Evangélikus Őrálló, 1917 (13. évfolyam)

1917-12-15 / 50. szám

406 a 48-as töruény betűjéből és szelleméből folyó osztályrészt már rég megkapták, — sőt azt most autonómiájuk által, a maguk számára törvényesen is biztositják, — ezen a eimen nekik már nem jár semmisem ! ^^ M/há/

y Luther felfogása állami és politikai kérdésekben. Ii, Luther eddig jellemzett belpolitikájával szorosan összefügg a politikai viszályok a háború és békére vonatkozó álláspontja. Tagadhatatlan tény, hogy a nagy reformátor a háborút minden tudományos készültségével és bibliai hiténél igazolja. Hogy azonban a fegyverfogás, az erőszak alkalmazása és a háború viselése a béke evanqeliomával nem egyeztethető oly könynyen össze, ezt Luthernek, aki a bibliában annyira otthonos uolt, szintén éreznie és tudnia kellett, flzért ki is jelenti, hogy a keresztyén nem mint ilyen, hanem mint honpolgár visel háborút: „Wenn sie nun von rveltlieher Obrigkeit zum Streit gefordert ruerden, sollen sie und müssen streiten aus Gehorsam, nicht als Christen, songern als Glieder und unterthänige gehorsame Leute nach dem Leibe und zeitlichem Gut." Ugyané felfogást v-Uja Luther a világi bíráskodás és jogoruoslat igénybeuételének kérdésében. Szemben a rajongókkal, akik a hegyi beszéd alapján, különösen Máté V. 38 és köv. hivatkozva a világi biróság jogosultságát tagadták, Luther azt uitatja, hogy mint keresztyének tűrni, megbocsátani és szenvedni a kötelességünk, de mint világi emberek, polgárok, „als Weltpersonen" folyamodjanak az igazságtalan, gonosz és jogtalan megtámadtatás esetén az állam jogi védelméhez. Mi foglaltatik implicite e felfogásban? Azon tagadhatatlan igazság, hogy e világi szempontból jogos per és az állam érdekében uiselt legigazságosabb háború is — keresztyénellenes, ha az evangeliom eszményi mértékét alkalmazzuk. Luther egyébként a háborút általában a gonosz elleni védelem, másrészt az állam existentiája szempontjából — kikerülhetetlennek tartja. Ebből azonban korántsem következik, mintha a háborút mint ilyent dicsőitette uagy magasztalta volna. Ellenkezőleg minden egyes kitörő viszálynál, egyéniségének teljes latba vetésével küzd a béke fentartásáért, szerinte minden'lehető utat és módot meg kell kísérelni a vitás ügy békés kiegyenlítésére, a közvetítésre, a kölcsönös 1917 megértésre: Szóval mondhatjuk: Luther nem tanítja a háború szeretetét 1 Szükséges, jogos és nélkülözhetetlen a háború, de csak mint a vitás ügyek elintézésének ultima ratiója és akkor is csak mint reánk kényszeritett önvédelem. Bármily különösnek is hangozzék az eddigiek alapján, nem habozunk kijelenteni, hogy Luther egész politikája alapjában a defensiv jellegű — békepolitika. És ezt rövid vonásokban a következőkben bizonyltjuk. Igaz ugyan, hogy Luther egyéniségét a határozott uasakarat, a SZÍVÓS energia, a bátor, férfiúi bizonyságtétel, a Krisztus vitézének hősiessége jellemzi, mely sokszor aggressziu tettekre is ragadja. De politikai tekintetben mindeneit és mindig a végsőig óvatos és békeszerető, ugy hogy magatartása dicsőségére válik a béke euangeliumának. Mindenütt, ahol a döntő szót ki kellett mondani, nem azok között találjuk hősünket, akik a háborúra izgatnak, hanem igenis azok sorában, akik a jogot^és békét propagálják. A protestáns rendeket óva óvja az elhamarkodott cselekvéstől és a lehető legnagyobb mérsékletre inti. Kéri őket, hogy egyenetlenkedés, civódás, perlekedés által ne adjanak a világnak és az evangeltum ellenségeinek okot a gúnyolódásra, amiért nem tudják egymást szívelni és nem képesek békességben élni. Határozottan és erélyesen annak fogja a pártját, aki a jogot és békét felajánlja! fíkt ezt teszi és békejobbja uisszautasittatik s kénytelen fegyuerhez nyúlni, az bizton számithat bűnei bocsánatára, azok pedig, akik a békétlenséget szítják, akik háborúra izgatnak, akik a bosszú szauára hallgatnak, Luther szerint az örök kárhozat fiai. Igaz jogos a háború Luther szerint, igaz, lehetnek esetek, hogy kikerülhetetlen, de jaj annak, aki a háborút szítja, jaj annak, akit a bosszúállás, más jauainak, jogainak, existentiájának elkobzása, állatias ösztönök, embertelen, nemtelen szenuedélyek vezetnek, jaj annak, aki a háborúba indul anélkül, hogy minden, de minden békés kiegyenlítést megkísérelt volna. Reformátorunk békepolitikáját nagyon jellemzi azon — igaz esak egyetlen egyszer előforduló — kijelentése, hogy „Wenn ein Fürst ruollte kriegen, der eine öffentliche unrechte Sache hätte, man ihm gar nicht folgen und helfen soll." Igaz, hogy ehhez hasonló kényes és merész kijelentést sehol másutt nem tett a reformátor, de azért békeszeretetére ez egyetlen mondás is örök időkre jellemző marad. Álláspontunk helyességét igazolja azon tény is, hogy Luther már 1525-hen a svájciakkal való viszály esetében Georg Gasselhez, Strassburgba azt írja, hogy „nekünk semmi sem kedvesebb a békénél; békét tanítottunk és tartottunk eddig is. EVAN6ELIKUS ŐRÁLLÓ I