biztositsunk. Azt se hangoztassuk beszédeinkben, hogy a háború a bűnök büntetésé, mert ma már mindenki látja, hogy a háború nem a bűnök megsemmisitője, hanem melegágya. EVANGÉLIKUS ORALLO